Emu tollából
A 2021 utolsó bemelegítése véget ért. Elosztottuk a sorokat. Elérkezett a meccsnap, amit az elmúlt hónapokban annyira vártunk, amire annyit készültünk, ami elindított minket egy úton.
Óév Kupa, gyerek-szülő mérkőzés.
Ez egészen más, mint mikor lementek a gyepre rúgni a bőrt. A lábad alatt nem a megszokott közeg. Nekünk szülőknek. Voltak ügyesebbek közölünk, de némelyikünknek bizony „harcolni” kellett minden egyes jégen megtett méterért. Le kellett küzdeni a korlátainkat. Ha nem sikerült? Jöttek és nevetve elvették a packot.
Az év utolsó edzése mindenki számára különleges. Az öltözőben, mint apa-fia együtt öltöztünk, a pálya széléhez egyszerre érkeztünk. A kispadokra már ellenfelekként ültünk le. Őszintén szólva zavarbaejtő könnyedséggel váltottak a gyerekek. Az edzőjük szava „Gyerekek a másik padra!”, mint egy gombnyomás kapcsolta be őket „versenymódba”.
Nagyjából megszüntünk szülőnek lenni. Egy-egy incselkedős átnézésen, egy-egy cukkoló átszólogatáson kívűl nem foglalkoztak velünk. Nem csoda! A meccsek alatt az edzőjök az apjuk-anyjuk. Miért pont ez a „derby” lenne kivétel? Valahol itt kezdődik a profizmus. Tudsz váltani, kizárod a külvilágot és csak a feladatra koncentrálsz. Várták a következő instrukciót. Fegyelem, figyelem, kitartás, alázat. Ezt láttam, amikor tekintettemmel végig pásztáztam a kispadjukon.
Nem szégyellem kimondani, a sportban a fiam a példaképem.
Én a második sorba kerültem. A cserét követő bulinál fiammal véletlenül pont egymással szembe kerültünk.
Szemébe nézve jókedvet láttam. Csibészes tekintete furcsa mód azt sugallta, hogy nincs esélyem. S bár a korongot oldalra-előre én ütöttem el birtokba venni nem tudtam. Mire két métert megtettem a játékszer iranyába már az egész soruk, mind az öten ott voltak köztem és a korong közt.
Honnan? Pedig belül úgy éreztem olyan energiával robbanok, mint egy meteor. Nagyon gyorsak. Már ebben a korosztályban is.
Ötven percig hajtotta egymást a két genaráció. Közben megismételhetetlen pillanatokat élhettünk meg.
A mérkőzés végül szoros döntetlennel ért véget. A szülők csapata nem tudta megőrizni 1 gólos előnyét. Nem bántuk. Öröm volt nézni, ahogy ünnepelték „győzelmüket”.
Köszönjük az edzőnknek, hogy segített a felkészítésünkben. Köszönjük a gyerekek edzőinek, hogy példás gondossággal nevelgetik a hokipalántákat, mint kertész a virágait. És gyerekek, gyerekek, csodálatosak vagytok!
Jövőre „visszavágó”!
