Emu tollából


Bodrogkeresztúron egy 4 ágyas szobát foglaltunk. Odakint esett. Örültünk neki. Jót tesz a vízállásnak egy-egy nyári zápor, így a másnapi kajak, kenu túra ígéretesnek látszott a Bodrogzugban.

Rágyújtottunk. Mélyen szívom, közben élvezettel hallgatom a rizspapírba csomagolt dohánykeverék izzó pattogását. Nem köhögtem ki.  Óvatosan elszívtuk. Lassan letekertem az autó ablakát. Éppen csak annyira, hogy a víz ne verjen be rajta. Beszélgettünk, míg dialógosunkat félbe nem szakította az első gyorsvonat Amsterdam felől. A zene egyre halkabb lett, végül álomba zuhantunk. Kövér esőcseppek kopogtak a kocsi tetején. Utolsó pillanatainkban még láthattuk magunkat kerek hasukon tükröződni. 4 ágyas szobát foglaltunk. A túravezetőnk barátnője is velünk tartott. 2 ágyas szobák kellettek volna…

Ez az évtizedes emlék sejlett fel bennem, miután az üzenőfalamat pörgetve szembejött a Dunaguri által szervezett esemény. Evezés a Dunakanyarban. Kismaros-Nagymaros oda-vissza. Bezsongtam, és minden más programot lemondtam. Pünkösd hétfőjén evezni mentünk. Kellenek az ilyen apa-fia programok. Segít a harmonizációban. Erősíti a kapcsolatot szülő és gyermeke közt. Nem elég egy csónakban ülni, egy irányba is kell evezni.

A kismarosi Dunakavics kölcsönzőből bérelt kajakokkal fél tizenegy tájékán elindultunk felfelé a Dunán. Lassan előjött a rég megszerzett tudás, tapasztalat. A meder közepe felé intenzívebb a sodrás, a parthoz közel erősebbek a hullámok. Meg kellett találni a kettő közti sávot.

Ezen a túrán is részt vett néhány tapasztaltabb hajós. Segítőkészek voltak. Ez általánosságban elmondható Dunaguri eseményeiről.

Az alacsony vízállásnak köszönhetően Nagymaros felé több pihenőt is meg tudtunk ejteni. Olyan helyeken amelyek az év nagy részében víz alatt vannak. Különleges élményt nyújtott minden résztvevő számára. A következőre is benevezünk. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás