Emu írása


Egy pillanat alatt elhomályosodott minden.

Csapattársaim elmosódott színes foltként tűntek el az opálos környezetben. Egyedül maradtam a jégen. Látszólagos tudatosággal igyekeztem összerakni ájulásom előtti utolsó mozdulatsorokat, amikor a homlokomból a szemembe folyt, kipislogott verejtéknek köszönhetően mellettem tempót korizók által keltett légmozgást hűsítő szellőnek éreztem a sisakba püffedt arcomon. Üveges tekintetű élő preparátumból másodpercek alatt öntudatra ébredtem. Ütőmet felemelve oldalra korcsolyáztam, így jelezvén a padon játékra készen álló cserémnek. Jégre léphet. Én pedig a legkisebb szégyenérzet nélkül huppanok le a cserepad végére. Van egy percem kifújni magam.

Néhány korty víz, aztán sorra kerülök. Irány vissza a jégre, meg kell húzni a végét! 

A második edzésre sikerült minden védőfelszerelést beszereznem. Volt, amihez használtan, volt amihez újonnan jutottam hozzá.

Nem tudom mi okozhatta ezt a fokú kimerültséget. Ennyivel több terhelést jelentenek a protektorok? Talán az órák óta tartó magas pulzusszám?

Ezen kár rágódni.  Lassan hozzászokik a szervezetem az eddig nélkülözött igénybevételhez, s utána már a korcsolyatechnikára is oda tudok figyelni. 

Kíváncsian várom a harmadik edzést, hogy vajon mennyit fejlődtem.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük