Csapatépítő játék a szabadban

Jarabin Kinga írása Közeledik a nyár, a gyerekek egyre több időt tudnak a szabadban tölteni, a tanítási szünet beköszöntével pedig egyre több kis barátot láthatunk vendégül a kertünkben. A szabad programok mellett tervezzünk be irányított játékokat is, melyekkel nem csak az együtt töltött idő minőségét és élményét tudjuk fokozni, de még fejleszthetjük a gyerekek fizikai […]

Több, mint játék

Jarabin Kinga írása A következő blogbejegyzés sorozatban olyan játékokat hozunk, melyek amellett, hogy jó kedvre is derítenek, sokféle módon és helyen alkalmazhatjuk őket. Testnevelés órán, udvari játékként, táborokban, egynapos kirándulásokon vagy épp a napköziben. A szabadtéri sportoknak, mozgástevékenységeknek nem csak helye, hanem fontos szerepe is van az oktatásban épp úgy, mint a családi életben, amennyiben […]

Fót – templomok, imaházak

Városunkba látogatóknak három dolog jut egyből eszébe: a somlói galuska, a gyermekváros és a római katolikus plébániatemplom, mely a magyar romantikus építészet egyik legjelentősebb alkotása. Talán kevesek tudják, hogy ott, ahol most Fót ikonikus építéménye áll, régebben egy egytornyú falusi barokk templom fogadta az elcsendesedni vágyókat. Károlyi István volt az, aki ezt a régi kis […]

Megszakítás