Városunkba látogatóknak három dolog jut egyből eszébe: a somlói galuska, a gyermekváros és a római katolikus plébániatemplom, mely a magyar romantikus építészet egyik legjelentősebb alkotása.
Talán kevesek tudják, hogy ott, ahol most Fót ikonikus építéménye áll, régebben egy egytornyú falusi barokk templom fogadta az elcsendesedni vágyókat. Károlyi István volt az, aki ezt a régi kis templomot lebontatta, a helyére pedig megálmodta, Ybl Miklóssal megterveztette, és végül felépíttette a ma itt álló két, egymás fölép épített templomból álló, négytornyos, háromhajós, monumentális építményt. Az építkezés 1855-ben fejeződött be.
A templom tornyai 45 méter magasak, a homlokzaton a Szeplőtelen Szűz 3 méter magas szobra tekint le vigyázó szemeivel a város lakóira. A 18 mázsás ércszobor Anton Fernkorn alkotása.
Fót központját három templom fogja közre. A római katolikus templomtól jobbra az evangélikus, balra a református templom található.
Mindhárom közösség aktív gyülekezeti életet tudhat magáénak, és nem csak vasárnaponként. Baba-mama klubok, segítő csoportok, táborok és kórusok is várják az Istent keresőket.
Az evangélikus templomtól kicsit tovább haladva a Deák Ferenc utcában található a baptista imaház, mely kifejezetten családias, kis közösséget fogad magába. Az udvaron egy kis játszótér várja a gyerekeket, az imaházban pedig egy hálaadó kórus éneke csendül fel minden hétvégén.
Kisalagon, az Eöri Barna utácban található még egy református templom, mely öregfalusi testvérének méreteit tekintve ugyan kistestvére, de hitéletében épp oly bőséges, mint a Károlyi István úton található nagy templom.
Fót város épített öröksége játékunkban összesen 15 épület felfedezésére invitáljuk a város lakóit. Ezekből, adtunk most egy kis útmutatót az öt templom megtalálásához. A következő napokban újabb képzeletbeli sétára hívjuk Önöket, elvégre maradt még így is 10 örökség a listánkon.