Jarabin Kinga írása
A következő blogbejegyzés sorozatban olyan játékokat hozunk, melyek amellett, hogy jó kedvre is derítenek, sokféle módon és helyen alkalmazhatjuk őket. Testnevelés órán, udvari játékként, táborokban, egynapos kirándulásokon vagy épp a napköziben.
A szabadtéri sportoknak, mozgástevékenységeknek nem csak helye, hanem fontos szerepe is van az oktatásban épp úgy, mint a családi életben, amennyiben elegendő időt hagyunk az élmények befogadására és feldolgozására. Minél több az idő, annál több a lehetőség is, hogy a résztvevők ki tudják venni részüket a folyamatból és bele tudják tenni személyes élményeiket is.
Mindent biztonságossá, kiszámíthatóvá próbálunk tenni, a legtöbb helyzetnek előre ismerjük a kimenetelét. A közvetlen tapasztalat és kaland kiveszőben van az életünkből, melynek következménye egy szorongó, önálló döntéshozatalra képtelen vagy csak részben képes, a problémahelyzetekre félelemmel reagáló személyiség kialakulása.
Ma már a fiatalok nem kerülnek kockázatos helyzetekbe, aminek az a veszélye, hogy nincs, ami felkészítse őket a felnőtt életre. Épp ezért a szülőknek és az oktatásnak lett feladata, hogy teret biztosítson a kockázatvállalásnak, az aktív cselekvésnek, a rácsodálkozás és a felfedezés élményének.
A kalandos, kihívást jelentő helyzetek segítik megtalálni az embereknek önmagukat, a nehéz helyzetekkel való konfrontáció erősíti önbecsülésüket, a kalandos helyzetekben való részvétel felelősségteljesebb döntéshozatalra tanít. Mindez a személyes fejlődést, az értékek felfedezését segíti.
Adjunk bátran teret a gyerekek szabadidejében ilyen, és ehhez hasonló játékoknak, kirándulásoknak, kihívásoknak. Mindezt hogyan? Az országban található számos kaland- és élménypark, valamint csodás túraútvonal mellett Lohász Cecília, Sőregi Viktória Több, mint játék című könyve számtalan ötlettel szolgál szülőknek és pedagógusoknak egyaránt. A kiadvány az egyes feladatokat korcsoport, helyszín, létszám és nehézségi fog alapján is osztályozza, így könnyedén ki tudjuk választani a saját céljainknak megfelelőt.
Ez a könyv egyszer már a kezünkbe került, fel is tölöttünk belőle két játékot – a Kő-papír-olló szabadtéri verzióját, és az Egy lepedőnyi játékot -, majd visszakerült a polcra. Most azonban leporoljuk, újra elővesszük, hogy a jó időnek és a közösségi találkozások szabad lehetőségének örülve tegyük színesebbé a tavaszt és segítsük egy kalandvággyal teli, testileg-lelkileg kiegyensúlyozott generiáció felnövekedését.
Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék