Mezei Eszter írása


Ezt a lasagne-t azért szeretem, mert úgy élvezhetjük az ízeket, hogy közben nem kell aggódnunk a plusz kalóriabevitel miatt. A cukkini szuper tészta helyettesítő, sőt, még szaftosabb is lesz tőle az ételünk, mintha tésztával készítenénk. 

A húsimádók is szeretni fogják, mert azzal nem spórolok a receptben. A cukkini nem túl hivalkodó, mégis finom, a padlizsán pedig karaktert ad az ételnek.

Hozzávalók

olívaolaj, pár gerezd fokhagyma, babérlevél, só, bors, oregánó, 1 fej hagyma, 500 dkg paradicsom, 3 nagyobb cukkini, 1 padlizsán, 200 g ricotta, 500 g darált hús (én a pulykahúst szeretem), 1 csomag mozarella, parmezán sajt 

Készítsük el a szószt. A hagymát vágjuk apró darabokra. Az olívaolajat öntsük egy serpenyőbe, melegítsük fel, de ne legyen túl forró. Adjuk hozzá a hagymát, pároljuk üvegesre. Adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát és a darált húst is. Jól pirítsuk meg. Adjuk hozzá a babérlevelet, morzsoljuk bele az oregánót, szórjuk bele a borsot. Jól keverjük meg, és főzzük pár percet. Adjuk hozzá a feldarabolt paradicsomot, és így főzzük további negyed órát. 

Karikázzuk fel a cukkinit, a padlizsánt és a mozarella sajtot. A szeleteket fektessük egy papírtörlőre, majd a tetejére is tegyünk egyet, hogy a felesleges nedvességet felszívja. Így a zöldségek nem fogják szétáztatni a lasagne-t. Ha kicsit megpirítjuk a zöldségeket, akkor is távozik belőlük a nedvesség. 

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.               

Állítsuk össze a lasagne-t. Egy jénaiba fektessük le először a cukkini- és a padlizsán szeleteket. Utána fektessünk rá mozzarella szeleteket, majd öntsünk rá a szószból, végül tegyünk rá ricottát is. Ezt a műveletet folytassuk, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére mozarella kerüljön. A végén szórjuk meg parmezánnal.

Addig süssük, amíg a teteje aranyszínűre pirul és a sajt “bugyborékolni” nem kezd. Vegyük ki a sütőből, és ízlés szerint szórjunk rá apróra vágott petrezselymet. Mielőtt tálaljuk, várjunk negyed órát, hogy kicsit kihűljön.

Jó étvágyat!


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük