2020 októberében továbbgondolva online jelenlétünket 3 különböző pályázatot hirdettünk megSzépirodalmi pályázatunk nyertesét, Lakatos Évát és az általa írt novellát két hete mutattuk be blogunkon. Online mesemondó versenyünk nyertesét, Szabó Hannát pedig múlt héten ismerhette meg a közönség. Óriási sikere volt az édes kislánynak, ahogy A három kívánság című mesét videó formájában adja elő. Végül, de nem utolsó sorban pedig szeretnénk bemutatni az online rajzpályázatunk nyerteseit. „Ha a Somlyó beszélni tudna…” címmel vártunk alkotásokat korosztályi, valamint technikai megkötés nélkül Fóthoz, a fóti Somlyóhoz kötődő megélt, vagy kitalált történetekről, az itt található természeti és kulturális értékekről, szokásokról, hagyományokról. A helyzet ugyanaz volt, mint az előző két pályázatnál, első körben a várt érdeklődés elmaradt, majd az utolsó napon kaptuk meg Szalma Edit grafikus tanár e-mailjét, melyben elküldte a fóti Németh Kálmán AMI előképzős csoportjának munkáit. A gyerekek térben gondolkodtak és csoportosan dolgoztak, a létrehozott munkák pedig szenzációsak lettek. A gyerekek nagy kedvvel készítették el pályamunkáikat, és minden közös órájukon érdeklődtek, hogy van-e már eredményhirdetés, ezért úgy döntöttünk, hogy a pályázatra szánt, művészellátó boltban felhasználható, 40.000 Ft értékű ajándékutalványokat teljes egészében a csoportnak adjuk. Kolléganőnk személyesen ment ki az iskolába, így sosem feledi a boldog kis arcocskákat, amikor elújságolta az izgatott csoportnak, hogy ők lettek a nyertesek.

A pályázati munkákat ezúton szeretnénk megosztani követőinkkel, olvasóinkkal.

Fogadjátok szeretettel!

Szuper Csapat: Veres Liliána, Béky Blanka
Flamingók: Vandrus Lili, Rácz Dorina, Jakabó Flóra
Mókuskák: Kovács Luca, Juhász Borbála, Markwart Lilien
Mutáns hármas: Sólyomfi-Nagy Aba, Horváth Fülöp Attila, Horváth Zalán Csongor
Kishörcsögök: Horváth Hédi Hanga, Csonka Hajnalka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás