Bemutatjuk Szépirodalmi pályázatunk nyertesét

2020 októberében továbbgondolva online jelenlétünket 3 különböző pályázatot hirdettünk meg. Szépirodalmi pályázatunkra – Ha a Somlyó beszélni tudna… néven -, alkotásokat vártunk korosztályi megkötés nélkül Fóthoz, a fóti Somlyóhoz kötődő megélt, vagy kitalált történetekről, élményekről, az itt található természeti és kulturális értékekről, szokásokról, hagyományokról. Talán az időzítésnek, talán a vírushelyzetnek, talán az újdonságnak köszönhetően a várt érdeklődés elmaradt. Bár felhívásunkat sokan olvasták, a pályázatok beérkezése elmaradt. Végül szinte az utolsó napon kaptuk meg Lakatos Éva gyönyörű írását, melyet szeretnénk megosztani követőinkkel, olvasóinkkal. Természetesen köszönetünk jeléül az I. helyezettnek járó 20.000 Ft értékű könyvutalványt átadtuk Évának zárt ajtók mögött a Művelődési Házban.

Fogadjátok szeretettel különleges írását és a hozzá tartozó képeket, melyeket szintén ő készített!


A te Somlyód – Lakatos Éva írása

Az élet erős szeretetét a szüleidtől örökölted. Tőlük tanulva, később tudatosítva és továbbfejlesztve lett egyik legeslegerősebb személyiségjegyed. Az apró dolgokat észrevenni és rájuk csodálkozni, a pillanatot értékelni, jót tenni, nem hezitálni. A lendület és az optimizmus párosa, ami előrevisz minden áron, minden nap! 

Alig voltál nyolc éves, mikor beleszerettél a futásba. Azóta is a legjobb meditációs gyakorlatod. Ha szomorkodsz, vagy ha megbántottak, az összes gondodat feledteti, ha minden rendben van veled, akkor még vidámabbá tesz. Egyszerre adrenalin és endorfin, egészség és energia, életérzés és példamutatás. Boldogság. Az életed egyik legfontosabb része. Olykor – magadhoz mérten – gyorsan futsz, és küzdesz. A  gravitációval, az időjárással, de legfőképp saját magaddal, a fizikai- és mentális korlátaiddal. Tornázik a pulzusod, dolgozik a tüdőd. Az izmaid megfeszülnek, aztán elernyednek, gyönyörű sorozatban. A futás dinamikája annyira tökéletes! Máskor inkább megfigyelő üzemmódban futsz, a környezetedben a legapróbb részletekig mindent látsz és érzel. Ünnep, amikor a Fóti Somlyóba veted be magad, és egy-két óra erejéig a természetnek ez, a Fót határába pottyantott hegyecskéje válik otthonoddá. Milyen szerencsés vagy, hogy a közvetlen közelében élhetsz! Ezekre az alkalmakra mindig külön készülsz, a szoba melegében a lelkedet is öltözteted.

Elindulsz, semmihez sem fogható izgalommal. A Somlyóban futni, ahol minden él körülötted! A “te Somlyódban”. Ahol ismered a kis ösvények valamennyi kanyarulatát, tudod, merre keresztezi az utadat kidőlt fa, hol kell behúznod a fejed, hogy ne akadjatok össze, egy-egy belógó ág és te. Tudod, milyen tavasszal járni ott, napról napra részesének lenni az élet ébredésének. Ahogyan a rügyező bokrok aljában itt-ott ibolya kukucskál ki. Aztán ahogy a szeszélyes tavasz harmatos hajnalaiban lassan-lassan érezni lehet a közeledő nyarat… Amikor pipacsot látsz, és zsályát, meg nőszirmot, ahogy a boglárkalepkék röppennek körülöttük. A friss, zöld gallyak és a kipattant levelek napról napra erőteljesebben állják utadat, ahogy belefutsz a rekkenő nyárba. Kezeddel érinted a hirtelen magasra növő, selymesen ingó fűszálakat. A sziklás meredélynél gyíkok napozgatnak, mindannyiszor gyorsan elbújnak. Pedig ennyi év elteltével igazán megismerhetnének már. Van, hogy hirtelen nyári zápor csíp nyakon, máskor eső után a frissen jött hűvösben figyeled, hogy a fóti homok megint mennyire gyorsan beszívta a nedvességet. Csak az éticsigák jövés-menése jelzi, hogy az imént még nagyobb volt a víz és a riadalom. Az őszi Somlyó a legkedvesebb: először csak tudat alatt érzékelni, ahogyan színesedik az erdő, a sok zöldből lassan sárga, barna és piros lesz. Néhány nap, és bokáig futhatsz az avarban, századszorra is találgatva, vajon mit fog alatta érni a lábad. Gyakran talán frissen túrt vaddisznónyomokat látsz, vagy őzcsapat fut át keresztben előtted, alig néhány méternyi közelségben. És aztán, ahogy egyre csípősebbek a somlyói reggelek, az erdő is belecsavarodik a télbe. Megfagyott levélszőnyegen futsz, vagy ropog a hó a cipőd alatt, a lépéseid ritmusában. Néha jeges minden, a máskor árnyas-zöld szurdokban ilyenkor fától fáig haladva „szánkózol” lefelé egészen a hófehérre vált tisztásig, a szempilládra ráfagynak a hópelyhek… Igaz, amit mondanak. Tényleg csak csendben figyelni kell, a Somlyó minden évszakban, és minden egyes nap más arcát tudja mutatni mindenkinek.

Ami állandó, a semmihez sem fogható érzés: felérni a hegycsúcsra, pont mindig akkor, mikor már szinte megbánnád. Elcsigázva, a füledben őrült erővel hallva a szíved lüktetését… Fönn egy pillanatra megállni. Lenézni a völgybe, és a lábad alatt elterülő városra! Látni a templomot, két sárga tornyával, minden alkalommal megkeresni a takaros kisalagi házat, a távolban pedig a nyüzsgő főváros és a budai hegyek látványának állandóságát nyugtázni. Mindig lenyűgöz. Aztán gyorsan fordulni, és az ösvényen továbbrohanni! Fölfelé nem bírni, lefelé nem merni! Gyors pillantásokkal fürkészni az előtted álló métereket, a lábaddal azonnal megtalálni a megfelelő talajfogást, több ezredszer is. A kacskaringós erdei utacskák hol lejtenek, hol emelkednek, és – mint a mesében – néhol egy-egy napsugárnak sikerül áthatolni a lomokon. A legfinomabb sütemény jut eszedbe mindig. Nincs kérdés, egyszerűen bele kell harapni, száguldani kell, elhajolni az ágak elöl, kerülni köveket, kiálló gyökereket, csak futni! Méterről méterre részévé válni mindannak, ami körülvesz. Nem létezik jobb módszer arra, hogy érezd: ÉLSZ!

Fót, 2020. november 15.


Nyertesünk Lakatos Éva a díj átvételekor


 

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

3 hozzászólás a(z) Bemutatjuk Szépirodalmi pályázatunk nyertesét bejegyzéshez

  1. Varga Zsuzsanna mondta:

    Fantasztikus írás!!!! Őszintén grataulálok!

  2. Tamás Botond mondta:

    Jó írás, gratulalok Évi !!

  3. Simon Zoltán mondta:

    Gyönyörű írás, tegnap ennek hangulatában végigjártuk ezt a csodálatos Somlyó-hegyi tanösvényt.🌄🚶🍀😇

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük