Emu tollából
Az első rész ITT olvasható.
Ott tartottam, hogy nagyon szép és jó volt ez az egész terepezés. Jó, nem egy Dakarra kell gondolni, de azért megnyeleztem ötödikig a palotai földeken futó traktorok kijárta utakon. Kilencvennel egy nyomvályús, kövekekkel tarkított, hepe-hupás földút is izgi tud lenni. A Dominatornak hála olyan helyekre is eljutottam, ahova jóérzésű ember nem hajt be aszfaltra szánt gépjárművel.
Az egyik ilyen fedezzük fel környékemet utamon is késztetést éreztem arra, hogy megnézzem, mi van annak a szántó melletti cserjéktől egyre szűkölő útnak a végén, ami ezeken a koordinátákon található: 47.529335, 19.353839.
Be is gurultam finoman az enyhén jobbra dőlő úton ameddig lehetett. A spontán jött expedíció nem tartott sokáig. Szerintem ötven métert sem tehettem meg, amikor elfogyott a tovább. „Legalább kipróbálhatom élesben a térningen gyakoroltakat.” – gondoltam magamban. Megfordulás lassan, motoron állva. Hát, nem sikerült. Eldőltem. A markolatvédő szilánkosra tört. Ezt leszámítva a motornak nem lett baja. Az én vérprofizmusommal ellentétben. Aznap este jó párszor végig gondoltam, hogy mi lehetett a borulásom oka. Végül a nem megfelelő kuplung gáz játéknak tudtam be.
„Sebaj egy tréning, ahol megfelelő rutinnal rendelkező foglalkozásvezetők vannak, és legközelebb már sikerülni fog a megfordulás.” – Vontam le a konklúziót, és lelkesen be is iratkoztam a következő alkalomra, ahol az instruktorok legnagyobb sajnálatomra megállapították, hogy kicsi nekem a Dominator. A kormány túl lent van. Nem mennék bele, hogy vezetéstechnikai szempontból ez miért nem szerencsés valamint, hogy mennyi pénz és idő lett volna egy arasznyival megemelni a kormányt, a lényeg, hogy végül az eladás mellett döntöttem.
Közel három hónapig motortalan voltam, aztán eljött az idő amikor lehetőségem adódott egy új motor vásárlására. Sok szalonban jártam és zömével túraendurókat néztem, de jó dolgomban nem tudtam választani. Racionális oldalról nézve jobb lett volna egy sokoldalúbb motor. Igaz az összes motoros ismerősöm azt mondta, hogy emocionális döntést hozzak.
Mondhatni tanácstalanná váltam.
Konkrétan nem tudom megmondani, hogy miért néztem rá a Guzzi aktuális palettájára, amikor elvileg TET-re kerestem motort, de mikor megláttam az évek óta nem frissült honlapjukon a v7-tet, egyből felvillant a kép, egy korábbi emlék, amiről azt hittem, elfeledtem. Ezek szerint mindig ott volt, csak nem fértem hozzá, és most tisztán kezdtem látni.
Amikor megmutattam a feleségemnek a következőt mondta, csak más szavakkal: ez nagyon jól néz ki! Egyértelmű beleegyezése után el is mentünk Dunakeszire a Guzzi kereskedésbe. A szalonba belépve elfogott egy érzés. Olyan, amit gyerekként éreztem, amikor a Húsvéti locsolkodásért kapott pénzemmel besétáltam a játékboltba megvenni azt a zöld transformerst, amit a kirakatban minden reggel, iskolába menet láttam.
Az értékesítők is észrevehettek rajtam valamit, s mivel szakemberek voltak egyből tudták mire van szükségem. Néhány perces beszélgetést követően a rafináltabbnak kinéző megkérte a kollégáját, hogy hozza a tesztmotor kulcsát. Ráültem, beindítottam. Fülig ért a szám. Húzogattam a gázmarkolatot, mint egy hülye gyerek a csengőt. Jóformán még fel sem ocsúdhattam, amikor a másik eladó rákérdezett, hogy nincs-e kedvem elmenni egy tesztkörre. „Az Úr Isteneteket de jól tudtok csapatban dolgozni.” – gondoltam magamban. Igazság szerint nem pont ezek a szavak jutottak eszembe, de azokat nem vetném papírra.
Nyitott könyvként olvasták a gondolataim. Azonnal beleegyeztem, bár semmilyen felszerelés nem volt nálam. Persze ez sem okozhatott ott problémát, így előkerült egy bukósisak is. Egy rövid, fél órás próbakör után nem akartam letenni, de muszáj volt.
Kedvtelenül indultam haza. Emlékszem, arra a hétvégére béreltem ki egy új V-strom-ot tartóstesztre, de végül lemondtam. Nem éreztem semmit, ahogy közeledett a péntek délután. Csak a Guzzira tudtam gondolni. Végül vissza is mondtam a Suzukit, és inkább szombaton elmentem egy újabb, már hosszabb tesztvezetésre a Guzzival. Ott és akkor eldőlt, hogy nekem ilyen motor kell. El is indítottam a folyamatot, kifizettem az előleget, majd megkezdődött a közel egy hónapos várakozás míg Magyarországra ért a választottam.
Választásom nem a készleten lévő motorok egyikére esett. Bár kétségkívül azok is tetszetős darabok voltak. Egy limitált, 750 darabszámban készített széria mellett döntöttem. A hosszúra, és eseménytelenre nyúlt nyári hetek elteltével végül elérkezett a nap, amikor csörgött a telefonom. Az időközben haverommá avanzsáló értékesítő srác – a rafinált – hívott, hogy megérkezett a kereskedésbe a már nagyon várt szabadidőpartnerem.
„Ritkán örülök annak, mikor azt hallom megjött.” – feleltem neki, és megbeszéltünk egy másnap délutáni időpontot a „megszületésre”. Az Úr 2020. esztendejének július 28. napján kicsomagolhattam az én új motoromat, piros sassal az ezüst tankján.
Azok a felfelé álló cicik! A boxer BMW-sek irigykedhetnek. A dobozolást követően kicsivel több, mint egy hétben flottul lezavarták a kötelezőket, mint műszaki vizsga, forgalomba helyezés, rendszám. S végül a nyár vége felé a halálomig, vagy amíg jobbat nem találok magamévá tettem Angeline-nek keresztelt Moto Guzzi V7 III Stone S 209/750 motorkerékpárt Mandello del Lairoból. Azóta engem semmi nem érdekel, csak süssön a nap!
A hd-ba el sem mentem.
