Emu tollából


A zamatos töltelék mokkáskanálnyi adagokban harapásonként csöppen a szalvétára. Fel sem tűnik hiánya, bőven maradt még a tésztában. Az omlós, zsíros, vékony tészta cigaretta papír súlyával ölelte körbe az ízesített almapürét.

Ez évben másod ízben motoroztam együtt jászberényi spanommal, a Nevadással. Elfogadva váratlan invitálását, egy napsütéses vasárnap délutáni motorozás alkalmával közösen látogattuk meg Poroszló egyik – merem állítani – nevezetességét a Poroszlói Rétesházat.

A kölyök délelőtti edzése után gyors ebéd, öltözködés és már fordítottam is el a sluszkulcsot. Megrázza a magát legkisebb blokkos Guzzi, úgy dobja le a garázs porát. Kényelmes tempóban a megbeszéltek szerint értem a találkozó helyéül szolgálaló Mol kútra. Onnan vettük az irányt a Jászságon keresztül a Tisza-tó irányába.

Kényelmes tempóban másfél óra körül volt a menetidő, amikor megérkeztünk Poroszlóra. Az utat nem jegyeztem meg. Csak mentem az előttem haladó után, és teljesen átadtam magam a motorozásnak.

A 33-as úton a Tisza-tavi Ökocentrumot elhagyva Tiszafüred irányába jobb oldalon kell tekintetünkkel keresni a cégért. Házi rétes, betyár batyu, lekvárok és egyéb finomságok felirat szerepel az útszéli kerítésre kihelyezett táblán. Ha nem kellő figyelemmel közelítjük meg, könnyedén túl hajthatunk rajta.

A műútról lefordulva egy murvás zsákutcában tudtunk leparkolni a motorokkal. Nem jellemző, hogy motorral ne találjak “normális” parkolóhelyet, de ott csak az akácos mellett volt hely. Ebből már sejtettem, hogy mennyire népszerű lehet ez a rétesház.

A tulipán mintás kapun belépve sejtésem bebizonyosodott. Szinte a kert végéig érő sorban, közel harminc percet kellett állnunk. A családok, biciklisták, motorosok alkotta gléda lassan haladt.

A kertben körülnézve inkább érezheti magát az ember egy néprajzi múzeum pénztáránál sorban állva. Biztos vagyok benne, hogy a falra akasztott népi kerámiák mindegyikének külön története van.

Mire sorrakerültünk, az utolsó almásrétesnek csak a sarka maradt. Azt elhoztam én, s a családnak még egy keveset a mákosból, a meggyesből és a meggyes mákosból. Mivel hőkezelve van, gond nélkül kibírta az utat. Kora estére hazaérve nem is tartott sokáig, míg az illatos süteményt el nem fogyasztották. Tálalás előtt még gyorsan lefotóztam nektek hátha kedvet kaptok hozzá ti is.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük