Dobozi-Dudás Bernadett írása


Pénteken véget ért az egy hetes Vakáció II. – Kalandozások táborunk Keresztesi Tünde vezetésével. Több éve már, hogy megrendezésre kerül a Vörösmarty Művelődési Ház Vakáció tábor sorozata. Idén a koronavírus-járvány megnehezítette a szervezést, de amikor zöld utat kaptunk, hogy kinyithatunk a gyerekek számára, rövid időn belül igyekeztünk táborvezetőinkkel leszervezni a legváltozatosabb programokat hétről hétre a fóti gyerekek számára. Június 22-én a Dráma- és tánc táborral indítottuk  a nyarat, múlt héten pedig Tündével kalandozhattak a táborozó gyerekek. A programok között szerepelt a Gyermekvárosi-tó meglátogatása, számháború, rókavadászat, séta a Fóti-tónál, fagyizás, sok-sok játszótér, kalandpart, hátizsák készítése és a Fővárosi Növény- és Állatkert állatait is megnézhették a gyerekek. Minden nap, mire értük jöttek a szülők, kiült az arcukra a boldog fáradtság. Pár kép a frissen szerzett tábori élményekről:

Ma vette kezdetét a Házban a Játék – mozgás – egészség táborunk, amiről jövő héten szintén beszámolunk. Ha pedig kedvet kaptatok, a vakáció tábor sorozatunk utolsó táborába – amit szintén Tünde vezet-, még van pár szabad helyünk. Információkért olvasd el a táborokról szóló cikkünket és kövesd a Facebookon a Nyári táborok Fóton 2020 nevű csoportunkat.

További jó vakációt kívánunk!


Fotók: Keresztesi Tünde


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás