Balogh Dávid írása
A régi időkben a fótiak többsége földműveléssel foglalkozott. Fót lakossága az 1920-ban lévő népszámlálás szerint 4217 lélekszámú volt, melynek többsége a paraszti társadalomhoz tartozott. Fóton főként a háromhelyiséges parasztházak váltak általános építkezési formává a paraszti kultúrában. Ma már sajnos egyre kevesebb ilyen autentikus épület maradt meg a településen.
Kiváló példa erre a Petőfi utca 6. szám alatt található épület, melyet Fót Város Önkormányzata nemrégiben vásárolt meg azzal a céllal, hogy tájházként működhessen a jövőben. Az épület alkalmas a paraszti világ bemutatására, hatalmas kertje hagyományőrző rendezvények helyszínéül szolgálhat. Ez a jövőbeli funkciója a háznak, de most tekintsünk vissza egy kicsit a múltba és elevenítsük fel röviden történetét egykori tulajdonosain keresztül, hiszen egy lakóház őrzi a benne élt emberek múltját.
Az 1997 négyzetméteres földterület már a Habsburg Birodalom 1883-as kataszteri térképein is szerepel. Szabálytalan formája megegyezik a jelenlegi telekkiosztással: az L alakhoz hasonlító terület az utcafrontra nézve keskenyebb (516-os hrsz.), melyen egy nagyobb épület is megfigyelhető. A kiszélesedő rész (517-es hrsz.) beépítetlen maradt, valószínűleg kertként szolgált, s ugyanaz volt a tulajdonosa, hiszen csak az utca felőli irányból lehetett megközelíteni mindkettőt. A térképrészleten – melyen az 1873-ban megépült evangélikus templom is megfigyelhető – érzékelhető a földterület központi fekvése, mely tehetősebb paraszti családra enged következtetni.
Nem tudjuk pontosan, milyen lehetett az 1883-ban már biztosan megépülő lakóház, s hogy kié lehetett a telek. Első konkrét adatunk 1926-ból származik, amikor már a Pálinkás Sziráki család tulajdonába került. A Sziráki név Fóton igen elterjedt volt, így a lakosok különböző ragadványnevekkel különböztették meg egymástól az azonos vezetéknévvel rendelkezőket pl.: Kővágó Sziráki, Aranycsésze Sziráki. A helyi lakosok „Pálinkás” névvel illeték a családot pálinkafőzdéjük miatt. Egy jómódú paraszti család tagjairól beszélhetünk, akik 1926 körül kezdték el kialakítani saját életterüket. Először a kisebbik ház készülhetett el, melynek egyik gerendájában az 1926-os dátum is szerepel. Egy szobából, egy konyhából, egy kamrából és egy pincéből áll.
A gazdaházat csak ezután építették fel ugyanarra a területre, ahol már korábban állt egy nagyobb lakóház. Mindkét épület utca felőli homlokzata egységesen két ablakkal tagolt. A két házban három testvér lakott: Sziráki Zsófia, Sziráki János, Sziráki István. Zsófia, miután kevésbé jómódú férfihez ment hozzá, a kisházban élt férjével, Barsi Jánossal. Akkori szokásoknak megfelelően kedvezőtlen házasság esetén a ház körüli teendőket és a gazdasággal kapcsolatos munkák nagyobbik hányadát a szegényebb rokonok végezték el. A két fiútestvér lakott a nagyobb házban, akik örök életükre agglegények maradtak.
A nagyobb épület helyiségei soros elrendezésűek, s egymás után következnek. A ház rövid végével fordul az utcafront felé, bejáratai a hosszú udvari homlokzat felől nyílnak. Elrendezése a klasszikus paraszti lakóterek felosztását követi: az utca felőli helyiség a tisztaszoba, a második a konyha, míg a harmadik a lakószoba. Ezután következett az istálló. Az épület udvar felőli oldalán egy hosszú tornác vezet végig, melyet Fóton inkább gangnak neveztek. Szintén jellemző a település parasztházaira, hogy a gang külön utcai bejárattal, kiskapuval rendelkezik.
A falszerkezetek – a település melletti Somlyó-hegyen bányászott – időállóbb zöldkőből épültek, melyek téglával egészülnek ki. Mindkét épületet nyeregtetővel fedték le. A ház mögötti területet gazdasági épületekkel egészítették ki, melyek mára már sajnos elég romos állapotban vannak.
Az 1920-1930-as években vált elterjedtté, hogy a falakat színezett enyves festékkel vonták be, melyekre henger és sablon segítségével virágok és egyéb minták kerültek. Feltehetően az épület gangja is ilyen virágdíszítéssel rendelkezett az 1920-as években, hiszen a Sziráki Zsófiáról készült kép hátterében is látható egy ilyen falrészlet. Az épület falait a későbbiekben meszelték fehérre, nyílászárói pedig kékek voltak.
A Sziráki család kertjében szőlőt termesztett (a kisház mögötti területen), veteményesük volt, illetve néhány gyümölcsfájuk (barack, dió) is.
A három testvér halálát követően Zsófia leánya eladta az épületet Csányi Istvánnak és feleségének, Mariannak. 1987. február 16-án történt meg az adásvétel. Az új tulajdonosok kevés átalakítást végeztek, megmaradt az épületek eredeti formája. A tornácok fala fehérre, de az épületek utcára néző homlokzata sárgára volt festve, ezeket is fehérre meszelték, a nyílászárókat barnára festették. A festetlen, díszítetlen deszkákból álló kerítést hangulatos, stilizált tulipánokban végződő deszkakerítésre cserélték.
A keskeny gangon eredetileg négy vakolatlan téglaoszlop állt, ezekből hármat elbontottak, ugyanis tartófunkciójuk nem volt, s beárnyékolta az ablakokat. A konyha és a gang különböző mintájú régi mozaiklapokkal volt kirakva, melyeket homokba ágyazva raktak le. Ezeket a mozaiklapokat felszedték.
A lakótereket a kornak megfelelően komfortosabbá tették: felszámolták a tisztaszoba döngölt padlóját, fürdőszobát alakítottak ki, az istállót lakószobának rendezték be, a konyhába boltív került. A megmaradt eredeti berendezésekből a sublótokat, szekrényeket, használati tárgyakat gondosan megőrizték.
A Fóti Települési Értéktár Bizottság kiemelkedő feladatának tekinti Fót múltjának a megismertetését, hagyományainak megőrzését és átadását a jövő nemzedékének. A Petőfi utca 6. szám alatti épületekben a paraszti kultúra eredeti környezetben történő bemutatására nyílik lehetőség. Fót Város Önkormányzata és az Értéktár Bizottság tagjai mindent megtesznek, hogy a jövőben felavathassák a leendő tájházat Fót városának.
Felhasznált irodalom:
- Balassa Iván (főszerk.): Anyagi kultúra 3., életmód, Budapest, 1997.
- https://vmek.oszk.hu/02100/02152/html/04/83.html
- Adatközlő: Csányi Istvánné, Mariann
Az en Edesapam Cselotei Janos, Nemeth Kalman urral egyutt katonaskodtak az orosz fronton. Gyermek koromban hallottam egy par tortenetet a katona
evekbol. Egy szep verset is tanultam es el szavaltam a Vorosmarty kulturhazban 1948 tavaszan, ahol a nezo kozonseg java sirva fakadt, mert OK is varatak haza a ferjuket, edesapjukat az orosz frontrol. A vers : „Messze tul a lathataron, van szep hazam oda vagyom, haza mennek de nem lehet, mert hu megvaltom igy szeret.” Edesapam par honap mulva haza is erkezett. Tisztelettel Cselotei Janos (Chalotay) Ontariobol.