„A Pest Megyei Népművelők Egyesülete 1996-ban alapította a Fekete Dió díjat, amely a Vármegyeháza Díszudvarában található feketedió fáról kapta a nevét. A díjat azok a közművelődési szakemberek és azok a közművelődési intézményi kollektívák nyerhetik el, akik kiemelkedő szakmai színvonalú teljesítményt nyújtottak működési területükön, a településük és a régiójuk közösségi művelődése fejlesztésének szolgálatában.

A díj: vörös márvány posztamensen bronz kisplasztika, Janzer Frigyes Munkácsy – díjas, Érdemes művész, szobrász alkotása.

Az egyesület elnöksége Fekete Dió díjat adományoz a Fóti Vörösmarty Művelődési Ház munkatársainak.

A Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ tagintézményeként működő Vörösmarty Művelődési Ház 2017-ben ünnepelte fennállásának 85. évfordulóját. Az intézmény vezetését 5 éve vette át Palásti Béla igazgató, aki közművelődési koncepciójában meghatározott irányelvek mentén tudatosan felépített szakmai közösségével, egy csapatként érte el kitűzött céljait.
A Művelődési Ház méltán meghatározó fizikai, valamint online színtere és központja a város közösségi életének. Tükrözi azokat az értékeket, melyek feltárásában, megőrzésében, újragondolásában és létrehozásában a Művelődési Ház és a köré szerveződő közösségek feladatot vállaltak és vállalnak. Az elért eredményeket bizonyítja, hogy a szakmai közösség magas színvonalú tevékenysége elismeréseként Minősített Közművelődési Intézmény Címet vehettek át 2020-ban.

A művelődési ház munkatársai: Palásti Béla igazgató, Keresztesi Lászlóné, Simon-Nagy Nikolett, Jarabin Kinga, Dobozi-Dudás Bernadett, Ujlaki Bettina közművelődési szakmai munkatársak, Baranyoczki Tiborné, Rábai Zoltán technikai munkatársak.”

A teljes cikk, a megyenapi díjazottak névsora, méltatása a Pest megye weboldalán olvasható el.


Forrás: www.pestmegye.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás