Dobozi-Dudás Bernadett írása


Varrott gobelin kiállítás után újabb különleges kiállítás költözik a Művelődési Házba. Két alkotó, két különböző stílus és korosztály, egy kiállítás keretén belül mutatja be gyönyörű képeit. Rohanó világunkban érdemes néha megállni és egy kis figyelmet szentelni a művészetnek, elveszni egy-egy festményben, információt gyűjteni az alkotóról és közelebb kerülni ehhez a világhoz. Ezért döntöttünk úgy, hogy minden hónapban igyekszünk változatos kiállításokkal megörvendeztetni a látogatóinkat. Külön öröm számunkra, ha fóti tehetségek műveit mutathatjuk be, új kiállításunk mindkét alkotója Fóthoz köthető.

/Egy kiállítás útjába egyelőre a vírushelyzet sem állhat, hiszen a megnyitó után nyitva tartási időben mindenki akkor tekinti meg egyénileg a gyűjteményt, amikor csak szeretné. Természetesen az egészségügyi szabályoknak eleget téve./

Hányszor mentünk már úgy múzeumba, kiállításra, hogy a remekművekben gyönyörködtünk, miközben az alkotóról vajmi keveset tudtunk? Interjúink célja az, hogy a kiállított festményeken túl, ismerjük meg magukat az alkotókat is, hiszen műveik így még közelebb kerülhetnek hozzánk, még jobban megszerettetik velünk az alkotásokat.

Bonni Ildikóval készült interjúmat itt olvashatjátok, most pedig fogadjátok szeretettel a másik alkotóról, Dobák Péterről készült írásomat a 2020. november 6-án nyíló festmény kiállítás kapcsán.

Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

14 éves vagyok, jelenleg a budapesti Forrai Metodista Gimnázium és Művészeti Technikum 9. évfolyamos grafikus hallgatója vagyok. Nagyon régóta rajzolok, Fóton a Németh Kálmán Általános Iskolában végeztem, ahol 6 évig Alapfokú Művészeti képzésben vettem részt és dicsérettel végeztem. Ott nagyon sokféle technikát kipróbálhattam. 

Mesélj a művészetedről! Mit jelent számodra? 

2 éve kezdtem festeni, szeretek kipróbálni új technikákat, jelenleg autodidakta módon fejlesztem magam. Jelenleg az absztrakt érdekel, de szívesen rajzolok grafittal és sok graffitit készítek filccel is. 

Vannak-e kedvenc témáid, és hogyan kezdesz neki egy-egy “projektnek”?

Absztraktokat készítek, igazából egyszer csak kedvet kapok és festeni kezdek, ez teljesen kikapcsol, jól érzem magam közben és ha másoknak is tetszik, annak különösen örülök.

Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképnek tekintesz?

Nincs ilyen jelenleg.

Mik a további céljaid ezen a téren? 

Most elsőként a tanulmányaimra koncentrálok, de festészet terén mindenképpen fejlődni szeretnék. 

Ha úgy érzed, még van olyan, amit szívesen megosztanál a kiállítás látogatóival, most azt is megteheted!

Az első csoportos kiállítás, melyen művem megjelent 2020. szeptember 11-én nyílt a veresegyházi Udvarház Galériában.


Egy 14 éves kamasszal nem egyszerű interjúzni, ez az oka, hogy mostani interjúnk rövidebbre sikerült a megszokottnál. Köszönjük a válaszokat, és reméljük ezzel a cikkel is egy kicsit közelebb visszük a látogatók szívéhez egy fiatal srác művészetét!


Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt november 6-án 18 órára a kiállítás megnyitóra. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás