Amikor felvetődött az ötlet, hogy a látogatóink ismerjék meg jobban a Vörösmarty Művelődési Ház munkatársait, nagyon sokat gondolkoztam, hogy miről is írhatnék.
Kingának és Dettinek azonnal a sütés-főzés jutott az eszébe. Hiszen tudják, hogy bármiről is legyen szó – leves, főétel, desszert – imádom elkészíteni.

Már az elején eldöntöttem, hogy videó formájában szeretném megmutatni az egyik kedvenc elfoglaltságomat. Na de mit? – merült fel bennem a kérdés.

Mivel az én bejegyzéseim minden hónap harmadik péntekén jelennek meg, így volt időm átgondolni és rájönni, hogy a sütés-főzésen kívül a másik kedvenc – ÚJ – elfoglaltságom az aroma terápia, azon belül is az illóolajok használata a háztartásban.

A pandémia alatt részt vettem több aroma terápiával kapcsolatos tanfolyamon, így mélyebben is megismerhettem a jó minőségű, tiszta illóolajok használatát, hatását és kémiáját.
Persze van még mit tanulnom… J

Lassan már fél éve annak, hogy az illóolajok a minden napjaim részévé váltak olyannyira, hogyha bármilyen gonddal kerülök szembe, elsőként az olajokhoz nyúlok – és már a Férjem is, hozzáteszem az elején elég szkeptikus volt. J

Végül megszületett a döntés, hogy egy rövid kis videó formájában megmutatom, hogy az illóolajokból és néhány természetes hozzávalóból milyen remek dolgokat lehet készíteni.

Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy bármit is készítünk, azt kizárólag jó minőségű alapanyagból tegyük. Az illóolajoknál is figyeljünk arra, hogy minősített – tehát ellenőrzött – és 100% tisztaságú illóolajat vásároljunk!

Az elmúlt időszakban nagyon népszerűek lettek a különböző formájú, színű és illatú

fürdőbombák. Így arra gondoltam egy levendulás fürdőbomba lesz az első, amit elkészítek.

Amire szükségünk lesz:

Hozzávalók (6 közepes méretű gömbhöz):

Elkészítése:

A szódabikarbónát, citromsavat, kukoricakeményítőt tegyük egy tálba és keverjük össze, majd adjuk hozzá a szárított levendula virágokat is.

Ezután öntsük hozzá az olvasztott shea vajat és a frakcionált kókuszolajat.

Fontos, hogy rögtön keverjük el a száraz hozzávalókkal! 

Végül adjunk hozzá az illóolajat kb. 15-20 cseppet, majd jól dolgozzuk össze a keverékünket. Az illóolajból tehetünk bele kevesebbet és többet is, attól függően ki mennyire szeretné intenzívnek a fürdőbomba illatát.

Az állagának a nedves homokra kell hasonlítania, ha száraznak érezzük, adjunk még hozzá frakcionált kókuszolajat.

A fürdőbomba formázó segítségével készítsük el a gömböket, majd ezeket 24 órát állni hagyjuk. Ha nincs ilyen formázónk, tegyük egy tetszőleges formájú szilikonformába, jól nyomkodjuk bele és így hagyjuk állni 24 órát.

Másnap tegyük a kész fürdőbombáinkat egy zárható üvegedénybe.

Tippek:

Akár egy szuper közös program lehet, ha a gyerekekkel együtt készítjük el a saját fürdőbombáinkat az esti fürdésekhez. J

Kellemes fürdőzést kívánok! J

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük