Jarabin Kinga írása
Hideg szelek fújtak az Óperenciás-tengeren túl. A nagy sűrű erdő lombhullató fái már mind elbúcsúztak leveleiktől. Kopár ágaik az égre meredtek, gyökereiket vastag levéltakaró fedte. Befagyott a tó, a patak vize, az égen borús felhők takarták el a napot. Az éjszaka hamar sötétbe borította a tájat. Az egyre rövidebb nappalok az otthonaikba szorították az erdő lakóit. Mégis, valami furcsa varázs, csendes készülődés nesze lengte körül az odúkat, fészkeket és házakat.
A kis Lencsilány a szobájában tett-vett, festékek, ecsetek sorakoztak előtte. A kis Lencsilány anyukája az íróasztalánál ült és már napok óta csak írt, egyre csak írt. Farkas fényfüzért erősített a bolt ajtaja és ablaka köré, Sikító Sárkány konyhájából finom mézes-fahéjas süteményillat áradt, Bagoly doktor kórházából karácsonyi dallamok szűrődtek ki.
Mókusék, Sün és Sünné, valamint Medve téli álmukra készülődtek. Karácsony ünnepe előtt azonban sosem vackolták el magukat. Olyan már előfordult, hogy Medve kicsit elszundított az erdő karácsonyfájának díszítése közben, Sünné belebóbiskolt a bejglibe, a kis mókusok csak félig rágták meg a mogyorót, de olyan még soha, hogy valaki a téli álom miatt ne vett volna részt a karácsonyi ünnepen.
Karácsony ünnepe nagy nap volt az Óperenciás-tengeren túl, a nagy sűrű erdő közepén. A készülődés már hetekkel hamarabb megkezdődött. Advent első vasárnapján összegyűltek a főtéren, közösen feldíszítették az erdő adventi koszorúját, meggyújtották az első gyertyát, mindenki felírta a nevét egy kis papírra, a papírt beledobták egy nagy kalapba, majd Tündér körbe járt a kalappal és mindenki húzott egy nevet.
Először a gyerekek és a kölykök húztak, utána a legidősebbek, majd Sikító Sárkány, Medve, a Sün házaspár, Farkas, Róka, Bagoly doktor következett. Természetesen nem maradt ki Tündér és a kis Lencsilány anyukája sem. Ők húztak legutoljára.
A nevet, ami a papíron volt, titokban kellett tartani. Ez a gyerekeknek még nehezen ment, de évről évre egyre ügyesebbek voltak. A titoktartáson túl az ajándékozásnak még egy szabálya volt. Csak saját készítésű ajándékokkal lehetett egymást meglepni. Ezen dolgozott épp a kis Lencsilány is a szobájában a festékekkel és az ecsetekkel, amikor Tündér kopogott be a házuk ajtaján. A kis Lencsilány ajtót nyitott. Természetesen mielőtt kinyitotta volna az ajtót, megkérdezte, hogy „ki az?”, mert anyukája meghagyta, hogy csak olyan valakinek nyithatja ki az ajtót, akit ismer. Idegeneknek tilos!
- Szia Tündér! – köszöntötte vendégét a kis Lencsilány – Mi járatban vagy felénk? – kérdezte.
- Holnap lesz a karácsonyi ünnep, megyek segítek feldíszíteni a nagy ezüstfenyőt a főtéren. Van kedved velem tartani? – kérdezte Tündér.
A kis Lencsilányt nem kellett kétszer hívni. Fogta a télikabátját, a sapkáját, a kesztyűjét, sálat tekert a nyaka köré, meleg csizmát húzott a lábára, szólt anyukájának, hogy elmegy Tündérrel a főtérre és már indult is.
A téren nagy volt a sürgés-forgás. Hatalmas dobozok sorakoztak a fa körül, melyből egyre-másra kerültek elő a fényfüzérek, a boák és a csillogó díszek. Sikító Sárkány mézes-fahéjas süteménnyel kínálta a díszítőket, Farkas pedig meleg teát hozott termoszban. A meleg tea jól esik a nagy hidegben. Róka egy különleges szerrel, egy emelőkosaras gépjárművel érkezett az önkéntes tűzoltó állomásról, hogy könnyedén elérjék a legmagasabb ágakat is.
A kis Lencsilány csillogó szemekkel nézte a jó kedvű erdei állatokat és a vidáman futkározó kölyköket. Kiválasztott egy dobozt magának ő is, és hozzálátott a díszítéshez. Nagyon szerette a Karácsonyt.
Mire végeztek a díszítéssel, a nap már alacsonyan járt. A karácsonyfává változott ezüstfenyő teljes pompájában tündökölt a főtéren az adventi koszorú mellett, melyen ezen az estén gyújtották meg a negyedik gyertyát, mivel most épp ezen a napon volt Advent negyedik vasárnapja is. Gyertyagyújtásra a kis Lencsilány anyukája is megérkezett néhány papírlappal a kezében, melyen az a mese volt, amit az elmúlt napokban írt. A kis Lencsilány anyukája leült a fa alá, mind ki ott volt, köré gyűlt, a gyertya fénye megvilágította a papírlapokat és a kis Lencsilány anyukája olvasni kezdett.
Egyszer régen, fent az Égben angyali körében a mi Mennyei Atyánk egy adventi időszakban azon gondolkozott, hogy mivel enyhíthetné az ő szeretett teremtett lényeinek szomorúságát, feszültségét és fáradtságát itt lent a földön, hogyan tehetné könnyebbé a hosszú, sötét téli napokat? Leküldte az emberek közé a Békesség Angyalát, hogy vegye el a viszályt, és adjon helyette nyugalmat a föld lakóinak. A Békesség Angyala 6 nap, 6 éjjel járt a földön, majd 7. nap szomorúan visszatért a mennybe.
- Hívtam, szólítottam az embereket, kértem, adják nekem a haragot, a viszályt a szívükből, adok nekik megbocsátást, szeretetet és elfogadást. Békességet és nyugalmat kapnak tőlem cserébe. De hasztalan. Csak dédelgették fájdalmaik és zsörtölődtek tovább. Meg sem hallották szavam. – panaszolta Mennyei Atyánknak a Békesség Angyala.
Mennyei Atyánk szíve bánattal telt meg, de mivel nagyon szerette az ő teremtett világát és lényeit, nem adta fel. Leküldte a földre Advent második vasárnapján a Hit Angyalát. Nyissa meg az emberek szívét, hogy meghallják az angyalok szavát. A Hit Angyala 6 nap, 6 éjjel járt a földön, majd 7. nap szomorúan visszatért a mennybe.
- Hívtam, szólítottam az embereket. Kértem, hogy adják nekem a félelmeiket, a bizalmatlanságukat, adok nekik cserébe erőt, kitartást és hitet. De mindhiába. Az emberek csak egyre aggodalmaskodtak. Tekintetüket a földre szegezték és még egymástól is elfordultak félelmükben. – panaszolta Mennyei Atyánknak a Hit Angyala.
Advent harmadik vasárnapján Mennyei Atyánk leküldte a földre a Szeretet Angyalát. Amikor a Szeretet Angyala is szárnyaszegetten tért vissza, Mennyei Atyánk szeméből a bánat könnyei hulltak alá. Ekkor odalépett Mennyei Atyánk mellé a Remény Angyala és így szólt:
- Ne búsulj Teremtő Atyám! Lemegyek a földre és elviszem a Fényt az embereknek. – letörölte Mennyei Atyánk szeméről a könnyeket, kézen fogta a Békesség, a Hit és a Szeretet Angyalát, és ahogy együtt útnak indultak, a földön oszlani kezdett a sötétség.
Azóta is köztünk járnak ők, a Karácsony Angyalai: a Békesség, a Hit, a Szeretet és a Remény, hogy beragyogják életünk minden napját. Legyen szívünkben minden nap Karácsony! Járja át Karácsony fénye egész évben életünket. Cselekedeteinkben tükröződjön minden nap, Karácsony lelkülete: a békesség, a hit, a szeretet és a remény. – fejezte be a mesét a kis Lencsilány anyukája.
Puha hópelyhek szálltak alá az égből. Az apró jégkristályok beragyogták a sötét éjszakát. Reggelre gyönyörű, fehér hótakaró borította a tájat, ameddig csak a szem ellátott. A hó csak úgy ropogott a karácsonyfa köré gyűlő erdei állatok talpa alatt. A kis nyuszik hóembert építettek, az éléskamrából hoztak kölcsönbe egy sárgarépát az orrának, a kis mókusok pedig hócsatáztak, amíg a felnőttek hosszú asztalt terítettek a főtéren.
Sünné kalácsot hozott, Sikító Sárkány gesztenyés sütit, Farkas forralt bort hozott a felnőtteknek – a nagy hó miatt már úgysem ült autóba senki -, a gyerekeknek pedig teát. Tündér muffinnal készült, Mókusné pedig pogácsával. Mind az asztal köré gyűltek, átadták egymásnak az ajándékokat. A kis Lencsilány Bagoly doktor kórházának gyerekosztályára egy vidám képet festett. Tündér kesztyűt kötött Rókának, Medve pedig átadta Sikító Sárkánynak a titkos családi mézes süti receptet, mondván, hogy ő úgysem szeret sütni, és így legalább végre újra ehet majd a már rég megboldogult dédmama finom sütijéből.
Az ünnepségen nem csak a hasa lakott jól az Óperenciás-tengeren túl a nagy sűrű erdő lakóinak, hanem a szíve és a lelke is. Nem felejtették el meghallgatni, megölelni és szeretni egymást. Az ünnepség végén jó kívánságokkal búcsúztak. Kitől egy napra, kitől pedig tavaszig.
