Grenella Osolya írása
Ma egy olyan költőt hoztam el nektek, akiről úgy tartják, hogy ő volt „A Nyugat” legvallásosabb költője. Visszahúzódónak, s csendesnek írták le kortársai, de e mögött a csendes és visszahúzódó személyiség mögött ott volt az „ember”, egy hű lelkű férfi, aki verseiben bátran és nyíltan fogalmazta meg érzéseit. Ennek ellenére, a boldog beteljesült szerelem, sajnos sosem adatott meg neki.
Juhász Gyula
„Kedvelték őt a nők, mint barátot, de nem kedvelték, mint szerelmest.” Elsőre nem is gondoltam volna jó magam sem, hogy egy olyan szerelmi költészettel rendelkező alkotó, mint Juhász Gyula, akinek annyi, de annyi gyönyörű szerelmes verset köszönhetünk, igazán sosem tapasztalta meg, milyen mikor viszont szeretik. Az ihletet az elmúlt szerelmek hozták meg számára, soha létre nem jövő kapcsolatok emlékeiből merített. Szegeden született és ott is halt meg, nagyon ragaszkodott szülővárosához, egyik Nyugatos kortársa így fogalmazott róla: „Nincs még egy költő, aki ennyire kötődött volna egy városhoz.”
Szokták mondani, hogy „a tragikus sorsú költő”. Kísértette őt a halál, egy művében meg is fogalmazta a halálhoz fűződő kapcsolatát.
Vita somnium breve
Próbáltam néha-néha a halált,
De gyáva szívem mindig visszafájt,
Hiába siralomvölgy ez a tájék,
Úgy érzem néha, hogy valaki vár még.
Talán találkoztam is már vele,
Talán más csillagról jő ide le;
Talán utolsó álmom, végső vágyam,
Talán reátalálok a halálban.
Mindegy. Rovom tovább a földi útat,
Bár sara bánt és bár a pora untat,
Egy álom él szívemben. Csak egy álom
És ez az életem
És ettől szép lesz magányos halálom.
Ugyan a Nyugat első nemzedéke volt és rendszeresen publikált, a sors mégis úgy hozta, hogy tanárként csak vidéki kisvárosokban tudott elhelyezkedni. Nagyváradon kezdett el oktatni, s itt érte életének és pályájának első olyan meghatározó élménye, amely később egész költészetére kihatott. Rendszeres színházlátogató volt, írt színi kritikákat, s előszeretettel látogatta a színházi próbákat. Előszeretettel emelt ki egy hölgyet alkalom adtán kritikáiban. Egy 21 éves színésznőt, Sárvári Annát. A fiatal szőke, kissé molett színésznő szerelem volt első látásra, s ma már tudjuk, hogy Juhász Gyula gyengéje, bizony, a szőke nők voltak. „A szőke szépeket szerettem egykoron” (Vallomás, 1925), „Mert szőke mind, akit fájón szerettem” (Szőke fény, 1919), „varázsos és búsító szőkeség” (Óh szőkeség, 1924).
Mindössze két, három alkalommal találkoztak, félszeg volt, nem merte megszólítani múzsáját. Érdekes módon minél magányosabb volt, annál jobban zengett szerelmi lírája. Legismertebb „Anna vers” az Anna örök.
Érdekesség, hogy ma már bizonyítottan tudjuk egy felbukkant kézirat alapján, hogy a vers végén lévő „Amen” megtévesztő, s valójában úgy szól: „Élsz és uralkodol örökkön, Anna.”
A sok furcsaság ellenére Juhász Gyula is igyekezett egyszerű életet élni, hasonló problémákkal küzdött, mint kortársai, ő is átesett különböző nemi betegségeken. Mint korábban említettem a halál gondolata erőteljesen foglalkoztatta, hajlamos volt a depresszióra, már fiatalon, mindössze 22 évesen eljátszott az öngyilkosság gondolatával is. Azt tervezte, hogy a Lánchídról a Dunába veti magát, de szerencséjére véletlenül éppen arra járt fiatalkori szerelme, ez pedig eltántorította az ugrástól.
Nem minden versről lehet tudni egyértelműen, ki ihlethette. Az viszont tény, hogy Anna valóban örök volt, sokszor visszanyúlt hozzá költészetében. És ezek a versek a múzsa előtt sem maradtak örökké titkok:
„… csak később, soká hallottam, hogy verseket ír hozzám. Boldog voltam, örültem, és az ismerősök lépten-nyomon gratuláltak a versekhez. És csak akkor döbbentem rá nagyon, hogy nekem ezekhez az Anna-versekhez semmi, de semmi közöm. Ezek a csodálatos versek csak a szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nem nekem és nem hozzám.”
Az élet nem kímélte a költőt, s nem is bírt el vele, a depresszió eluralkodott felette, s öngyilkos lett. A sors furcsasága, hogy rá egy évre a nehéz anyagi körülmények közé kényszerülő Anna is önkezűleg vetett véget életének, s az akkori lapok szerint egy Juhász Gyula kötet volt éppen mellette…
Ma egy olyan vers megzenésített változatát hoztam el, ami önmagában is gyönyörködteti az embert, de a zenével együtt véleményem szerint egy extázis. Mikor először hallottam, nem akartam elhinni. Hogyan létezhet az, hogy egy 100 éve megírt szöveghez, ma valaki képes írni egy ilyen zenei szövetet? Együtt lüktet és száll vele, megzengeti a szívünket, s bemutatja, hogy a szerelem ma is és régen is egy hatalmas hullámvasút volt, egy vihar, ami mégis édes, amire szomjazik az ember, mintha ki lenne száradva, akár a megrepedezett föld.
Hallgassátok szeretettel Tompos Kátya és Hrutka Róbert szerzeményét:
Források:
http://virtualis.sk-szeged.hu/kiallitas/jgy_szerelmei/anna.html
https://www.youtube.com/watch?v=xWoNu_0XDPE
https://divany.hu/offline/2019/07/18/ongyilkos-magyar-irok-koltok/