Emu tollából
„A Vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez.
Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel.
Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez.
A Vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását.
Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna.”
(Hobo Blues Band – Prológus (A vadászat alapelvei)
Járom az erdőt a falu határában. Rendszeresen, ugyanott. Kikapcsol, megnyugtat. Ismerem a környék minden zegét zugát, s mégis minden nap más és más. A természetben nem történik semmi kétszer ugyanúgy. Örökké változik, semmi sem állandó. Van néhány bejáratott helyem. Hosszú idő alatt kitaposott ösvényem. A szagom ismerős már a vadnak. Gyakran jövök, ritkán lövök. Kedvenc helyemet „kapunak” nevezem. A folyótól vezető ösvény végén egy nagy árok kényszeríti az út szélére az arrajárót.
Mielőtt belépsz a tisztásra át kell haladnod egy aggastyán tölgy földet simogató vaskos ága alatt. Történelmet látott létezése során hasonló alakot vett fel, mint a tiszaigari Mátyás király-fa.
Törzse mellett vártam egy két órát eseménytelenül. Talán a reggeli órákban nap melegét keresik – gondoltam magamban, ezért nem vártam tovább. Cserkelni indultan.
Nem kellett sokat tekernem, amikor megpillantottam. A töltés oldalában legelészett. Félreálltam kerékpárommal. Járásom lépésről lépésre halkabb, lassabb lett. Mélyeket lélegezve nyugtattam magam, ahogy közeledtem. Lassan felemeltem az s20 plus-t. Egyre élesebben láttam a vadat. Egy halk kattintás.
Ez életem eddigi legközelebbi képe.
