fotó: pixabay.com

Emu tollából


“A Vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez.
Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel.
Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez.
A Vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását.
Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna.”

(Hobo Blues Band – Prológus (A vadászat alapelvei)

Járom az erdőt a falu határában. Rendszeresen, ugyanott. Kikapcsol, megnyugtat. Ismerem a környék minden zegét zugát, s mégis minden nap más és más. A természetben nem történik semmi kétszer ugyanúgy. Örökké változik, semmi sem állandó. Van néhány bejáratott helyem. Hosszú idő alatt kitaposott ösvényem. A szagom ismerős már a vadnak. Gyakran jövök, ritkán lövök. Kedvenc helyemet “kapunak” nevezem. A folyótól vezető ösvény végén egy nagy árok kényszeríti az út szélére az arrajárót.

Mielőtt belépsz a tisztásra át kell haladnod egy aggastyán tölgy földet simogató vaskos ága alatt. Történelmet látott létezése során hasonló alakot vett fel, mint a tiszaigari Mátyás király-fa.

Törzse mellett vártam egy két órát eseménytelenül. Talán a reggeli órákban nap melegét keresik – gondoltam magamban, ezért nem vártam tovább. Cserkelni indultan. 

Nem kellett sokat tekernem, amikor megpillantottam. A töltés oldalában legelészett. Félreálltam kerékpárommal. Járásom lépésről lépésre halkabb, lassabb lett. Mélyeket lélegezve nyugtattam magam, ahogy közeledtem. Lassan felemeltem az s20 plus-t. Egyre élesebben láttam a vadat. Egy halk kattintás.

Ez életem eddigi legközelebbi képe. 



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük