Emu tollából


/Az első rész ITT olvasható blogunkon./

A túra második felében kaktuszlevemet kortyolgatva helyeseltem a környéket jobban ismerő útitársunk javaslatához, miszerint Noszlopon van egy Lucilus, vagy Lucula nevű étterem, ahol megebédelhetnénk. A térképen meg is találtam a Luculus nevű fogadót. Csupán 62 kilométer Zirctől. Kényelmes tempóban egy óra alatt ott vagyunk. Háromnegyed 12 magasságában kanyarodtunk rá a Bakonyt átszelő útra, érintve Pénzesgyőrt, Bakonybélt, Bakonykoppányt.

Bakonybélről az ember nem is gondolná, hogy mennyi különlegességet rejt. Mi csak a jó út és szép táj miatt mentünk arra. Utólag utánaolvasva ez a község is megérdemli, hogy az aktív pihenésre vágyók itt töltsék a vakációjukat. Nem gondoltam volna, hogy itt is ennyi látnivaló van.

Az biztos, hogy a Pannon Csillagdát még idén meg fogom nézni. A gyerekekkel pedig a Taki Játék és Nosztalgia Múzeumot látogatjuk majd meg.

A Bakonyból kiérve Noszlopig található nevezetességekre az útvonal tervezésekor nem fordítottam elég figyelmet. Az Esterházy-kastélyt, mint Csákváron, úgy Pápán sem néztük meg. Meg aztán, azt sem tudtam, hogy Pápán is van egy. Itthon utánaolvasva kiderült az Esterházyaknak három fő birtoka volt Magyarországon. Helyileg: Tatán, Pápán és Csákváron.

Ebédidőben érkeztünk Noszlopra. Sajnos nem volt hét főnek szabad asztal, ezért szorgosan telefonálgatni kezdtünk a 42 fokos parkolóban. A környéken lévő éttermek többségében teltház volt. A tapolcai Tópart Bisztrónál az utcán álltak és vártak a vendégek az egy-egy felszabaduló asztalra. Az utóbbi hónapok bezártságából kiszabaduló emberek igyekeztek bepótolni a szigorítások kezdete óta elmaradt gourmet élményeiket.

Végül a Tapolca külvárosában található Muskátli Büfé Étterem volt, ahol fogadni tudtak minket. Ez egy igazi kockás abroszos hely. És nem a retro hullám miatt, hanem mert tényleg igazi külvárosi kisvendéglő annak minden bájával és hátulütőjével együtt. A kényelmes ebéd elhúzódott. Késő délután a kávét követően indultunk tovább. Ennek hála a Káli-medencében még annyi helyen sem álltunk meg, mint az út korábbi felében. Egyre közeledett az este. Egyre fáradtabbak voltunk, s már csak az lebegett a szemünk előtt, hogy minél hamarabb letudjuk a túrát.

Én este nyolcra értem haza 13 óra motorozást követően. Nem álltunk meg sehol. Ez most a motorozásról szólt.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük