Emu tollából


Elképesztően izgalmas programot raktam össze a nyaralást követő első szabad hétvégémre. Szerepelt a programok között motoros felvonulás, fülledt éjszaka egy balatoni yacht klubban, borkörút, és mindezt természetesen motorral. Annyi program és látnivaló, ami bőven kecsegtet emlékezetes pillanatokkal. Talán még titkokra is leltem volna. Túl szép is lett volna, ahhoz, hogy igaz legyen. Így nem lett az.

Azonban azt sem gondoltam volna, hogy minden helyett Óceániában kötök ki. Egy melanéziai fekete sziget fehér homokos tengerpartján hanyatt fekve merengek a pálmalevelek bemetszései közt az égre. Hallgatom, ahogy a tenger csendesen nyaldossa a partot. Megnyugtat a fehér zaj. Jólesik a szellő. Álomba szenderülök.

Egy-két dolog tekintetében ez nem az én nyaram. Gondolok itt például Toszkánára. Bükfürdőről hazaérve, csütörtök este máris láz gyötört. Péntek reggelre hívatlanul megérkezett a nehézlégzés is, én pedig fogtam a reggeli után összepakolt kis csomagomat, majd hosszútávfutókra emlékeztető lélegzetvételekkel elindultam a kistarcsai Flór Ferenc kórház sürgősségi osztályára, ahol a vártnál minden gördülékenyebben ment, mint ahogyan arra számítottam.

Délután már otthon is voltam. A zárójelentésen heveny bronchitis szerepelt. Az elkövetkező napokban – a doki tanácsát megfogadva – a passzív pihenésnek hódoltam. Ez nem állt semmi másból csak alvásból és forgolódásból. Keddre már elég kipihentnek éreztem magam ahhoz, hogy meglátogassam az Ubulubu törzset.

Az Ubulubuk a Csendes-óceán dél-nyugati csücskében található apró szigetecske lakói, kiket elkerült rohanó világunk.

Az oda utamban segítséget nyújtott régi ismerősöm, Szürke Szemöldök kapitány.

Utazásom során megismételhetetlen és megfizethetetlen pillanatokban volt részem. Az óceán peremén hajózva nem éreztem mást, mint hálát. Szürke Szemöldök gyermeki őszinteséggel szakította félbe merengésemet, amikor újabb történetbe kezdett az Ubulubukról. Élvezettel hallgattam.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük