Emu tollából


Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én szeretek mindent megtervezni. A lehetőségekhez képest a legjobban felkészülni. Amikor spontán dologba kezdek, valami mindig másképpen alakul, mint ahogy szeretném. Ugyanakkor tudjuk, hogy a sokat gondolkodó emberek hajlamosak elszalasztani a lehetőségeket. Nem így voltam a hét elején adódott lehetőséggel. Az iskolabezárások, és az otthontanulás ellenére alkalmunk adódott, hogy a fiammal elmenjünk horgászni a hét utolsó munkanapján. Amikor a fiammal lehetek, sohasem gondolkodok, minden apa-fia programban benne vagyok.

Szerencsénkre és csodálkozásunkra a horgászbolt, ahol vásárolni szoktunk a járványügyi intézkedéseket betartva volt nyitva, így a kora tavaszi horgászat kívánta etető- és  csalogatóanyagok, valamint horogra valók beszerzése sem okozott problémát.

A hét közepén meg is ejtettük a nagybevásárlást. A srácom kedvenc csalijából a “Gabi bácsi féle csodacsali”-ból is volt még pár darab. El is hoztunk belőle két dobozzal. Én is megleptem magam egy új orsóval. Nem akartam ennyit költeni, de a zsebpénzemből még éppen kijött.  Hazafelé útba esett egy virágbolt. Megálltunk, és ott is vásároltunk. Higgyétek el nekem jobb a horgászboltból valami, a női léleknek kedves meglepetéssel hazatérni.

A bevásárlást követő napon, az online tanítást követően előszedtük a télire gondosan elcsomagolt horgászfelszerelésünket. Egy pillanatra elmerengtem, hogy a botjaimat, orsóimat miért óvom jobban, mint a motoromat. Arra a következtetésre jutottam, hogy a peca az igazi hobbi. A motorozás pedig kell.  A morfondírozásom nem tartott sokáig, hiszen megannyi dolog volt még hátra. Apróságok, de időigényesek. A rugalmasságukból vesztett damilokat letekerni az orsókról, és a helyükre az újakat felcsévélni. Az új előkéket megkötni, a horgok “élét” ellenőrizni. Csalis doboz átnézése, horgászláda takarítása, úszók, ólmok, kosarak és sorolhatnám még mennyi apró-cseprő dolog.

Aki nem fanatikus, el sem tudja képzelni. Órák teltek el a napomból mire a végére értem. Napomból, mert fiam türelme már az első orsó feltöltése közben elfogyott és más elfoglaltságot keresett magának. Késő délután végezvén próbáltam a lefekvésig hátralévő néhány órában nem gondolni a másnapi pecára. Amikor belehajszolom magam a képzeletem szülte fogások izgalmának felelevenítésbe, sosem alszom nyugodtan.

A gyerekek még aludtak másnap hajnalban, amikor elkezdtem bepakolni a kocsiba, hogy ébredésüket és  reggelijük elfogyasztását követően rögvest indulhassunk. A botzsákok kihordása közben jelzett a telefonom. A szokatlan időben érkezett üzenetnek egyáltalán nem örültem. Az egyik tanító nénink üzent, az olvasás óra reggel kilenc órai kezdettel mégis meg lesz tartva.

Több ok miatt nem örültem ennek a hírnek. Az legfőbb, hogy Albert igen el lesz keseredve a későbbi indulás miatt. Menő dolognak tartjuk a tanulást, de annyira várta már az idei második horgászatát. Az elsőn, közel egy hónappal ezelőtt, szép három kilós tükröst terelt a merítőhálóba. Aznap én nem fogtam semmit. A másik ok, hogy nem kellett volna éjjel kelnem. Fél hét még nekem is korán van. Sok idő telt el a Honvédség óta.

Ébredés után rögtön közöltem Alberttal a program változást. Meglepően jól fogadta. Úgy látszik csak a szülei nyűgösek reggelente. Bárcsak olyan lennék, mint Ő.

Reggeli közben azért látszódott rajta, hogy nem erre számított. Megbeszéltük a dolgot. Nem változott semmi, csak egy órával később indulunk. Legalább melegebb lesz, a halak is jobban mozognak majd. A tanóra a kelleténél rövidebb volt, vagy én lettem kedveszegett, mindenesetre gyorsan eltelt az az idő. Éppen akkor csuktam le a csomagtartó ajtaját, amikor a gyerek beszállt az ülésébe. Nem maradt sok időm elbúcsúzni az anyjától. Türelmetlen tekintettel kísérte elköszönésüket. Majd megtanulja a kis tökös, hogy van, amit nem szabad elkapkodni.

Végre elindultunk. Az úton – bár nem volt hosszú – átbeszéltük az előttünk álló napot. A beszélgetésünkön kívül eseménytelenül telt az oda utunk. Nem kellett sokat autóznunk. Húsz perc alatt odaértünk a gyenge, hétvégére emlékeztető forgalomban. Az egyik Gödöllő melletti horgásztavat választottuk vallatásunk alanyául. Vegyes érzéseim voltak ezekkel a tavakkal kapcsolatban. Albertnek ez idáig mindig volt sikerélménye, én azonban nem voltam nyugodt a leendő fogásokat illetően. Úgy éreztem, nem fogja ma kiadni.

Kevés horgásztárs volt a tavon. Rajtunk kívül mindösszesen ketten foglaltak helyett a vízparton, így bőven volt lehetőségünk a számunkra megfelelő horgászhely kiválasztásában. Még a horgászállásra menet megbeszéltük, ki mit választ célhalául. Szerencsémre mind a ketten a pontyhorgászat mellett döntöttünk, így lényegesen könnyebb dolgom lesz a szerelékek összeállítását és a megfelelő etetőanyag bekeverését illetően.

Az etetőanyag bekeverése során ismét rájöttem, hogy a gyereknek nem szabad horgászvideókat nézni a YouTube-on. Kérésének megfelelően kétfajta etetőanyagot, kettő az egy arányban kellett bekevernem kétfajta csalogatóanyaggal, szintén kettő az egy arányban megbolondítva. Néhány perces procedúrát követően az egész összeállt egy édes-büdös virágföldre emlékeztető ragadós anyaggá. Ezt az egy dolgot nem tudtam megszokni húsz év horgászat alatt sem. Nem szeretem, ha az etetőanyagot  nem tudom lemosni a kezemről. Márpedig nem tudtam lemosni, mert mindent elhoztam kivéve a kézmosásra használt vödröt. „Szépen fognak kinézni a körmeim estére” – gondoltam magamban, majd bevertem egy tüskét, a gyereknek pedig öntöttem ki egy pohár forró teát a termoszból. Mert termoszban teát vittem egy jól felszerelt büfével rendelkező horgásztóra, de a kézmosásra használható vödröt nem.

Szívem szerint ittam volna még egy rövidet, olyan erős szél volt, de nem volt az indulásig annyi idő, hogy kimenjen és még a botokat is fel kellett szerelnem. A teázás mellett döntöttem, amit utólag visszagondolva nem bántam meg. Nincsen rossz érzésem amiatt az egy feles miatt, de nem az volt a megfelelő alkalom, hogy több célzóvizet fogyasszak. Lesz még olyan horgászat is, csak az a cimborákkal. A gyerekkel marad a bambi. Bambizni is menő.

A hosszúra nyúlt előkészületek végén elérkezett a pillanat, amikor bedobtuk botjainkat és megkezdtük a pontyvadászatot. Ahogy minden egyes alkalommal, így most is elmondtam Albertnak, hogy a pontyot ki kell seggelni, lehet nem is eszik és különben is még csak most jöttünk, szóval nyugodjon meg, legyen türelmes. Mindig figyelmesen végighallgatja okításaim, és mindig maximum fél órás foganatja van. Nem volt ez másképp most sem. Fél óra elteltével már mutatta az unalom első jeleit. Ezt látva abbahagytam a horgászatot, ami jelen esetben annyit jelentett, hogy felálltam a fotelemből és  kihasználtam a ragyogó napsütést: árnyjátékra invitáltam.

Csak a képzeletünk szabott határt a szórakozásunknak. Beszélgettek ökölfejek, vonyítottak farkasok, repült sas. Volt léggitár, még risza viadal is, de kapás az egy sem. Hiába frissítettük a csalinkat nem tudtuk kapásra bírni őket. Két óra elteltével, az időközben feltámadt éhségünket, egy frissen sült mirelit Prosciuttoval csillapítottuk. A büféből visszafelé sétálva kipróbáltuk a játszóteret is. Mindketten kinőttük már azokat a játékokat, de kedvünk derűsebb lett. Jót nevettünk magunkon.

A botokhoz visszaérve semmi változást nem láttunk a kapásjelzőkön. Jóllakottságunk múlásával a kedvünk is kezdet alábbhagyni, és kimondatlanul is kezdtük elfogadni, hogy ma élményekkel gazdagon, de halfogás nélkül távozunk.

A vízparton töltött időnk maradék részében a nádszélében elbújva a vízi madárvilágot lestük. A negyedik óra végére az egész napos szélben a ragyogó napsütés ellenére áthűltünk, így a horgászat befejezése mellett döntöttünk.

Az autó felé sétálva bocsánatot kértem tőle, amiért nem tudtam fogási élménnyel gazdagítani a délutánját, mire Albert válasza a következő volt: “Semmi baj apa, azért boldogságot szereztünk.”

Azt hiszem megint tanultam valamit.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük