Az első 6 rész után, itt a folytatás!

Mire „való” az érzelmi intelligencia, miért fontos és miért kell otthon, az óvodában és az iskolában is figyelmet fordítani az érzelmi intelligencia fejlesztésére? Kádár Annamária Mesepszichológia című könyvében megtaláljuk a választ ezekre a kérdésekre. És ha már megtaláltuk, elolvastuk, akkor helyezzük is a szívünkre. Érdemes.

“Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőttek legyünk, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, képesek legyünk együttműködni másokkal, önmagunkat érvényesíteni, kezelni a konfliktusainkat és jó döntéseket hozni, tárgyi tudásunk mellett kétségtelenül szükségünk van “érzelmi ügyességre”, pallérozottságra is, saját és mások érzelmeinek felismerésére, kezelésére és hatékony szabályozására.”

“Az érzelmi intelligencia pontosan azt ígéri nekünk, hogy az emberi problémák közül legalább az értelem-érzelem konfliktusát meg tudjuk oldani.”

“Az érzelmileg intelligens személy meg tudja fogalmazni önmagának, hogy milyen érzelmet élt át adott helyzetben, ezt ki tudja fejezni szavakkal is, és nem várja el környezetétől, hogy ők találják ki, mi zajlik benne éppen.”

“Ha vállaljuk valódi önmagunk felfedésének kockázatát, meg merjük mutatni szomorúságunkat, dühünket, fájdalmunkat, akkor hitelessé válunk, s ezáltal követhető példává gyermekünk számára is.”

“A derű, a jókedv a kreatív problémamegoldásnak kedvez, amikor újszerű, szokatlan kapcsolatokat kell létrehozni, a szomorúság pedig a megfontoltabb stratégiáknak. Ebben az értelmezésben a szomorúságnak is számos előnye lehet, mert “messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad” – fogalmazta meg Márai Sándor.”

Négy feladat, melyet az oktatásnak meg kell valósítani ahhoz, hogy a gyermek (és már a felnőtt ember) megfeleljen a jövő kihívásainak: “minden embernek meg kell tanulnia ismereteket szerezni, vagyis tudni; meg kell tanulnia cselekedni, vagyis dolgozni; meg kell tanulnia másokkal együtt élni; és meg kell tanulnia élni.”

“A nevelő nem a tudás abszolút birtokosa, hanem a tanulás támogatója, aki a gyermek tevékenységét megfigyelve egyénre szabott segítséget nyújt neki. Az így nevelt diák gyermekkora derűs, mert érzi a szeretetet, azt, hogy tiszteletben tartják személyiségét és biztosítják szabadságát.”

“Egy szülő, amennyiben gyermeke érzelmi intelligenciáját szeretné fejleszteni, elsősorban maga kell hogy tanulóvá váljon ebben a folyamatban.”

“A gyermekünkkel való szoros érzelmi kapcsolat megteremtése, az érzelmi intelligencia fejlesztése csak úgy lehetséges, ha azon folyamatosan dolgozunk: a gyermek méhen belüli életétől kezdve egészen serdülőkoráig. Ha egy szakasz “időhiány” miatt kimarad, az nehezen behozható hátrányt jelent, mert minden korszaknak megvan a maga jelentősége, szerepe ebben a folyamatban, melynek egyik kulcstényezője a szülő jelenléte, ideje, rendelkezésre állása és elköteleződése. A legértékesebb ajándék, amit gyermekünknek adhatunk, a vele töltött minőségi idő!”

“Az érzelmi intelligencia kialakulása elsősorban a megfelelő érzelmi visszajelzések függvénye.”

“Amennyiben az anya rá tud hangolódni a kisbabájára, és helyesen értelmezi annak megnyilvánulásait, megteremti a gyermek érzelmi öntudatra ébredésének és az önkontroll kialakulásának alapjait.”

“Az anya-gyermek kapcsolat minden más emberi viszonynak ősmintájává válik, ebben tanuljuk meg, hogy mennyire lehet bízni a másik személyben, mennyire vagyunk szerethetőek és értékesek.”

“A szülő arcáról olvassa le, hogy merjen-e közelíteni a számára ismeretlen, de érdekes dolog felé, vagy jobban teszi, ha anyja és apja közelében marad. Ezt a jelenséget nevezzük szociális referenciahelyzetnek: mivel a gyermek bízik a számára fontos személy véleményében, erre alapozza viselkedését. Ez a jelenség magyarázza azt, hogy miért félhet a kutyától, más állatoktól vagy szokatlan ingerektől még akkor is, ha ezekről nincs közvetlen rossz tapasztalata. Többek között emiatt fontos szülőként szembenézni a saját félelmeinkkel, hogy ezeket ne adjuk tovább gyermekeinknek.”

“Hogyan is várhatnánk el tőle, hogy önálló és kreatív legyen, ha megakadályozzuk ezeknek a képességeknek a kibontakoztatását?”

“Ha bármi megengedett, az érzelmi bizonytalansághoz és szorongáshoz vezet. Így – egyes téves vélekedésekkel ellentétben – nem a szabad lelkületet alapozzuk meg, hanem az indulatait kezelni képtelen, függésre hajlamos személyiséget.”

“A gyermek érzelmi fejlődése szempontjából kiemelten fontos annak megélése, hogy szülei nem egy eszményképhez próbálják őt igazítani, hanem olyannak szeretik, amilyen – ez alapozza meg önbizalmát, biztonságérzetét, és hatalmas erőforrást biztosít számára a későbbi krízishelyzetek kezelésében. A feltétel nélküli elfogadás az érzelmi fejlődés egyik fontos katalizátora.”


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás