Joe volt, Joe nem volt

Emu tollából Elérkezett május második vasárnapja. Hagyomány szerint ezen a napon felkeresem Vászolyt a Balaton-felvidék egyik – számomra különös jelentőséggel bíró – falvacskáját azért, hogy találkozzak Joe-val az egyetlen barátommal, aki még mindig az ország nyugati végén éli életét. A kellemetlenül hűvös idő és a várható eső sokak kedvét elvette a motorozástól. Kivéve kettőjét: én, […]

Klok Thorson first run

Emu tollából Február egyik szombatján a Putrisarki Parkerdőbe látogattam el Klok Thorsonnal, a kiskutyámmal, hogy közel egy év elteltével találkozzunk az alomtestvéreivel. A Putrisarki  Parkerdő az 1930-as évek óta illetik ezzel a névvel. Fásítás az 1920-as években történt. Egy évszázad alatt élettel teli alföldi erdővé változott a terület. Intenzíven vadjárta környéken akár több napot is […]

A Jági tanösvényen

Emu tollából Fent havas, lent saras, kicsit fárasztó, kicsit vadregényes, forgalmas és egyedülálló. Ilyen volt a Jági- tanösvényen tett kirándulásunk. A túra után haza érve Rejtő Jenő, P. Howard Fülig Jimmy levelét olvastam a gyerekeknek. Nevettek is göndöröket és kérleltek, hogy meséljem el kirándulásunkat, mint Fülig Jimmy. Így esett, hogy az alábbi született. „Békés tétlenségünk […]

A fény játékai

Emu tollából Ha egy látványos családi programot szeretnénk, tökéletes választás valamelyik téli estére a Palatinus strand területén található Lumina Park. Idén másik három európai város mellett Budapestre költözött ez az egyedülálló fényorgia. Ausztrália, India, Kína, Korea, Óceánia, Amerika és Afrika után utazásunkat Wonderland magával ragadó fényeivel zárhatjuk. A kikötő vize, mint tükör veri vissza a […]

Magyar Jégkorong Napja vol.2.

Emu tollából Ha január, akkor Magyar Jégkorong Napja. Az Újév első szombatján megrendezésre került eseménynek otthonául – ahogy a kezdetektől – idén is a Városligeti Műjégpálya szolgált. 108 csapat megmérettetése u8 és u10 korosztályban. A menetrend szigorú, mondhatni kapkodós volt, hiszen sötétedés előtt le kellett játszani az utolsó mérkőzést is, hogy azután átadjuk a jeget […]

Fóti-Somlyó tanösvény

Emu tollából Biztos vagyok benne, hogy van valahol a világban egy olyan hely, ahol a fehér nyulat kell követni. Fót nem az a hely. Aki úgy dönt, hogy Fót – mondhatni országos – nevezetességét keresi fel, annak a kék pillangó lesz a jele. De ezt a fótiaknak nem kell mondani, hiszen ki ne ismerné a […]

Gubóvirág tanösvény

Emu tollából Amikor az M1-M7 bevezetőn járok, tekintetemet mindig magukra vonzzák a Budaörsi-kopárok dolomit hegyei. Az ország egyik legkülönlegesebb kirándulóhelye Budapest szomszédságában, ahol átélhetjük a “világ tetején” érzést. A Budai Tájvédelmi Körzet részeként a Duna-Ipoly Nemzeti Park gondozása alatt álló terület több védett állat- és növényfaj otthona. Egyes részei fokozottan védett természeti oltalom alatt állnak. […]

Cseh kirándulás

Emu tollából A napkelte Esztergom városában ért. Hétvégi motorozásom első, magyarországi szakaszán túl vagyok. A Guzzit teletankoltam jó magyar kilencvenötössel. Onnan alig 180 kilométert kellett megtennem a Közép-Szlovák hegységen át a Szlovák-Morva Kárpátokig, ahol az egykori Nagy-Magyarország határánál találkoztam egy csehországi márkatárssal, morvaországi Ottóval Koprivniceből, aki már-már zavarba ejtő szívélyességgel fogadott otthonában és látott vendégül […]

The last ride

Emu tollából Egy lagzi másnaposságának legjobb ellenszere, ha az ember néhány óra alvást követően a napsütötte reggelen motorra pattan és elindul a cimborájával egy pár száz kilométeres, rövid, fél napos túrára.  Vagy mégsem. Bár valóban szép utakon jártunk elfékezések, rossz kanyarív megválasztás, sebesség túllépés, fejfájás, kiszáradás, fáradtság, ramaty úttartás jellemezte legfőbbképpen a napomat. A hőhullámok […]

Mit jelent apának lenni?

Emu tollából Mikor válunk apává? Mitől válunk apává? Milyen apák vagyunk? Nehéz kérdések, melyeket hajlamosak vagyunk nem feltenni magunknak. Mi lehet az oka? Talán az általunk cipelt teher súlya. Talán genetika. Talán így szocializálódtunk, otthonról hoztuk. „Anya csak egy van” – tartja a mondás. Ez bizonyos értelemben igaz is. De gyermekeinknek is csak egy apja […]

Megszakítás