Búzavirág Nyugdíjas Klub

A fóti Nyugdíjas Klub 1989-ben alakult. Az akkori tanácselnök Oláh Károlynét, Icukát kérte fel a szervezési munkára, akitől 2000-ben Keresztesi Lászlóné Gizus vette át az időközben Búzavirág nevet felvevő Nyugdíjas Klub vezetését. Ez a korosztály mindig nagyon közel állt hozzám Gizushoz, így a kezdetektől jó érzéssel tölte el minden ehhez kapcsolódó feladat és tevékenység.

A klub tagsága minden évben bővül, ami nagy öröm számukra, hiszen ez a legfőbb visszajelzés arra, hogy a munkájuk nem eredménytelen. Mindez csapatmunka. Kell hozzá egy jó társaság, ami jó hangulatot hoz be a klubéletbe, fiatalos tenni vágyás, kíváncsiság, érdeklődés és nyitottság minden kezdeményezésre. Legyen az utazás, színház, vagy társadalmi munka.

Az első 11, de az azt követő évek is igen mozgalmasak és szépek voltak. Bejárták hazánk varázslatos és kultúrában gazdag tájait Szegedtől, Pécsen, Sárváron, Nyíregyházán, Kecskeméten, Szentendrén, Budapesten, Ópusztaszeren és Dunaújvároson át egészen Miskolcig, valamint minden hónapban meglátogatnak egy gyógyfürdőt. A hazai utak mellett sok külföldi utazásban is részük volt: Egyiptom, Párizs, Róma, Tunézia, Olaszország, Görögország, Lengyelország, Horvátország.

Rendszeresen látogatják a budapesti színházak, valamint a Művelődési Házban megrendezésre kerülő előadásokat is. Részt vesznek a Ház, valamint a város rendezvényein is: szüret, paradicsomfesztivál, koncertek, kiállítások, szüret a Németh Kálmán Emlékházban.

Sokat mulatnak együtt a kiváló hangulatú batyus bálokon, a farsangi jelmezversenyeken, anyák napi ünnepeiken, a sok-sok nótaműsoron. Minden decemberben jön hozzájuk a Mikulás. Ilyenkor korukat meghazudtoló csillogó szemekkel bontják ki a jelképes finomságokat rejtő csomagot.

Barátságot kötöttek más nyugdíjas klubokkal, elfogadják a meghívásokat, nyugdíjas találkozókra járnak. Mindez azonban csak egy kis része az életüknek.