Hegedűs Éva írása
Sorozatom első két részében az érdeklődők megismerkedhettek a papír, illetve fa alapú műtárgyakkal, bepillantást nyerve abba, hogyan, mennyi mindenre figyelve kell ezeknek a muzeális értékeknek gondját viselnünk ahhoz, hogy a lehetőségek szerint megőrizzük eredeti állapotukat.
Ezúttal a szálasanyagokat vesszük szemügyre közelebbről.
A természetes, szerves szálasanyagok cellulóz alapúak, mint a magszálak (pamut) vagy háncsrostok (kender, len), illetve fehérje alapúak, mint a szőrök (gyapjú) vagy mirigyváladékok (selyem). Sokféle módon csoportosíthatjuk a textil alapú műtárgyakat – formájuk, témájuk, készítésük helye, a tárgy típusa, kora vagy aszerint, hogy kizárólag szálasanyagból készült-e, vagy vannak-e rajta más anyagból készült részletek rajta bőrből, fából, csontból, fémből, kerámiából, papírból, üvegből, műanyagból.
Csakúgy, mint a papírnál és fánál is megtudhattuk: a textilek is érzékenyek a hőmérsékletre, páratartalomra, fényre, ezért mindhárom tényezőt folyamatosan szabályoznunk kell, hogy az ideális vagy ahhoz közelítő műtárgykörnyezetet biztosítsuk számukra. Nagyon lényeges követelményei vannak mind a tárolásuknak, mind a kiállításuknak, ezeket csak szakszerű, műtárgybarát eszközökkel, csomagolóanyagokkal, módszerekkel valósíthatjuk meg.
Milyen negatív hatások érhetnek egy textil műtárgyat még azelőtt is, hogy múzeumi körülmények közé, szakember kezébe kerülne?
A tárgy károsodhat már a készítése közben vagy emiatt – pl. gyártási technológiák, színezések, segédanyagok által, vagy a rajta található társanyagok károsodása következtében: gondolhatunk itt a ruhán levő fémpatentok vagy -díszek rozsdásodására, mely megjelenik a textilen is.
Használat közben az anyag kopik, szakadhat, foltok keletkezhetnek rajta. Használat után pl. a szakszerűtlen javítások vagy helytelen leletmentés okozhatnak állapotromlást, sérülést.
Ha már múzeumi raktárban van a műtárgy (ez természetesen a kiállítótérre is vonatkozik), szakszerűtlen kezelés esetén érhetik fizikai, kémiai és biológiai károsodások; a teljesség igénye nélkül pl. gyűrődés, deformálódás, fakulás vagy rágcsálók, rovarok, baktériumok és gombák okozta hiány, károsodás.
Számukra túl száraz környezetben a rostok kiszáradva törékennyé válnak, túl nedves körülmények közt megdagadnak, végül szétmállanak. A fény- és UV-sugarak roncsolják a szövetet, elszíneződést, sárgulást okoznak. A légszennyezők hatására (pl. dohányfüst) foltképződés, színváltozás következhet be, a színezékeik roncsolódhatnak.
Az emlékházban található textil tárgyak „megérdemlik”, hogy beszéljünk kissé rendhagyó szerepükről.
Ha látogatóként felkeresünk egy múzeumot – történeti, iparművészeti, képzőművészeti, néprajzi gyűjteményt -, ahol szálasanyagból (is) készült tárgyakat látunk (pl. viseleteket és kiegészítőiket, szőnyegeket, terítőket, bútorokat stb.), akkor olyan szemmel vizsgáljuk őket, hogy ezek a műtárgyak azok, amik miatt ott vagyunk.
Az emlékház helyzete egy kicsit más. A legelső dolog, ami mindenkinek eszébe jut róla, aki valaha nálunk járt, nyilván a rengeteg műalkotás – főként fából készült szobrok, domborművek és bútorok; egy szobrászművész egyben tartott életműve. Ezeket a műtárgyakat azonban nem egy olyan múzeum hatalmas termeiben szemlélhetjük, amit kifejezetten kulturális javak őrzésére és bemutatására hoztak létre, hanem Németh Kálmán egykori lakóházában, ahol az alkotásokat körülveszik a művész életének mindennapi tárgyai. Nemcsak a szobrot láthatjuk, hanem a műteremben körülnézve az eszközöket is, amelyekkel faragta. A könyvtárszobában időzve megtudhatjuk, mit olvasott szívesen, és találkozhatunk hétköznapi berendezési tárgyakkal, eszközökkel, amelyekhez hasonlóak bármely otthonban fellelhetőek.
A műteremben lóg a szobrászművész egykori munkaköpenye, mintha munkája végeztével éppen szögre akasztotta volna – de ehelyett a szakszerű műtárgykezelés követelményei szerint a károsodását megelőzve párnázott vállfán van elhelyezve.
A ház ajtaján belépve bal oldalon, a Szepességi szobában pedig megpillantjuk a fogason azt a cifra szűrt, amit Kálmán napokon magára öltve szeretettel fogadta az őt köszönteni érkező vendégsereget.
Fontos kiemelni a helyiségek ablakain levő sötétítő függönyöket, melyekre ő maga tervezte és nyomatta az egyedi, aljukat/tetejüket díszítő mintákat.
A zárt veranda függönyeit Németh Kálmán az általa olyannyira kedvelt szőlő motívumokkal díszítette; ezekről a darabokról a közelmúltban textil restaurátor általi tisztításukkor kiderült, hogy az anyag idő okozta károsodása miatt már nem kerülhetnek vissza eredeti helyükre. A szakember elkészítette a másolatukat, így 2019. nyara óta látogatóink már ezekkel találkoznak ebben a helyiségben.
Egy terítő, díszpárna, ruhadarab, kárpitozott bútor – hogy most kifejezetten a textil alapanyagúaknál maradjunk – ha nem is bír ugyanolyan eszmei értékkel, mint a művész alkotásai, de az általa a városra hagyott lakóházához, hagyatékához tartoznak. Ezeket is regisztráljuk, nyilvántartjuk, állagmegóvásukról gondoskodva vigyázunk rájuk. A múzeumi élményhez az emlékházban történt látogatáskor hozzátartoznak, nekünk pedig értékelnünk kell, hogy általuk is úgy érezhetjük: ugyanolyan szívesen látott vendégek vagyunk napjainkban Németh Kálmán házában, mint ahogyan ő életében fogadta a művészetére kíváncsi barátokat, ismerős és ismeretlen látogatókat.
