Amikor mostanában valaki megkérdezi: „…és mit csináltok a múzeumban látogatók nélkül?”, azt szoktam válaszolni: „pontosan azt, amit akkor is, ha fogadjuk őket”. Hiszen a múzeumok életében a látogatók érkezése, a tárlatvezetés hab a tortán – és mi örömmel tesszük fel a torta tetejére ezt a habot, mert azt jelenti: az embereknek igényük van az örök érvényű kultúrára, egy olyan kimagasló képzőművészeti gyűjtemény megismerésére, amire büszkék lehetünk. A Németh Kálmán Emlékházra ugyanúgy kíváncsiak személyesen a szomszéd utcából, mint Németországból vagy Norvégiából, egyénileg vagy csoporttal érkezve, óvodásoktól a nyugdíjasokig.
Jelenleg azonban kénytelenek vagyunk a „hab nélküli tortával” beérni, pontosabban azzal a munkával, ami látogatók nélkül is vár ránk – ebbe próbálok most a gyűjteménykezelő szemével a teljesség igénye nélkül bepillantást nyújtani. A háznak, a műtárgyaknak ugyanúgy szükségük van a rendszeres odafigyeléssel, gondoskodással, szakmai hozzáértéssel megvalósítható ideális állapotra, mint máskor.
Ahogy az ember vigyáz a saját egészségére és mindent megtesz azért, hogy ne betegedjen meg, a múzeumi gyűjteménykezelő pontosan úgy vigyáz a műtárgyak „egészségére”.
Többek között az adattári munka, rendszerezés, a raktári rend kialakítása és fenntartása, a műtárgykörnyezet figyelése és szükség szerinti korrigálása, a ház és a műtárgyak szakszerű tisztítása, a muzeológus kutatásainak háttérmunkái (pl. dokumentációk előkeresése, az új adatok rögzítése) teljes egészében vagy részben gyűjteménykezelői munkák „zárt ajtók mögött” is.
Az állagmegóvásra irányuló intézkedések, tevékenységek felbecsülhetetlen értékűek, mert hiányukban holnap még nem tapasztalnánk negatív változásokat, de a múlt őrzőiként az a feladatunk, hogy a ránk bízott muzeális értékeket az évtizedek múlva érkező látogatók is ugyanúgy megcsodálhassák, ahogyan a mostaniak. Ez a munka a nem kevés „láthatatlan” (aktuálisan nem kiállított, illetve még feldolgozatlan, leltározatlan) műtárgyra, dokumentumra is vonatkozik.
Kissé rendhagyó módon nem konkrét műtárgyakat választok arra a célra, hogy a látogatóknak, érdeklődőknek „beszéljenek” magukról, az igényeikről és a fontosságukról, a „magánéletükről”, hanem anyagukon keresztül közelítem meg a témát.
Elsőként a papírt, mint műtárgyak alapanyagát mutatnám be röviden – bár ez első olvasatra nem tűnhet kézenfekvőnek, hiszen az emlékházban a leggyakoribb anyag a fa. Az én személyes választásom azért esett most mégis a papírra, mert Németh Kálmán egykori lakóházában az első munka, amit végezhettem, hozzá kapcsolódik: az adattár fényképeit rendszerezhettem, csoportosíthattam, helyezhettem őket megfelelő körülmények közé.
De mit is jelent ez a gyakorlatban?
A papírnak nem mindegy, milyen megvilágítás éri és mennyi ideig, fontos számára az ideális páratartalom és hőmérséklet biztosítása a megfelelő eszközökkel, meglévő lehetőségekkel. Nemcsak a fénytől, de a portól és a biológiai kártevőktől is védeni kell őket. A nem megfelelően mozgatott, kezelt és tárolt papír alapú dokumentumok és műtárgyak visszafordíthatatlanul károsodhatnak (törés, szakadás, savasodás, penészesedés,a rajtuk szereplő információk olvashatatlanná válása, megsemmisülés). A környezetük műszeres megfigyelésén kívül nagyon fontos a tárolás is: ehhez savmentes papírtasakokat és dobozokat használunk, illetve a még fel nem dolgozott, papír alapú anyagokat is folyamatosan igyekszünk így elhelyezni. Vannak olyan csomagoló- és tárolásra szolgáló eszközök, amik hétköznapi életünkben jó szolgálatot tesznek, de egy műtárgyat károsítanak, így ezeket ki kell zárnunk.
Mik ezek a fontos, papír alapú műtárgyak egy múzeumban?
Többek között kiállított, bekeretezett vagy raktárban tárolt grafikák, vázlatok, az adattár részét képező fényképek, levelek, képeslapok, könyvek, folyóiratok – dokumentumok, amik a kutathatóságot is szolgálják. Hogyan? Például úgy, hogyha a művész által évtizedekkel ezelőtt kockás papírra vetett bevásárlólistán olyan festékek szerepelnek, ami alapján pontosabb képet kaphatunk arról, mivel színezte az alkotásait. A levelezésekből eddig nem ismert művekre, munkákra is fény derülhet. A művésszel egykor kapcsolatban álló, esetleg még ma is élő és így róla beszélni tudó, az élményeit megosztó személyek is előkerülhetnek.
A következő alkalommal bemutatkozik a fa, mint a Németh Kálmán Emlékház legjellemzőbb anyaga.
