Németh Kálmán eseményekben bővelkedő életét különböző versek, gondolatok formájában örökítette meg. Rengeteg versének vázlata is megtalálható az emlékház adattárában, a komolyabb mondanivalóval rendelkező sorokat pedig egyedi módon megfaragta. Külön egységet képeznek életművén belül fatáblákra, valamint az asztalokra és lócákra faragott gondolatai: ezek főként epigrammaszerű versek, aforizmák, életbölcsességek, néhol tragikus, néhol ironikus hangvétellel. A különleges, egyéni rovásírásra hasonlító betűkkel vésett rövid sorokat olvasva kirajzolódik előttünk Németh Kálmán gondolkodása, értékrendje, világlátása, személyisége és egész lénye. Ha az emlékházban járnak, szánjanak rá időt, és olvassák végig Németh Kálmán „üzeneteit” az utókor számára, melyből közel 80 db-ot találunk.
Most pedig tekintsünk át néhány Németh Kálmán-i gondolatot életútján keresztül:
A Trianoni békeszerződés következtében, Németh Kálmán és családja elhagyja szülőföldjét, Podolint, Iglót, és Fót (Kisalag területén) kezd új életet. A következőképpen fogalmazza meg, milyen összetett lelkiállapotban is lehetett ekkoriban. Az egyik fatáblára – jellegzetes rovásírásszerű betűtípusával – a következő gondolatokat jegyezte fel:
„Podolin szülőföldem zordon Kárpát kiüldözték szegény fiát hontalan lett hazájában itt kesereg magányában.”
A művészre jellemző tömörséggel megfogalmazott sorok az újrakezdés nehézségeire, a magányra és a kiszolgáltatottságra utalnak, illetve arra a lehetetlen helyzetre reflektálnak, hogy saját hazájában hontalanná vált.
Hasonló gondolatkörbe tartozik az „Ág, lomb, gyökér nélkül kiáltok” című alkotása. A megcsonkított fatörzs akár a kétharmadát elvesztett Magyarország szimbóluma is lehet. Ha egy fát megfosztunk ágaitól és gyökereitől, akkor elpusztul. A torzóként meghagyott fadarabon lévő veretes mondat Németh Kálmán kétségbeesett felkiáltása. Így érezhette magát szülőföldjének elhagyásakor, hiszen megfosztották gyökereitől, ami nélkül nehezen tud a jövő felé bizakodóan tekinteni.
1940-ben házasodott össze Zuna Edittel, kapcsolatukról a következő szép sorokkal emlékezett meg:
„A tűz
Égő szerelmes
vén szívemet
borral locsolom
csak égjen
és lobogjon
e szent tűz
holtomiglan
holtodiglan”
Közben már javában zajlott a II. világháború, melynek borzalmairól szintén megemlékezett néhány sorral. 1939-ben vonult be katonának, és 1946-ban tért haza betegen, hadirokkantként. Lelkében mély nyomot hagytak ezek az évek, több műve is a háború értelmetlenségére, a felesleges embertömegek pusztítására hívja fel a figyelmet.
„Elesett bajtársam kenyérzsákjából kiloptam egy darab száraz kenyeret. Bocsáss meg éhes voltam, neked már nem kell kenyér.”
Szintén a háború szörnyűségire reflektál a következő sorokkal: „Bűneim gyilkosa voltam millió tetünek loptam száraz kenyeret és vizet vissza loptam az életem. 1944-1945-1946”
A II. világháború után Németh Kálmán és felesége, Zuna Edit újrakezdte életét, hiszen házukat feldúlták, szegénységben éltek. Erre utalhatnak a következő sorok is: „E házban lakott a nyomor, a gond a félelem és a borzalom, de most él benne egy titkos remény.”
Németh Kálmán, miután felépült, 1947-től a Szépművészeti Múzeum restaurátoraként dolgozott, egészen 1965-ös nyugdíjazásáig.
Több fába vésett gondolata is művészetére vezethető vissza, pl.: a ma már lappangó „Munkában él hitem”, mely szinte ars poeticájává vált. Másik idézetével szintén művészetének lényegét fejezi ki, a már elhalt fa keze alatt újjáéled és új kontextusba kerül, új értelmet nyer azáltal, hogy verseket, formákat, alakzatok farag belőle. „Gyökértelen, száraz fáim uj gyökeret nyernek, dalban, szívben, temetőben.”
A következő sorai arra utalnak, hogy alkotásait sosem adta el, hanem tudatosan egyben tartotta, saját magánmúzeumot hozott létre lakóházában, melyben a szobrász és felesége együtt éltek a művekkel. „Vésőm! Ha fából faragtam versemet, pogányt vagy istenest, vésőm a csomót is ketté vágta, de kicsorbult amikor pénzért faragtam.”
Világosan kiolvasható a sorokból, hogy Németh Kálmán szerint más a lelkülete annak az alkotásának, amit saját kedvére készít a művész, s nem pedig megrendelésre, pénzért alkot.
Hazaszeretete, magyarságtudata több versében is megmutatkozik. Számára Trianon egy feldolgozhatatlan veszteség volt, amelyet elfeledni igazán sosem tudott. Az a nemzet, amelyik nem ismeri a múltját becsületet és jövőt nem érdemel. Másik, fába faragott soraiban a hazaárulást a megbocsáthatatlan bűnök közé sorolja.
„Csak az a nép érdemel jövőt amelyik megbecsüli a múltját.”
„A bűn. Az embernek sok bűne van ez mind nyer bocsánatot, a hazaárulás soha.”
A blogbejegyzés második része 2021. február 24-én jelenik meg weboldalunkon.