Balogh Dávid írása
Trianon 100. évfordulója alkalmából egy kétrészes tanulmányban szeretnék megemlékezni Németh Kálmán podolini, iglói éveiről, legújabb kutatásaim eredményét megosztva az érdeklődő olvasókkal. A művész életében Trianon egy feldolgozhatatlan veszteség volt, melyet igazán elfelejteni sosem tudott. Az emlékházban található alkotások, fényképek, dokumentumok (származási iratok, albumok, levelek) segítéségével idézzük fel a művész életének korai éveit!
Németh Kálmán 1903. október 11-én született Podolinban (Poprád mellett), a mai Szlovákia területén. Podolin ma az Eperjesi kerület Ólublói járásához tartozik. Neve a szláv po-dolinec kifejezésből (völgy mentit jelent), illetve a podol (lapály, völgy) főnévből ered. A Podolinec szabad fordításban völgy menti város. Podolint németek alapították, akiket Kunigunda hercegnő idejében telepítettek be a tatárjárás után. 1412-ben szabad királyi város lett, Zsigmond király a lengyel királynak adta „zálogba”, s csak 1772-ben került magyar fennhatóság alá. A csendes felvidéki kisvárosban gótikus templom, városháza, kéttornyú templom található. Népessége Németh Kálmán idejében (1910 körül) 1503 német, szlovák és magyar lakosa volt. Földrajzi fekvését tekintve Ólublótól 14 km-re található, délnyugatra a Lőcsei-hegység és a Szepesi-Magura között a Poprád-folyó bal partján.
Családi krónika
Németh Kálmán származási irataiból és családi albumából viszonylag teljes képet kaphatunk felmenőiről.
Az apai ág felmenői
Németh Kálmán édesapját szintén Németh Kálmánnak hívták, aki 1878.02.11-én született Nemeske-Kistamásin, foglalkozását tekintve mozdonyvezető, vasúti főkalauz volt. 1956.11.28-án halt meg Kisalagon. Az id. Németh Kálmán édesapja Németh Sándor elemi iskolai tanító volt, 1843.04.07-én született a Vas megyében található Magyarszecsődön (Németszecsőd) és 1913. augusztus 15-én hunyt el Kaposváron. 1866. július 31-én házasságot kötött Rinyaújlakon Bokor Máriával, aki 1847. november 18-án született szintén Rinyaújlakon. Az esküvő után Nemeske-Kistamásin éltek, s Bokor Mária háztartásbeliként tevékenykedett. 1914. április 29-én hunyt el Kaposváron.
Németh Sándor szüleiről is vannak információink: édesapja szintén Németh Sándor volt, aki 1813-ban született, földművesként dolgozott és 1892.03.15-én hunyt el Zádor nevű településen végelgyengülésben. Felesége, Horváth Katalin 1812-ben született és 1871.03.10-én halt meg.
Bokor Mária szüleiről is rendelkezünk néhány adattal: édesapja, Bokor Sándor 1819.09.07-én született Pápán, tanítóként dolgozott. 1837.07.28-án házasságot kötött Veres Lídiával. 1886-ban hunyt el Rinyaújlakon. Veres Lídia 1819.12.12-én született Bolháson, s 1870-ben halt meg Rinyaújlakon.
Az anyai ág felmenői
Németh Kálmán édesanyja Wengritzky Júlia volt, aki 1881.04.15-én született Podolinban, háztartásbeliként tevékenykedett és 1920.02.03-án hunyt el Iglón. Édesapja, Wengritzky Ferenc kisbirtokos 1839. január 1-én született Podolinban és 1896. 11.23-án hunyt el. 1864.11.24-én házasodott össze Wittkó Katalinnal, aki 1843.09.28-án született, háztartásbeliként tevékenykedett és 1920.08-28-án hunyt el.
Wittkó Katalin édesapja Wittkó Mátyás (Mathias Vittko) volt, róla sajnos nincsenek információink. Édesanyja Wittkó Mátyásné, született Plenczner (Plénzner) Constantia 1815.02.09-én született Podolinban, s meghalt 1901.04.10-én.
Wengritzky Ferenc édesapja Wengritzky Baltazár (Balthasar Vengriczky) volt, további adatokat nem tudunk róla, ahogy édesanyjáról, Faix Máriáról sem.
A szobrászművész szülei 1901.08.13-án házasodtak össze, három gyermekük született: elsőként Kálmán (1903.10.11.), másodikként Mariska (1905.01.08.) és végül Julianna (1907.09.03.). A születendő gyermekek az anyjuk vallását vették fel, vagyis római katolikusokként keresztelték meg őket. Erről a késmárki közjegyző előtt hitelesített 2492/1901. számú okirat rendelkezik. Mindhárom gyermek még Podolinban született, hiszen édesanyjuk, Wengritzky Júlia szülei és nagyszülei is ott éltek.
A podolini évek
Németh Kálmánt valószínűleg a Podolinban található, 13. század végén épített Mária Mennybemenetele plébániatemplomban keresztelték meg. A róla készült első fénykép mellett ennek a templomnak a 15. századi bronz keresztelőkútja látható. A másik érdekesség, hogy gyermekévei alatt ebben a templomban volt a középkori magyar szobrászat egyik kiemelkedő alkotása, az úgynevezett podolini Szent Katalin, mely egy barokk mellékoltáron helyezkedett el. A 152 cm magas, S alakban hajló, könnyed nőalak jobb kezében kardot, baljában másik attribútumát, a kereket tartja, fején koronát visel. Az 1430 környékén faragott alkotást a Szépművészeti Múzeum 1917-ben megvásárolta. A sors érdekes játéka, hogy Németh Kálmán, amikor restaurátorként dolgozott a múzeumban, újra „találkozott” a szoborral, sőt felújította s egy ideig a múzeum Michelangelo teremben lévő műtermében volt.
Podolin közelében található a Tátra, ahol a fiatal Németh Kálmán gyakran kirándult, sőt túravezetéseket is vállalt egy kis élelemért, szállásért cserébe. A természet szeretete innen eredeztethető. Egyik visszaemlékezésében így írt erről az időszakról: „Podolinban láttam napvilágot, ott tanultam meg az édes anyanyelvet. Ott ismertem meg a fának, erdőnek csodálatos szép mesevilágát.”
Anyai nagyapja asztalosműhelyében barkácsoló emberek vették körbe, s ott tanulta meg a faművességet: „Órákig elnéztem, hogyan hasítják, vágják az engedelmes fát. Azt csodáltam, hogy miként lesz abból épület, bútor, kocsi, kád, teknő, bölcső vagy koporsó. Boldog voltam, amikor az öreg Wengriczky bácsinak kezébe adhattam egy elejtett szerszámot, megkeverhettem az enyvet, vagy elszaladhattam a boltba egy pakli pipadohányért. Oly büszke voltam, amikor Wittkó ácsmester megdicsért egy jól sikerült zsindelyért…! Ekkor pecsételődött meg a sorsom és eljegyeztem magam örökre a faművességgel.”
Wengritzky bodnár és Wittkó ácsmester (feltehetően rokonai) terelték a faművesség felé azáltal, hogy megdicsérték, amikor szép zsindelyt faragott.
Valósággal csodálta „szerszámaikat, fantáziájukat, kitartásukat”, illetve azt a tehetségüket, hogyan formálnak fából gyönyörű alakzatokat.
A fiatal Németh Kálmán emellett a podolini műemlékek és műalkotások iránt is érdeklődött. Egyik ilyen műemléki sétájából származhat az a kedves történet, melyre boldogan emlékezett vissza:
„Krisztusfaragó vagyok! Régen, de igazán régen egy fejkendős öregasszony ment a paphoz Podolinban. Talán lelki vigaszért. A pap éppen egy letört korpusz karját próbálta visszahelyezni. „Sose fárassza magát, plébános úr. Majd az onokám megreparálja.” Azt hiszem, akkor jegyeztem el magam az oltárok, szentek, angyalok, Madonnák társaságával.”
Jézus karjának pótlása olyan jól sikerült, hogy amikor Németh Kálmán nagyanyja, Wengritzky Ferencné (Wittkó Katalin) visszavitte a korpuszt a plébánosnak, nem tudta megállapítani melyik az eredeti.
Németh Kálmán szerette nagymamáját, erről tanúskodik a róla készített domborműve is, emléket állítva neki. Az oldalnézetben ábrázolt összegörnyedő, idős nőalak hosszú szoknyában egy lócán ül, kezeit karba teszi, fején és vállán kendőt visel, arcvonásai kidolgozatlanok. A bal felső sarokban Németh Kálmán nagymamájának halálozási dátuma olvasható, fölötte egy kereszt látható. A hársfából készült dombormű erőteljes kontúrjaival élesen elkülönül a háttértől. A szobrász kitölti a rendelkezésre álló felületet szűk térbe helyezi alakját. A vésővel egyes felületeken mélyebb nyomokat hagy, ezáltal is érzékeltetve plasztikusságát: az arc, a váll és a szoknya redővetéseinél. A felirat a Németh Kálmánra oly jellemző rovásírásszerű betűkből áll.
Szülővárosát sosem feledve megfaragta, mintegy örök emlékezésként a Podolin közelében lévő Magas-Tátra hegyvonulatát. A három hegycsúcs a hármas halmot is eszünkbe juttathatja, mely visszatérő motívuma több reliefjének. A Podolin 1913 feliratú domborművön az előtérben egy ülő kutyát láthatunk, mögötte pedig birkák sorakoznak. Őrzőjük, a kucsmában megjelenő juhász háromszögű geometrikus formát képezve magasodik föléjük, melynek alakját két zöldellő fenyőfa keretezi. Az egész jelenetet pedig a Tátra kéklő hegyvonulata koronázza meg, melyet az ezüstfényű hold sápadt fénye világít meg. Az alkotás izgalmas játék a geometrikus formákkal, alakzatokkal és színekkel egyaránt. A különböző térrétegek a síkban is jól láthatóan elkülönülnek. Németh Kálmán mesterien adja vissza a jelenet hangulatát, szinte bele tudjuk magunkat képzelni a noktürn jelenetbe, mindez egyszerű, tömör elbeszélő módjának köszönhető. Vésője sallangmentesen a jelenet megragadására koncentrál. Formái a fa megmunkálhatóságának számtalan lehetőségét mutatják be: a fenyőfák lombjainak lekerekített formái, kristályos szerkezete, a hegycsúcsok geometrikus formái, illetve a juhász háromszöget mintázó alakja már-már kubisztikus formavilágra emlékeztet. Néhány évvel a gyermekek születése után a Németh család Iglóra költözött, 1913 júniusában már ott éltek. A Podolin 1913-as dombormű Németh Kálmán búcsúja szülővárosától, az utolsó békés év az első világháború kezdete előtt.
Az iglói diákévek
Igló a Szepesség második legnagyobb városa, népszerű iskolaváros, ma Szlovákiához tartozik a Kassai kerület Iglói járásának része, kb. 50 km-re Podolintól. Németh Kálmán itt töltötte diákéveit, 1914-ből származik az az iskolai osztálykép, mely az Állami Elemi Népiskola tanulóit, köztük Németh Kálmánt is mutatja. Tanítója Rokfalusy Lajos volt.
Németh Kálmán 1917-1921 között az Állami Faipari Szakiskolába járt. A trianoni békeszerződés következményei után a család elhagyta Iglót és csak az első félévet kezdhette meg. Végbizonyítványa 1922. január 31. keltezésű, ekkor III. osztályos gimnáziumi tanuló volt. Ez év április 22-én hagyta el az iskolát.
A nagy múltú intézmény már 1899-ben is fogadta a növendékeket – a Vasárnapi Ujság egyik fényképe mutatja be, milyen is volt akkoriban egy műhelygyakorlat.
Németh Kálmán pályát választott és ahogy önmagát nevezte „fafaragó diák” lett. A fát, mint anyagot akkor szerette meg igazán, amikor az Iglói Faipari Szakiskola kiváló mestere, Czablik Pál (Czablik Pável) először adott vésőt a kezébe. A faipari szakiskolában töltött éveiről így emlékezett vissza:
„Czablik Pál mind komolyabb megbízásokkal halmozott el, majd halála után, mint ifjú segéd bújtam a Szepesség műemlékekben gazdag templomait, napokig bámultam Lőcsei Pál mester remekeit. Népes betlehemeket faragtam, búcsúba, vásárba vittem műveimet, mind eladtam egy szálig. Szegény jó szüleim, különösen megboldogult édesanyám kétségbeesett a sok pénz láttán, amit egy-egy búcsúból vagy vásárból hazahoztam. Az iglói gimnáziumnak talán a legrosszabb tanulója voltam, de a legjobb rajzolója és ez mentett meg a bukástól.”
Németh Kálmán megőrzött két, növény motívumot ábrázoló stílusgyakorlatot, melyet 1920-ban Iglón készített. A finoman megfaragott virágrészletek ígéretes szobrászjelöltről tanúskodnak. Az 1921-es félévi bizonyítványa szerint érdemjegyeinek átlaga jó volt: szabadkézi rajzból jeles, mintázásból dicséretes osztályzatot kapott.
Egy felfordult világ: Trianon (1920)
Németh Kálmán önfeledt gyermekkorát több tragédia is beárnyékolta: 1913-ban meghalt nagyobbik lánytestvére, Mariska (1913. 06.16.), az első világháború forrongásai is bizonyára utolérték a családot. 1918-1919-ben cseh csapatok szállták meg a Felvidéket. 1920 februárjában meghalt édesanyja, majd ez év augusztusában nagyanyja is. A trianoni békeszerződés értelmében (1920.06.04.) elcsatolták Magyarországtól Szepes vármegyét. Idősebb Németh Kálmán 1920.07.07-én újranősült, Nagymihályon feleségül vette Cser Gizellát. A fiatal Németh Kálmánnak folyamatos veszteségekkel kellett szembenéznie, lelkileg megküzdenie. A családfő úgy döntött, hogy a szűkebb hazába költöznek maguk mögött hagyva a gyászt, a bizonytalanságot, a félelmet egy új élet reményében…
Dávid korábbi tanulmányai Németh Kálmánról visszaolvasható blogunkon.
Felhasznált irodalom:
Bicskei-Czinkota (szerk.): Németh Kálmán Emlékház, 2008.
Balogh Dávid: Németh Kálmán Emlékház, 2019.
Fedor Ágnes: A „céhmester” visszatekint…, in: Magyar Nemzet, 1964.október 15.
Juhász Erzsébet: Hogy megmaradjon a fa lelke, in: Pest Megyei Hírlap, 1965.
Nádor Ilona: A fa újra él, in: Nők Lapja, XIX. évfolyam, 1967. március 25.
Németh Kálmán Emlékházban lévő származási iratok, fényképek.