Jarabin Kinga írása


Még a tavalyi évben nyújtottuk be az NKA felé népi és mese nap fesztivál programunkat egy általuk meghirdetett pályázatra. A nyertes pályázat híre egyrészt nagy örömünkre szolgált, másrészt egy készenléti állapotot idézett elő bennünk, a folyamatosan változó járványügyi intézkedések miatt. Sokat gondolkodtunk azon, hogy hogyan, minként és mikor tartsuk meg a programot. Végül vettünk egy nagy levegőt és egy, az eredetinél kisebb helyen és szűkebb közönség létszámra építve, a megszokottól eltérően, a nyár közepén szerveztük meg a Művelődési Ház udvarára és színháztermébe az I. Népi és Mese Napot itt, Fóton.

A színházterembe három gyerekelőadással vártuk az érdeklődőket, akik A kóró és a kismadár (Magyar Népmese Színház), A kiskakas gyémánt félkrajcára (Görbetükör Színtársulat), A piros malac (Napra-forgó mulatság és a Pereputty zenekar mesés táncháza) című darabokat tekinthették meg.

A kóró és a kismadár – Magyar Népmese Színház
A kiskakas gyémánt félkrajcára – Görbetükör Színtársulat
A piros malac – Napra-forgó mulatság és a Pereputty zenekar mesés táncháza

A mesekuckóban Guba Anita óvodapedagógus, Kaszás Villő, valamint Csiki Lóránt népi mesemondó és Tóth Anita meseíró élőszavas meséléssel kápráztatta el a gyerekeket.

Az udvaron kísérőprogramként népi kézműves foglalkozás (gyöngyfűzés, ördöglakat készítés, bőrözés, kartonszövés, körmönfonás stb.) és népi játszótér várta a családokat.

Az élőszóval mesélésnek számtalan előnye, fejlesztő hatása és értéke van, a kötődő nevelés alapja, és elengedhetetlen része. Gondolkodásra tanít, erkölcsi értékeket közvetít, megtanít küzdeni, kitartani, pozitívan gondolkodni, hinni a jó győzelmében, szemléletet formál, érzékenyít, fejleszti a szociális kompetenciákat, gyógyít és átsegít mindenen. Az egymás mellett, összebújva mesélés olyan életre szóló bizalmi alapot ad az olvasó és a hallgató részére, mely semmi mással nem helyettesíthető. Épp így a közös alkotás, tevékenykedés is, mely a régi időknek természetes része volt, mára azonban egyre inkább felfedésbe merül. Pedig a színes gyöngyök, a drót, a fogó, az anyagból egy új dolog születése, a mesékbe szőtt történetek, a bábok, a jelmezek, a zene, az énekszó a mai napig képes elvarázsolni a gyerekeket.

Sokan, ugyan csak az első színházra és mesemondásra érkeztek, de végül olyan jól érezték magukat és annyi elfoglaltságot találtak a kis családias hangulatú mese napon, hogy az utolsó előadásig itt maradtak. Természetesen mi erre is készültünk, számítottunk, ezért a helyszínen volt lehetőség lángos, kürtőskalács és más finomságok fogyasztására.

Behoztuk a rendezvénybe a könyvtár ingyenes könyv csere és elviteli programját, a könyvfordulót is. A könyvtár munkatársai válogattak erre az eseményre gyerek- és ifjúsági könyveket, melyet szinte az utolsó darabig el is vittek a látogatók.

Kint volt még egy standdal Serdült Erika Irén, fóti meseíró és festőművész is, akinél az érdeklődők megtekinthették és megvásárolhatták a művésznő Boglárka, fóti rímelő című könyvét.

A rendezvényre érkezők kaptak egy, a mese nap logójával ellátott karszalagot, a mesekuckóba betérők matricát, az udvaron pedig lufival örvendeztettük meg a gyerekeket és szüleiket. Szerettük volna, ha az élmények és az elkészített alkotások mellett, egy apró kis emléket is haza tudnának vinni magukkal azok, akik együtt játszottak velünk ezen a napon.

A programnak már a helyszínen nagyon pozitív visszhangja volt. Több vendég érdeklődött, hogy rendszeresen meg fogjuk-e tartani az eseményt, szívesen eljönnének máskor is, mivel egy nyugodt, kellemesen játékos, értékes és hasznos napot tölthettek itt el. A fellépők is elégedettek voltak mind a technikai háttérrel, mind a szervezéssel, és a közönség aktivitása, lelkesedése sem hagyhatott maga után kivetnivalót.

„Kinga, szeretném neked megköszönni ezt a rendezvényt. Egyszerűen csodás volt. Minden pillanatát élveztem. Ez az igazi, családias hangulat, pont megélhető, belátható, színvonalas. Gratulálok és jövőre egész napra megyünk a gyerekekkel, akár fellépünk, akár nem!” – kaptam még este a privát üzenetet Kaszás Villő népi mesemondótól, aki a Napra-forgó mulatság tagja.

Az üzenet ugyan nekem szólt, de a köszönet nem csak engem illet. Ez is, mint minden program, több ember, és így egy csapat közös, egyetértésben, összhangban és kölcsönös támogatásban végzett munkája, aminek köszönhető az, hogy nem csak a közreműködők, és a vendégek érezték nagyon jól magukat ezen a napon, hanem mi, szervezők is. Népi játékaink, a kézműves foglalkozások, az élőszóval mesélés, a személyes kapcsolatok őrzése és ápolása szívügyünk, így a Népi és Mese Nap most az első volt, de nem az egyetlen. Jövő nyáron, immár hagyományt teremtve, ismét megrendezzük!

Fotók: Jarabin Kinga


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük