Pap Anita könyvtáros írása


Grecsó Krisztián – Vera (2019.)

Grecsó Krisztián József Attila díjas kortárs magyar költő, író, dalszerző. Szegvár díszpolgára. Született: Szegvár, 1976. május 18. Nős, felesége : Árvai Judit, a Magvető kiadó munkatársa. Kislányukkal, akit örökbe fogadtak, Budapesten élnek. Krisztián újságíróként tevékenykedett több lapnál, a Nők Lapja vezetőszerkesztőjeként is dolgozott és a Szépírók Társaságának alelnökeke volt. Regényei több nyelven megjelentek. A Vera regénye 2019-ben látott napvilágot. 1980-ban játszódik. Helyszín: Szeged, ahol Krisztián a főiskolai éveit töltötte.

Grecsó Krisztiánnal volt szerencsém személyesen találkozni,  Fóton a Városi Könyvtárban tartandó író-olvasó találkozó keretein belül, a Vera című regényét mutatta be a közönségnek. Nagyon vártam, hogy végre kezembe vegyem a könyvet és nekilássak, hiszen olyan kulisszatitkokat árult el az író, hogy azonnal kedvet csinált hozzá. Azt is megtudhattuk, hogy a regény végét újra írta, egy ismerőse inspirálta, miszerint nem úgy éli meg a valóságban egy gyerek az örökbefogadás tényét, ahogy Krisztián elképzelte. Itt már el is árultam a könyv vezérfonalát, Veráról szól, aki egy örökbefogadott gyermek.

Szeretem, ha egy könyvnek vonzó a borítója, sok esetben ez adja eladhatóvá, persze vannak ellenpéldák is. A borítón a szegedi Hősök kapuját láthatjuk.

A Vera „előzménye” a 2016-ban megjelent Jelmezbál, ahol nem kisgyermekként, hanem fiatal felnőttként ismerkedhetünk meg vele. A Jelmezbál után sokan érdeklődtek Veráról, többet szerettek volna tudni, jobban megismerni, így íródott ez a bonyolult családtörténet a 11 éves negyedik osztályos kislány, Vera életéről. Az ő szerelméről, kríziséről szól, és a nagy rejtélyről mely az ő vállára hullik. Jó tanuló és jó sportoló, szerény kislány. Legjobb barátnőjének tartotta Sárát, bár én nem voltam mindig erről meggyőzve. A nagy családi titkot ő árulja el féltékenységgel fűtött bosszúból Verának. Az arcába mondja, hogy egy örökbefogadott gyerek, ami csak Vera előtt titok. A regény alapja, hogy ez a titok, hogyan derül ki és mit kezd ezzel az információval. Krisztián és felesége örökbe fogadták kislányukat, de arról diszkréten nem kérdeztük, hogy milyen összefonódás van a könyv és a magánélete körül, bár egy író valamilyen módon mindig beleszövi az életét a történeteibe.

Vera és az új lengyel fiú Józef, aki az iskolájukba érkezik, egy szerelemi szál kezd összekuszálódni. Hogy ez a szerelem beteljesül-e? A regényből megtudhatjuk. Az alig 11 éves Vera kicsit érett gondolkozású, érzésű, ha nem tudnánk, hogy 11 éves, én 14 évesnek képzelném. Ezt Krisztián azzal magyarázta, hogy szerinte az ifjúsági irodalomban a gyerekek jellemzően „alul vannak írva”, sokkal mélyebb és bonyolultabb egy 11 éves gyereklány, mint amilyennek az irodalom be szokta mutatni.

A könyv egyben az örökbefogadott gyerekek tragédiájáról szól. A 80-as években az volt a szokás, ha örökbe fogadtak egy gyermeket, azt nem mondták el neki, hogy ne érje trauma amiatt, hogy őt elhagyták, ennek az lett a következménye, hogy mindenki tudta csak maga az örökbefogadott nem. Ma is megosztó téma ez, talán érdemes lenne többet beszélgetnünk róla, az iskolában és a családban is.

A regényre rá kell hangolódni, a 80-as évekbe repít vissza, de aki nem volt részese annak az időnek, annak is átjön, hogy milyen lehetett. Azt olvastam, hogy a vélemények nagyon megosztóak, volt akinek nagy kedvence lett és volt, aki félbehagyta.  Én is kicsit döcögősen indultam a történettel, aztán kezdett izgalmas lenni. Egy biztos, hogy Szegedre ellátogatok és megnézem a helyszíneket.

Én szeretettel ajánlom ezt a regényt, igazán sokat adott nekem, nagyon várom, hogy olvashassam a Jelmezbált, ami Vera fiatal felnőtt életéről szól, amiben daganatos betegséggel küzd. Grecsó Krisztián is túl van egy rákbetegségen, melyből szerencsésen felgyógyult. Csak a sors fintora, hogy betegsége előtt már mélyen foglalkozott a témával a könyve kapcsán. Krisztián véleménye szerint mindenki önmaga okolható a saját betegségéért, mert a test fizikális tünetei a lelki problémák felől indulnak. Nos, ebben nagyon egyetértek vele, de természetesen ezzel kapcsolatban is megoszlanak a vélemények.

Aki teheti, hallgassa meg Gercsó Krisztiánt élőben, nagyon kellemes személyiség, magával ragadó, ahogy beszél. Remélem még lesz alkalmam vele találkozni.

Fotó: Dobozi-Dudás Bernadett


A könyv a Fót Városi Könyvtár állományában megtalálható.


Ha könyves inspirációra vágysz, csatlakozz Facebook-on a Fót Városi Könyvtár online olvasóköréhez – FIOK // Fóton Itthon Olvasok Közössége –, ahol a tagok írásban és közös beszélgetések keretében is megoszthatják egymással az olvasott művekkel kapcsolatos gondolataikat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás