Pap Anita könyvtáros írása


B.A. Paris – Zárt ajtók mögött (pszichológiai thriller) 2016.

B.A. Paris- Bernadette Anne MacDougall, 1958. Angliában született. Érdekesség, hogy az írói álneve a keresztnevei rövidítése, Parist pedig azért választotta, mert 37 évig élt Párizsban. Öt gyermek édesanyja. Művészeti területe: nyomozó történet, thriller.

Nem mondanám, hogy a pszichológiai thriller közel áll a kedvelt műfajomhoz, de olyan könyvek kerülnek a kezembe mostanában, hogy kezdem megkedvelni.

Nagyon sok ajánlást hallottam a Zárt ajtók között című könyvről, ezért döntöttem mellette.

Grace fiatal csinos nő, Jack gazdag, sármos ügyvéd, tökéletes házasságban élnek, szerelmesnek és boldognak tűnnek. Álomesküvő, álomház, álomnászút. A kérdés, hogy rémálom-e? Kívülről szemlélve minden tökéletes! Ám a tökéletes alatt mit értünk? Hiszen mindenkinek mást jelent. Mihez képest mérjük a tökéletest? Jack szerint tökéletes a házasságuk, Grace szerint pedig egy rémálom!

Akár egy romantikus regénynek is mondhatnánk a könyvet, ha nem bonyolódnának félelmetessé és megdöbbentővé a szálak. A tündérmese egyszeriben lidércnyomássá válik. A felszín alatt egy igazi titok lappang, mely több, mint egy évig titok is marad. Miért nem lehet Grace-nek saját mobilja? Miért nem lehet saját e-mail címe? Miért nem találkozhat Jack barátai feleségeivel egyedül? Miért nem látják soha a férje nélkül? Túl sok a miért és ez gyanús! A kérdés, hogy mi lehet a háttérben!

A harmadik főszereplő Grace Down-szindrómás húga Millie. Nagyon nagy hangsúlyt kap, a történet tulajdonképpen körülötte forog. Jelenleg egy bentlakásos intézetben él, ahonnan terv szerint 18 éves korában Grace-hez költözik. Csakhogy Grace már nem egyedül gyámja a húgának, hanem Jack is gyámjává válik miután összeházasodnak. Jack nagyon várja, hogy Millie hozzájuk költözzön, Grace viszont próbálja lelassítani az időt.

A könyv két idősíkon fut a múltban és a jelenben. Sikerült úgy megírni, hogy várjuk a következő oldalakat, mi volt a múltban és most mi fog történni. Nehéz nem beleélni az olvasónak magát Grace helyébe és átgondolni, vajon mi hogy csináltuk volna másképp. Én sok esetben máshogy cselekedtem volna, de a félelem nem tudni mit tesz az ember gondolataival. Lehet, hogy elveszítjük a logikus gondolkodás képességét nyomás alatt. Szomorúsággal töltött el, hogy a történet tulajdonképpen valós történet is lehetne. Sőt lehetett már hallani hasonló sztorikat a való életből.

Jack tettei előzményét rövidre zárta Paris, pedig lélektanilag lehetett volna még fejtegetni, miért is vált olyan emberré amilyen lett. A történet vége érdekes csavarral zárul, kár, hogy csak Grace szempontját élhetjük át, szívesen olvastam volna Jack mit gondolt akkor, ott. A barátok, ismerősök véleménye érdekelt volna a legjobban, hogy mit szóltak, de erre nem tért ki bővebben az írónő, nagyon rövid rész szólt erről.

A könyvet azoknak ajánlom, akik a családon belüli erőszakról szóló történetektől nem rettennek el.

„Briliáns, dermesztő, félelmetes és letehetetlen”  Lesley Pearse

Fotó: pannoncafeblog.hu

A könyv a Fót Városi Könyvtár állományában megtalálható.


Ha könyves inspirációra vágysz, csatlakozz Facebook-on a Fót Városi Könyvtár online olvasóköréhez – FIOK // Fóton Itthon Olvasok Közössége –, ahol a tagok írásban és közös beszélgetések keretében is megoszthatják egymással az olvasott művekkel kapcsolatos gondolataikat.



 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás