Dobozi-Dudás Bernadett írása


Ahogy Kinga a múlt heti bejegyzésében írta, miután 1 évig jóformán online tereink mögé „bújtunk”, így áprilisban itt az ideje, hogy a Vörösmarty Művelődési Ház munkatársai picit többet mutassanak magukból, kicsit közelebb kerüljünk Fót lakosságához, ha már a járványügyi-helyzet miatt ilyen hosszú ideje nem találkozhattunk személyesen.

Amikor Kinga felvetette ezt az ötletet, azonnal tudtam, hogy bár több hobbim van, sok sportot kipróbáltam és vannak különleges, kedvenc elfoglaltságok is, mégis ha egy dolgot kell választani, ami nem csak most, de úgy az elmúlt évekre is jellemző volt, az egyértelműen a könyvek és azok szeretete, tisztelete.

Az, hogy szeretek olvasni, elég unalmasan hangzik. De nálam ez sokkal több. Imádom fotózni a könyveket, véleményt írni róluk, kipróbáltam az irodalomterápiát, minden héten könyves podcastokat hallgatok, író-olvasó találkozókra járok (vagyis jártam a covid előtt), tagja és aktív résztvevője vagyok egy több, mint 37.000 főt számláló közösségnek. Minden napom részét képezik a könyvek. Velük kelek és fekszek. Persze a kettő között rengeteg más dolgot csinálok, de bármi történik, a könyvekhez újra és újra visszatérek.

Hogy miért Fülszöveg nélkül? Nemrégiben rájöttem, hogy a könyvekről készített képeim és írásaim elvesznek a privát Instagram oldalam kaja-, buli és egyéb fotói között, ami nem helyénvaló. Így megszületett az első könyves Instagram oldalam, a neve pedig az lett, hogy @fulszovegnelkul. Az utóbbi pár évben annyi könyv gyűlt össze és vár olvasásra, illetve annyi kitűnő könyvajánlót kapok, olvasok, hogy a könyvek fülszövegeit sosem olvasom el. Pontosabban előre soha. Többször volt olyan, hogy elolvastam, elképzeltem valamit, aztán ha nem úgy történt, esetleg csalódtam. Később eldöntöttem, hogy nem hagyom befolyásolni magam. Ha látok egy jó könyvajánlót, ha valaki olyan ír róla pozitív véleményt, akinek bízok az ízlésében, stílusában, akkor megrendelem a könyvet és azonnal olvasni kezdem. Miután végeztem vele jöhet a fülszöveg, mert a marketing része viszont érdekel, hogy mit tartottak a legfontosabbnak belőle, illetve utána kezdek utánanézni a szerző életének, többi könyvének. Mondjuk néha először eszem meg a főételt és utána a levest, tehát egyértelműen fura vagyok. 🙂

Hogy hogyan lettem könyvmoly (de utálom ezt a szót 🙂 )? Valahol A két Lottival, a Váratlan utazással és a Scarlett sorozattal kezdődött minden. Aztán jöttek a szörnyű kötelező olvasmányok, bár a legtöbbet elolvastam és irodalomból is jó voltam. A legmeghatározóbb élményem mégis az volt, amikor 22 évesen felköltöztem Budapestre. A költözés napján vettem egy könyvet ajándékba egy akkor hozzám közel álló személynek, amit viszont soha többé nem volt lehetőségem odaadni neki. (Ebből a sztoriból egy teljesen új blogsorozat is kitelne. 🙂 ) Így hát arra a döntésre jutottam, hogy elolvasom. 1 hónapig keresztanyáméknál laktam, amíg nem találtam megfelelő albérletet, és napi 2 órát tömegközlekedtem. Egyszerűen tökéletes idő volt az olvasásra. A könyvről nem sokat tudtam, mert kizárólag a címe miatt ajándékoztam volna az illetőnek. Ez a könyv Elizabeth Adler-től a San Diego mindent visz.

Tökéletesen betalált. Ezután megállíthatatlan voltam. Nem csak az összes Elizabeth Adlert szereztem be, hanem az Ulpius-ház akciós kosarának összes darabját és csak faltam a könyveket egyiket a másik után. Ennek 12 éve és étvágyam csillapíthatatlan. Aztán lehet már most egyáltalán nem tetszene a könyv, bár moly.hu-n 79% az értékelése most is, ami nem rossz.

Ezek alapján nagy valószínűséggel könyvvel kapcsolatos posztokat fogok megosztani a VMH blogján minden hónap második péntekjén. Stílusosan pedig egy Elizabeth Adler idézettel búcsúzok:

„Kövesd a szívedet, de vidd magaddal az eszedet is!”


Fotók: Varró Réka Borbála, Dobozi-Dudás Bernadett


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás