Nagyné Zanathy Sylvia írása


A tavaszi napfordulót, mint a változásokat általában, a jógában a napüdvözlet sorozattal köszönjük, amit szokás ilyenkor 108-szor elvégezni.

Változás a nappalok és éjszakák váltakozása is, szokás napfelkeltét és a naplementét is napüdvözletekkel kísérni.

„Ami jön fogadd, ami megy engedd” tartja a zen bölcsesség. A régi elengedését és az új energiák befogadását segíti ez a sorozat, készíti fel a testet, lelket  és az elmét az egyetlen állandóra, ami a változás maga. Egyben tiszteletadás a Napnak, mint égitestnek (surja = nap, namaskar = üdvözlet, tisztelet) és a saját belső, szüntelenül ragyogó, fényt árasztó Napunknak. Erre hangolódunk rá, ezzel olvadunk össze a gyakorlás, az áramlás során. Megélhetjük a lefelé és a felfelé húzó energiákat, a határokat, a perifériákat, ahonnan már nincs lejjebb és feljebb, ahol szükségszerűen be kell, hogy következzen a változás.

Ahány jógaiskola, jógairányzat, annyi féle napüdvözlet változat, sőt egy irányzaton belül is számos variáció létezik.
Több jógaiskola szerint a napüdvözlet gyakorlásakor 12 állomáson megyünk keresztül, a légzéssel tökéletes szinkronban végezzük a harmónikusan egymásba olvadó mozdulatokat. A tizenkét állomás felfogható 12 életszakasznak, vagy a nappal 12 órájának. A gyakorlatokat a spontán légzés ritmusában végezzük, amilyen hosszú a be,-kilégzés, addig tart a mozdulat.
Először a fizikai formák kivitelezése, az erővonalakba való beleérzés van a fókuszban, majd amikor mindez automatikussá vált, úgy válik a gyakorlatsor egy mozgó meditációvá, ahol a szubtilis tartalmak is teret kapnak. Megfigyelhetjük, hogy van-e épp egy-egy olyan testhelyzet, ahol hosszasabban elidőznénk, vagy amin gyorsabban átsiklanánk.
Végezhetünk belőle bemelegítésként 5-6 kört (később növelve a körök számát, a hagyományok szerinti 108-ra) hogy fizikai szinten megkönnyítse az emésztést (ébreszti a belső jógikus tüzet, ez a jógikus tűz teszi megemészthetővé a beérkezett tartalamakat),  serkenthesse a vérkeringést (hogy a megrekedt dolgok áramlásba kezdjenek) a méregtelenítő folyamatokat, erősíthesse az immunrendszert és rugalmasabbá tegyen.

Ezekkel a testérzetekkel, lelki és mentális tartalmakkal, megfigyelésekkel gazdagodva a gyakorlást egy pár perces relaxációval zárjuk le.

A gerincjóga első része (Légzés támogatás mellkasnyitásokkal) ITT olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás