Szűcs Mária írása


A kultúra hete alkalmából január 18-án útnak indult régóta tervezett helytörténeti vetélkedőnk is Szűcs Marika segítő közreműködésével. Marika a Fóti Értéktár Bizottság tagja, nyugdíjas pedagógus és könyvtárvezető. A vetélkedő részeként 10 héten keresztül, minden héten egy érdekességet fogunk megosztani a blogunkon Fót városáról, majd a 11. héten a megosztott 10 anyagra vonatkozó kérdéssor jelenik meg gyerekek és felnőttek részére is. A helyes válaszokat beküldők között értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra, melyről hamarosan részletesen is beszámolunk.

  1. rész: Csörsz-árok
  2. rész: A Mogyoródi csata; Fót elnevezése

3. rész – A reformkor Fóton

„Gyönyörűen szállt fel a nap azon a reggelen, mely a fóti szüretre virradt. ……  A társaság nagy része összegyűlt már, midőn megérkezénk, s mint vendég érkezését, úgy a mienket is nagy taracklődözések, ropogások jelezték, az ősmagyar szüretek hangjaiként. Deák Ferencet itt s ekkor láttam először életemben. Elfogult levék. Ez alak, ez arc meséim közé nem illett, mint beszéltem később jegyesemnek, …… Deák Ferenc ember maradt szemeim előtt, nagy, roppant ember, s oly hatalmas, oly bölcs, kinek még a szót is másként kelle ejtenie, mint Isten egyéb teremtményei szokták, s válaszolni neki, ha például a nap folytán kérdést intézne hozzám, talán nem is lehetne, nem leendék képes. Legalább előttem, ki őt akkor még magánéletében nem ismerém, úgy tűnt fel a dolog, ……. Hogy a kedélyes öegúrnak magánykörökben legkedvesebb volt a fiatal kisleánykák s gyermekek társasága, ezt ekkor még nem tudtuk, habár éppen az nap folyamata alatt tapasztalánk is először.

Az idő, mint említém már, gyönyörű volt. A meglepő szép színvegyület fölé, mely csak az ősznek sajátja, ragyogó napfény sugárzott, s a könnyű, halvány fátyol, mely a távolság körrajzait leplezte, a búcsúzó természet délibábjaként lebegett. Mialatt a szép vidéken elbájolva néztünk körül, még arról is megfeledkezve az előttünk nyíló kép látása felett, mi kevés pillanat előtt mindkettőnket csaknem egyenlően nyugtalaníta, egyszerre csak nagy meglepetésünkre azt vesszük észre, hogy mögöttünk Vörösmarty oldalán Deák Ferenc áll. …… Soha ügyetlenebbnek nem éreztem magamat, mint e pillanatban, midőn Etelkével együtt csak néztünk majd egymás nagy kék szemei közé, majd a jóságos öregúrra, anélkül, hogy egy szót is válaszolni képesek lettünk volna. …… Zavaromat leplezni végre Etelkéhez fordulék, s mi még furcsábban jöhetett volna ki, ha nem Deák Ferenccel állunk szemben, mintha nem is hallottam volna iménti nyájas szavait, a tiszta homokpartot kezdém magasztalni, melyről oly jó volna gyorsan lefelé futni, egészen az árok aljáig. – Adja ide a kezét – hallatszék erre Deák barátságos hangja –, ha szeretne lefutni, majd lesegítem én. S bármi vastagos öregúr volt is, pillanat alatt s még ez időben nagy könnyűséggel lefutott velem együtt a meneteles parton; Vörösmarty Etelkével követett bennünket. Szó nélkül, de nagy szívdobogás mellett adtam oda kezemet, de oh, csodák csodája! mire szívből jött nevetés kíséretében lejutánk a szélesre mosott homokárokba, melynek kövecses alját csillogóan tüntette föl az őszi napsugár, a legelfogulatlanabb barátság meg vala kötve, mintha régi játszótársunkra akadtunk volna Etelkével együtt, zajos jókedvvel mulatánk, beszélgettünk Deák Ferenccel.

Ily hangulat mellett jártunk-keltünk a szőlőhegy oldalán órákon át, szedegettünk mind a négyen, majd egymásnak, majd ki-ki magának, a mézédes fürtöket, midőn az országúton egyszerre csak az utolsó kocsi vendéget, Kossuth Lajosék kocsiját észrevettük. Deák és Vörösmarty barátságosan integettek feléjük kendőikkel, s midőn gyermekes jókedvemben azt indítványozám, tűzzünk üdvözletül egy kis rögtönzött nemzetiszínű lobogót a legmagasabb pontra, Deák nagy késséggel sietett azonnal egy szép, egyenes faágat zsebkésével levágni, s elkérte saját piros zsebkendője mellé Vörösmarty fehér zsebkendőjét s az én zöld selyem écharpe-omat [sálamat], s a hármat együtt Etelke övszalagjával hozzákötötte a szépen megtisztogatott nyélhez. Ezzel elkészülve, kikeresték Vörösmartyval együtt a legmagasabb pontot, s szélnek ereszté a csinos kis lobogót, mely oly vidáman lengette szét nemzeti színeinket, mintha érezte volna, kinek keze tűzte a tetőre… A szüreti, ízes étkekkel gazdagon megrakott ebédlőasztalhoz – mely étkek magyaros savát-borsát Fáy András neje, e kitűnő és kedves háziasszony valósággal művészettel tudta megadni – Deák Ferenc udvariasan Kossuth Lajosnét vezeté karöltve, de a tisztelethelyet nem fogadá el mellette, mely az asztalfőnél az asszonyok között számára volt feltartva. – Nem illem még én az idősebbek közé – mondá enyelegve –, mi fiatalok – folytatá azon hely felé mosolyogva, ahol Etelke, én és Meszlényi Irén álltunk – majd csak elleszünk együtt valahol az asztal végén. Az öregúr ötletén az egész társaság szívből kacagott, s az ebéd vidáman folyt, szép cigányzene mellett, s amint az étel és bor fogyott, aszerint emelkedék a jókedv, s a felköszöntések egymást váltották. Végre, hogy legyen koronája a kedélyes szüreti mulatságnak, Deák Ferenc arra kérte Vörösmartyt, olvasná föl nagyhatású költeményét, mely megelőző évben itt nyerte címét s itt olvasták föl legelőször, s Vörösmarty nagy tetszésnyilvánítások mellett, feledhetetlen szépen olvasta föl Fóti dal című költeményét.”

Fáy András a korabeli irodalmi és divatlapok tanúsága szerint a kulturális és szalonélet egyik kulcsfigurája volt. A sajtó többször is tudósított a nevezetes András-napi estélyekről, illetve a harmincas évektől a híres-neves fóti szüretekről is.

A novemberi András napok mindig kiváló alkalmat adtak arra, hogy a házigazdánál tiszteletét leróni kívánó társaság az elhangzott jókívánságok után jó hangulatú estét töltsön együtt.

Fáy 1832-ben vette meg fóti szőlejét, s ugyanakkor, biztatására, Vörösmarty és Ferenczy is vásárolt ott egy-egy darabot. Híres borháza nemsokára szűknek bizonyult vendégeinek, úgyhogy néhány év múlva külön épületről kellett gondoskodnia, amelyet kissé távolabb a mulatozóktól épített fel a maga és felesége számára 1837-ben. A házigazda köré sereglett jó barátok az épülőfélben lévő külön házikó csinálásában segédkeztek is a kőműveseknek s Ferenczy István a falba illesztett márványlapon örökítette meg az eseményt. Rajta a következő felirat olvasható:

“A barátság ezen falai közé, midőn épülnének, vidám,

enyhe óráik között követ rakának:

Barabás Miklós,

Bajza József,

Bugát Pál,

Czuczor Gergely,

Fáy András hitvesével,

Fáy Ferencné leányával,

Ferenczy István,

Luczenbacher János,

Pólya József hitvesével,

Szontagh Gusztáv,

Vörösmarty Mihály

Május 30-dikán, 1837.”

Fáy szüretjei itt Fóton csakhamar elhíresedtek, a műveltség és szellem szövetkeztek össze, hogy szórakozásban hiány ne legyen. Vörösmarty híres verse is megőrizte az őszi mulatságok emlékét.”


Felh.irod.: Vachot Sándorné: Fóti szüret – Rajzok a múltból, Budapest, 1887–1889, I. kötet, 21. fejezet.

Felh.irod.: Kaba Eszter. Fáy András baráti társasága. A reformkori Pest egyik társaséleti központja. Budapesti Negyed, 46. 2004/4.

www.epa.oszk.hu


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük