
Gyerekkoromban nem volt, csak fekete-fehér TV, az is csak a tehetősebb családoknál. Emlékszem, nagyszüleim vettek édesanyáméknak egy hordozható kis piros műanyag borítású televíziót, hatalmas kihúzható antennával. Hétfőn nem volt adás, a kedvenc műsorunk az „Egy kis mozgás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most fel…” és az Esti Mese volt, a Híradó pedig kizárólag a felnőtteknek szólt, mi nem nézhettük.

Mára jelentősen átalakultak a tévé nézési szokások. Nekünk nincs televíziónk, és nem is hiányzik. Esténként könyvet olvasunk, vagy összebújva megnézünk egy filmet abban az időben, ami még nem borítja fel a napirendünket. Nem szól háttérzajként, nem vonja el a figyelmet és nem veszi el az időnket sem egymástól, mert nekünk így jó: egymásra figyelve, egymással beszélgetve. Persze ez is csak szokás kérdése.
A tévé napi 24 órában kínál szórakozást és információkat. Ma már mobileszközön, laptopon, okostelefonon vagy tableten is nézhetünk műsorokat, amivel alapjában véve nem is lenne baj, ha mindez nem helyettesítené a könyveket és a szülői figyelmet, érintést, jelenlétet.
A könyveket helyettesítették a táblagépek, a hagyományos társasjátékokat a mobilok. A technikai újdonságok eredeti küldetése, azaz közelebb hozni egymáshoz az embereket, sajnos kudarcot vallott. Egyre inkább eltávolodunk egymástól. A sugárzó képernyők kitöltik gyermekeink életét. A legújabb kutatások kimutatták, hogy a képernyők előtt töltött idő pedig káros hatással van a gyerekek egészségére.
A JAMA Pediatrics folyóiratban megjelent tanulmány 2-3 éves korú gyerekek további fejlődését vizsgálta 3-5 éves korukban. A tanulmány keretében az édesanyák különböző fejlődési mérföldkövekre, többek között a kommunikációs, motorikus, szociális készségekre vagy problémamegoldó képességeire irányuló kérdőívet töltöttek ki háromszor, mégpedig a gyermek két, három és öt éves korának betöltése után. Ezenkívül közölniük kellett, mennyi időt töltenek csemetéik a képernyő előtt hétközben és hétvégén.
A tanulmány eredményei kimutatták, hogy a gyerekek sokkal többet vannak a képernyők előtt, mint kellene. A kétéves gyerekek körülbelül 2,4 órát, a háromévesek 3,6 órát míg az ötévesek „csak“ 1,6 órát töltenek a tablet, televízió vagy mobil képernyői előtt. A gyorsan változó színes képek, hangok és játékok ugyan érdekesek és bizonyos mértékben oktató jellegűek, de mindenből megárt a sok. Sőt mi több, kitudódott, hogy a digitális képernyők hatása sokkal károsabb, mint azt eredetileg feltételezték.

A monitorok előtt töltött túl sok idő nem csak az alvás minőségét, de a tanulmányi teljesítményt is csökkenti, valamint negatív módon befolyásolja a beszédfejlődést. Azoknál a gyerekeknél, akik naponta több, mint egy órát töltenek a képernyők előtt, 49%-kal nő a nyelvi fejlődés elmaradása. A problémát nem csak a beszéd késése jelenti, de a helytelen kiejtés, valamint a későbbiek folyamán a fogalomalkotás is.
Az egyenlet ebben az esetben egyértélmű – minél kevesebb idő a képernyő előtt, annál jobb tanulmányi eredmények. Ha ehhez hozzáadjuk a jó alvást és a megfelelő testmozgást, a kitűnő eredmény garantált.
A monitorok sugárzása befolyással van az alvás minőségére. A monitorok kék fénye káros és megterhelő hatással van az idegrendszerre és alvászavarokat okoz. Inkább olvassunk esti mesét.
Napi hány perc?
- Szakemberek javaslata alapján a 18 hónapnál fiatalabb babák lehetőleg ne is nézzenek televíziót.
- A 18 – 24 hónapos gyerekeknél maximum egy óra a megengedett idő, szülői felügyelet mellett.
- A 2-5 éves gyerekeknél szintén napi egy óra a határ, de ennél a korosztálynál már nem szükséges, de ajánlott a szülői felügyelet.
- Az 5 évnél idősebb gyerekeknél a szülőnek oda kell figyelnie arra, hogy a monitorozás ne menjen az alvás, iskola, játék és természetesen a közös kommunikáció rovására.
Nézzünk kicsit körbe a nagyvilágban, hol miképp alakulnak a televíziónézési szokások.
- Egyesült Királyság 28 óra/hét
- Egyesült Államok 28 óra/hét
- Olaszország 27 óra/hét
- Franciaország 23 óra/hét
- Németország 23 óra/hét
- Írország 23 óra/hét
- Ausztrália 22 óra/hét
- Dánia 20 óra/hét
- Hollandia 20 óra/hét
- Belgium 19 óra/hét
- Finnország 18 óra/hét
- Norvégia 18 óra/hét
- Svédország 18 óra/hét
A cikket írta: J.K.
Forrás:
Mi és hol van a világon? – HVG Könyvek
https://www.mackojatek.hu/cikkek/televizio-gyermek-fejlodes/