Ady Endre és Móricz Zsigmond barátsága
A huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. 1877. november 22-én született Érmindszenten, Szilágy megyében, református kisbirtokos-családból. Középiskoláit a nagykárolyi kegyesrendi gimnáziumban és a zilahi református kollégiumban végezte. 1896 őszén beiratkozott a debreceni jogakadémiára, de néhány év múlva abbahagyta főiskolai tanulmányait. Mint újságíró eleinte az egyik debreceni hírlap szerkesztőségében dolgozott, 1900-tól kezdve Nagyváradon folytatta működését.
Mikor a Nagyváradi Napló élére került, lapját szabadgondolkodó szellemben irányította. Életszemléletének kialakulására erősen hatott Párizsban lakó barátnője, a magyarországi származású Léda asszony is. 1904. elején Párizsba utazott, különös élményekkel termékenyítette meg költészetét, azután hazatért, s belépett a Budapesti Napló szerkesztőségébe. Verseiről 1906. óta az egész országban beszéltek, máról-holnapra híres ember lett. Sokat utazott külföldön, sokat betegeskedett; később abbahagyta a szerkesztőségi munkát, csak az irodalomnak élt. 1915-ben nőül vette Boncza Bertát. Ettől kezdve felesége csucsai birtokán és Budapesten töltötte napjait. A harctéri össze omlás után a forradalom vezérei lelkesen ünnepelték, de ekkor már nagyon beteg volt. Az egyre fokozódó zavarok idején, 1919. január 27-én halt meg az egyik budapesti szanatóriumban.
EGYRE HOSSZABB NAPOK
„Csak egy napig fáj minden fájás,
Huszonnégy óra s nem jön rosszabb,
De ez az egy nap egyre hosszabb.
Már hegyes karó minden óra,
Sötét vas-mázsák hullva, rengve
Verik a fájást a szivembe.
Tudom a kínnak múló sorsát
S olyan rövid volt egy nap eddig:
Víg elugrás bánattól kedvig.
Örülni is másként örültem,
Nemesebben, halkabban, jobban,
Holnapi könny a mosolyomban.
Szép, bölcs cserével cserélgettem
Kedvem torát és kedvem nászát,
E furcsa élet villanását.
Ma is tudom: huszonnégy óra
S rossz nap után már nem jön rosszabb,
Óh, de ez a nap egyre hosszabb.”
További érdekességek Adyról ITT.
Tiszacsécsén született, a családi hagyomány szerint 1879. június 29-én, az anyakönyv bejegyzése alapján július 2-án. Magyar író, a 20. század első felének kimagasló alakja. Felsőfokú tanulmányait Debrecenben és Budapesten folytatta, 1900-ban költözött a fővárosba. Tanárként és újságíróként is dolgozott. Kétszer nősült, három gyermeke született. Ismertebb munkái: Hét krajcár, Sárarany, Légy jó mindhalálig, Pillangó, Úri muri, Barbárok, Rokonok, Árvácska. Nevét többek között a nyíregyházi színház viseli.
1942. augusztus 29-én telefonon értesült arról, hogy Gyöngyi lányának gyermeke született. Annyira meghatódott, hogy leejtette a kagylót, és stroke-ot kapott. Szeptember 5-én hajnali két órakor hunyt el agyvérzésben, a budapesti Korányi klinikán.
CSODÁLKOZÁS
„Nem tudom megérteni; hogy hogyan lehet valaki,
aki engem meg nem ért.
Oly egyszerű és világos és előttem nem titok
S ha ki rámnéz, tág szemmel néz s mint egy őrültet csodál,
hol veszett el kettőnk között a kapcsolat, emberek…
Gondold végig: a gondolat arra való, hogy megértsd!
gondold végig: elejétől, egyszerűn, amint igaz!
gondold el a gondolatot: és engedd, hadd járjon át!
És akkor egy uj ember léssz: egy uj ember: uj, igaz!
Lélek, aki lelket keres és oly boldog, ha talál,
mint a néma idegenben egymásra lelt földiek.
Én nem tudlak megérteni, hogy nem értesz engemet…
Hát hogy lehet valaki: aki engem meg nem ért?…”
(Budapest, 1920. január 13.)
Barátságuk:
Móricz Zsigmond korán, már iskolás korában felfigyelt Ady Endre munkáira. Ady első verseskötetének megjelenésekor úgy érezte, mintha a Hortobágy poétája című versét ő maga írta volna. A második – Vér és arany – című kötetet már egy este alatt végigolvasta, reggelre a kritika is megszületett belőle. Erre Ady is válaszolt Móricz Hét krajcár című novelláskötetének kritikájával, amivel megpecsételte barátságukat.
A két irodalmár sok dologban hasonlított egymásra, úgy érezték, rokonlélekre találtak a másik személyében, ám sok dologban különböztek is. Móricz ezeket a különbségeket úgy fogalmazta meg, hogy ami hiányzik a saját életükből, azt a másikon keresztül élhetik meg, Móricz egészen pontosan elfojtott vágyait látta Adyban.
A Léda-ügy is zavaró pont volt a barátságukban, Móricz ijedten nézte viszonyukat. Személyes megismerkedésük után Móricz többször is kereste az alkalmat, hogy a családjához elvigye Adyt. Felment egyszer érte a Meteor szállóba. Még az ágyban találta Adyt, három-négy sörösüveg állt az ágya mellett, s a költő beszélgetés közben tovább sörözött. Ekkor Móricz a következőket írja barátjáról:
„Nem hívtam meg, így nem lehetett megmutatni. Úgy megijedtem, mikor elmentem tőle, mély bánatban és rémületben mentem, mentem, s azt hittem, vége ennek a szegénynek… Nem is képzeltem, hogy szó szerint igazat írtam, mikor a versei alapján azt írtam róla, hogy elissza előlünk a borunkat. Délelőtt tizenkettőkor.”
Móricz Virág így írt kapcsolatukról:
„A szerelemhez hasonlított legjobban a barátságuk. Senki annyi változatban meg nem jelent a feleségén kívül regényeiben, mint Ady. A nagy hódítók, a hulló csillagok, a nagy ivó, nagy szerető férfiak mind az ő figurája körül táncoltak. Olthatatlanul szomjazta, itta az embert, gondolatait, verseit, bűneit, csodáit. Nem volt nap az életében, hogy ne beszélt volna róla, de biztosan, hogy ne gondolt volna rá… de azért mindig volt benne egy hátsó gondolat is Adyval szemben.”
Úgy gondolom, hogy ez a hátsó gondolat, amelyről Móricz Virág beszél, azt jelenti, hogy attól függetlenül, hogy a másikban látták meg azt, akik mindig is lenni szerettek volna, attól még ugyanúgy rivalizáltak egymással.
Ady halála után is mindig pozitívan szólalt fel azért a költőért, akit ő Petőfi óta az egyetlen igaz költőnek tartott. Azt sem viselte el, ha valaki rossz szóval emlegette Ady Endrét – legfőképp italozásai miatt – holott több ízben ő maga is tanúja volt féktelen tivornyáinak.
„Ez az élet: ennyi.
A jelentés, a lényeg, az örök: a halál.
A hazugság, az élők ostoba kicsisége, az szakít el a haláltól, meghamisították a legfőbb jót, eltörölték a legfőbb szépséget: a halál felé haladjatok!
Ha a halál vezet, megtaláljátok az igaz utat.
Annyi az élet minden értéke, ami a halál halhatatlan vonalába van bekapcsolva.
Az Ady költészete, jobban, mint emberé valaha: a halál fénylő jelentősége az életen át.
Ady élve holtan élt: ezért lett örök érc a halál nehéz anyagában.”
(Móricz Zsigmond: Ady Endre a ravatalon /1919/)
Megismerkedésük és barátságuk történetét többször megírta Móricz évekkel Ady halála után. Nemcsak Ady személye, de kettejük barátsága is már szinte mitológiává nőtt még Móricz életében.
Móricz így ír Adyról: „Az irodalmi életnek egyik legérdekesebb problémája, hogy hogyan terjed a gondolat, a költői hang, a költői hírnév. (…) Aki nem ismerte őt, nem érti, mit mondok, de aki sose látta, sose beszélt vele, nagyon sajnálhatja, mert egy páratlan szuggesztív egyéniség ismeretétől van megfosztva. Én legelőször Debrecenben találkoztam a hatásával, egy pillanatra láttam őt, s míg élek, nem feledem el…”