Vas Virág írása
Babits Mihály (1883-1941)
Szekszárdon született 1883 november 26-án. Magyar költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja. Apja erkölcsi szigora s anyjának finom műveltsége, a család mély vallásossága rányomta bélyegét életére.
Az egyetemen mi mást is tanulhatott volna, mint magyart és latint, ott ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel, akikkel mindig jó barátságban maradt. Baján, Szegeden, Fogarason, Újpesten később Budapesten tanított. Sok más művésszel szemben Babits, bár gyermekkorában is írt verseket, csak elég későn, 26 éves korában publikált először. Ezután viszont elkapta a hév, és nemcsak verseket, hanem regényeket jelentetett meg, és műfordításokat is készített. A Nyugat főmunkatársa, később pedig főszerkesztője lett, és egyetemen tanított. Rendkívül termékeny művész volt, egészen a haláláig alkotott. Műveiben életének minden eseménye tükröződik. És bizony volt miről mesélnie. A Holnap antológiában, majd a Nyugatban jelentek mag versei. A háború alatt pacifista versei miatt elvesztette tanári állását. 1919 januárjában egyetemi tanárrá nevezték ki.
Babits Mihály nem volt éppen az a társaságkedvelő, nagyvilági fajta, inkább visszahúzódó, csendes ember. Sok művész barátjával ellentétben nőcsábásznak sem mondható, a szerelem terén sem remekelt. A nők azonban igencsak érdeklődtek iránta, na, nem egészen férfi mivolta miatt, hanem inkább azért, mert a század első felében, Ady Endre halála után, a Nyugat főszerkesztőjeként ő lett az ügyeletes sztár. Ady özvegye, Boncza Berta ki is vetette rá a hálóját, hiszen neki rögeszméje volt, hogy az első számú költő felesége legyen, így találkozott Adyval is. Babitsnak azonban esze ágában sem volt feleségül venni őt, még úgy sem, hogy a hölgy alaptalanul elhintette társasági körökben, hogy összeházasodnak. Egy rövid románc után a kapcsolatuknak vége szakadt. Babits így írt erről:
“Egy erdélyi újság megírta, hogy elveszem őt feleségül. Ő hintette el a hírt, hogy engem behálózzon. Minő oktondiság!”
Az ellenforradalom győzelme után egyetemi tanszékétől és tanári nyugdíjától megfosztották. Élete vége felé az erkölcsi felháborodás fordította szembe a fasiszta embertelenséggel. Alkotó ereje teljében halt meg hosszas szenvedés után gégerákban 1941-ben.
ŐSZINTESÉG
„Őszinteség… Óh hogyha a szív
oly tiszta lenne, mint hegyi víz,
könnyű, mint vers, ami rímre megy,
és egyszerü, mint az egyszeregy!…
Fa vagyok, a lábam sárban áll,
ezer álmom vétkes kört csinál
s lelkemben úgy eltéved a fény,
mint egy labirintus ösvenyén.
Tán zöld bozót, gazos labirint,
talán csupa kőfal kacskaring;
mélyén, hova Röntgen-láng sem ér,
mily szörnyeteg lakik és henyél?
A szó ott tévedez, elmarad…
Fond, Ariadném, szent fonalad,
és ahová sem igen, se nem,
tán elvezet majd a szerelem.
Hogyan mutassa a föld magát,
ha az ég nem küld feléje sugárt?
Fa vagyok, lábam a sárba tapad,
de karjaimat már vonja a nap…”
Szabó Lőrinc (1900-1957)
Miskolcon született, 1900. március 31-én. Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja. Apja Szabó Lőrinc mozdonyvezető. A költő anyja: Panyiczky Ilona családja lengyel eredetű: dédapja, Panyiczky János telepedett meg Magyarországon. A család Balassagyarmatra majd Debrecenbe költözött, itt érettségizett a költő. Budapesten egyetemi tanulmányokba kezdett, tanítványa és barátja lett Babits Mihálynak. 1944-ig Az Est-nél dolgozott, 1927 és 28 között a Pandora című irodalmi lapot szerkesztette. A második világháború után az irodalmi élet peremére került, csak halála előtt kap Kossuth-díjat. 1957-ben halt meg Budapesten
Versei egy részét gyerekversként ismerjük, ezeket saját gyerekeihez (Lóci és Klári) írta vagy gyermekkora emlékeit idézi fel bennük (Tücsökzene). Műfordítói életműve gazdag, a világirodalom időben és földrajzilag egymástól távol eső remekeit ültette át anyanyelvére nagy igényességgel és tehetséggel.
Az Avasi Gimnázium elötti szoborral emlékezik Miskolc híres szülöttére.
Ózdon a református lelkészi hivatal homlokzatán elhelyezett tábla őrzi annak emlékét, hogy 1946 szeptemberében itt vendégeskedett a költő Dóczy Antal lelkész meghívására és az itt élőkkel kölcsönösen megszerették egymást. A Tücsökzene mintegy húsz verse is itt született.
Este
„Élő csillagok gyúlnak a füvek közt,
mozgó csillagok: már keresni indúl
szeretőjét a szentjánosbogárka.
Ha maradunk, megint itt lep az éj.
Már egész ide döng a parti visszhang:
az örök hullámok sikoltva dobják
fáradt testüket a percnyi halálba
s elomlanak a kimart köveken.
A falu felől foszlányokra tépi
a barna szél az estharang imáját,
hullonganak a vadgesztenye késő
bóbitái, az ernyős bodza szinte
füstöl a szagtól és a kora hárs
vele versenyt itatja sűrü mézzel
a nyári este fülledt melegét.
No, menjünk mi is, cimbora, kövessük
a csordajárást… Ép ott mennek a
jámbor tehenek, meg a vén bika –
nézd csak: időnkint hogy megrázza ringó
nehéz szarvát és nagy, sötét heréit.”
Barátságuk
Szabó a magánéletében is éppen olyan különc volt, mint a karrierjében. Személyisége mindig is rejtélyes és kissé ellentmondásos volt. Imádta a nőket, gyakran járt piros lámpás házakba, az éjszakai élet az ő alapvető tartozéka volt, legalábbis fiatalkorában, mégis az érzelem, a szerelem volt az igazi hajtóereje. De mind a magánéletben, mind a munkában sokat veszített ezzel, például Babits barátságát és pártfogását.
Hogy mi az, ami tönkreteheti két férfi barátságát egy életre? Általában egy nő, akit mindketten szeretnek. Nem volt ez másképp Szabó és Babits életében sem. Szabó Lőrincért megvesztek a nők, Babitsot azonban inkább csak hírneve és pozíciója miatt környékezték meg a hölgyek, többek között Szabó menyasszonya is. Tanner Ilona, írói álnevén Török Sophie mindenáron be akart törni művészetével a köztudatba, és ebben ki más is segíthetett volna neki leginkább, mint az akkori irodalmi élet egyik legjelesebb képviselője, Babits Mihály. Ilonát még az sem nagyon zavarta, hogy ő éppen Szabó Lőrinc menyasszonya. Látszólag azonban Szabót sem érdekelte annyira ez a “szerelmi” háromszög. Babits szintén ráállt a különös szerelemre, de a barátsága Szabóval ráment erre.
Szabó Lőrinc a visszaemlékezéseiben úgy írt a történtekről, hogy ő és Babits férfi módra tisztázták egymással a helyzetet, és Szabó egyszerűen átengedte Babitsnak szíve hölgyét. Ezután együtt hívták fel Ilonát, akivel közölték a döntésüket, miszerint Babits veszi majd őt feleségül, ami 1921-ben meg is történt. A két egykori barát évekkel később találkozott újra egymással munkaügyben, és a találkozó olyan jól sikerült, hogy Babits ismét találkozgatni akart Szabóval barátilag is. Kis idő múltán azonban Babits sorra lemondta a találkozóikat, arra hivatkozva, hogy a felesége nem örül az újbóli barátkozásnak. Legendás barátságuk így örökre véget ért.