Grenella Orsolya írása
Mikor gondolkodtam az aktuális heti blogon elhatároztam, hogy ezen a héten mindenképpen nők közt fogok nézelődni. A legutóbbi Radnóti cikkemben esett szó Gyarmati Fanniról is, akinek naplójából merítettem és szerettem volna most kifejezetten női szemszögből kutatgatni, keresgélni. (Ha lemaradtál ITT elolvashatod a Radnótiról szóló bejegyzést.) Úgy gondolom, fantasztikus női íróink vannak, de róluk nem esik annyi szól, mint férfi kollegáikról, szóval lássuk kit is hoztam ma nektek!
Nemes Nagy Ágnes
Tőlem megszokott módon ismét a gyermekkor és ismét csodás kis emlékek. Gondolom mindenkinek ismerősen zeng a fülében, ahogy egy-egy szavalás előtt a cím után elhangzik: „NEMES NAGY ÁGNES VERSE”, lassan, tagoltan, ahogy akkoriban hittük és jónak gondoltuk. Aztán ma már persze másképpen megy ez… de ez annyiszor hangzott el, hogy még most is hallom lelki füleimmel, és persze nem hiába hangzott el a neve tucatszor, hiszen Nemes Nagy Ágnes valóban a XX. század legkiemelkedőbb költő óriása, ha fogalmazhatok így. “Ne mondd soha a mondhatatlant, mondd a nehezen mondhatót” – szólt Ars poeticája.
Már diákként írt verseket. Első versére úgy emlékszik vissza, hogy 4 évesen „írta”, amely így hangzott:
„A büszke tehén a réten állt, csak állt.”
Szülei nem voltak elragadtatva, de a kis Ágnes nagyon ragaszkodott hozzá, hogy ez igenis vers! Később így nyilatkozott róla: „Ha a verset elemezni akarnánk, megtalálható benne az a két tendencia, amely később költészetemet jellemezte. A konkrétumhoz tapadás és az elvontsághoz húzó hajlam.”
Már 18 évesen tudta, hogy költő akar lenni, de verseit nem tartotta elég jónak ahhoz, hogy az akkori legismertebb és legnagyobb irodalmi folyóiratnak, a Nyugatnak elküldje őket. Szerb Antalnak viszont elmerte küldeni és maradandó költői barátság alakult ki köztük.
Itt a tavasz, elhoztam nektek egy olyan tavaszi versét, amely az utóbbi években hatalmas utat járt be. Az Oscar-díjas rövidfilm, a Mindenki végén hallható gyönyörű vers Nemes Nagy Ágnes költeménye. Balázs Ádám a film zeneszerzője édesapja Balász Árpád Bodzavirág című kórusművét használta fel a Mindenki zenéjéhez.
A vers hangzása, ritmusa, lendülete, rögtön magával ragadja a versolvasót. Puha, derűs, vidám, bizakodó és megnyugtató.
Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők
„Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.
Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.
Szállj, szállj, felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
hullj le, te zápor,
égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.”
Íme, hogyan is hangzott el a fentebb említett rövidfilmben:
Amit, pedig még mára hoztam nektek, az már kevésbé felemelő, de annál mélyebb mondanivalóval bíró vers.
A szomj
„Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.”
Úgy gondolom a vers magáért beszél, Nemes Nagy Ágnesnek olyan költői formát alkotott ennek a ’ szomj’-nak, ami tökéletesen kifejezi, a sokunk által, talán már megélt szerelmi vívódást. Személy szerint én hamarabb ismertem a zenés feldolgozását ennek a versnek. Ezt hoztam ma nektek zárásként. Hallgassátok a magyar jazz élet nemzetközi sztárjától, Harcsa Veronikától, ezt a csodás feldolgozást, aki teheti helyezkedjen el kényelmesen (felnőttek egy kis pohár borral, ha tehetik 😉 ) és adjátok át magatokat ennek a jazzes lüktetésnek.
Szép hetet nektek!
Források:
