Emu tollából


Az egész hetemre rányomta a bélyegét ez a szeles, esős, hideg késő őszi időjárás. De mit is gondolhattam volna, április van. A hétköznapi elintézni valók kivételével nem vettem elő Angline-t a fészerből. Ebben az időben bőven elég volt az a 170 kilométer, amit péntekig beletettem. Kényességem abba a kellemetlen helyzetbe hozott, hogy itt ülök, és azon gondolkozom, mit is lehetne megosztani Veletek. Szerencsére a tavalyi évem sem telt eseménytelenül, így van miből merítenem. A horgászkalanddal, amit választottam nincs könnyű dolgom. Nehéz kulturált élménybeszámolót írni egy kulturálatlan huszonnégy óráról.

A nyaraink általában mozgalmasan szoktak telni. Mindig találunk magunknak valami olyan programot, ami elvisz minket hazulról. Néha már szégyellem is magam, amikor úgy néz ki a kert, mintha nem lakna itt senki. Így volt ez tavaly augusztus második felében is. Egyik nap hazaérkeztünk az egy hetes családi vakációból, a másik nap máris csatlakoznom kellett a gyerekkori barátokhoz a több napos pilismaróti horgásztúrájuk utolsó napjához. Elvileg egyedül szoktam menni ezekre az alkalmakra, nem sokszor találkozunk egy évben, s ilyenkor pótoljuk be az elmaradt beszélgetéseket. Szó esik a családról, politikáról, a csajokról, szóval, minden komoly téma érintve van, amiről részeg felnőttek szoktak trécselni. Ez alkalommal a gyerek addig győzködött, amíg végül engedtem neki, és Ő is velem tartott. Őszintén szólva, így utólag nem bántam meg, hogy eljött velem, mert egy életre szóló élményt szerzett mindannyiunk számára.

Arról nem írnék most, hogyan semmisítette meg a fiam másfél óra horgászatot követően a két napi kapástalanságot maguk mögött tudó cimborákat egy 5 kilós dunai tükörponty sikeres megfogásával. Mindenesetre egyiküknél feltette az i-re a pontot és sátrat bontott. Hiába vallatta a Dunát, az nem nyílt meg most előtte. Utólag visszagondolva nekünk is csak szerencsénk volt. Azt az egy halat leszámítva mi sem fogtunk semmi mást. Ennek ellenére nem kellett unatkoznunk. Többek között ezért is szeretek a pilismaróti öbölbe járni.

Ha nincs kapás is számtalan elfoglaltságot tudnak találni maguknak a gyerekek. Tökéletes helyszíne lehet egy rövidebb vadkempingezésnek, de az elszántabbak több napot is eltölthetnek a vízparton. Öböl révén a sodrás erőssége minimális, így nyugodtan lehet a vízben pancsolni. Természetesen biztonságos távolságban a parttól, és ildomos előtte a felnőtteknek megnézni a mederviszonyokat is, nehogy kellemetlen meglepetés érje az óvatlan gyerekeket. Mi sem tettünk másképpen. Kavics szépségverseny, bújócska, fürdőzés. Tűzifa gyűjtés az esti tábortűzhöz, ami mellett megsütöttük a szalonnánkat, és kedves történeteket meséltünk. El is álmosodott hamar a srácom, s a sötétség eljövetelével Ő is nyugovóra tért.
Ekkor jött el a felnőttek ideje. Mindenkinek a képzeletére bízom, milyen multaság alakulhatott ott ki. A korosztályi besorolás miatt nem részletezem, annyit azonban leírhatok, hogy éjfélkor már énekeltem, hogy “jaj de nagyon bevagyok éjn állítva”.

Így telt jó kedvben az éjszaka, s jött a hajnal vala, és vigadtam, s lefeküdtem a sóder fedte vízpartra, ellazulva, mint egy vizes rongy. Nem tudom kisfiam mikor ébredhetett, de mire én feleszméltem, hogy homok van a számban, addigra Ő már térdig a vízben állva apróhalazott. Vagány gyerek, feltalálta magát, amíg apa aludt.

Az éjjel rakott tűz még parázslott. Lefőztem egy kávét, megmosakodtam. Kellemes 25 fok volt, a Duna vize is meghaladta a 18 fokot. Mindjárt fel is frissültem. Barátom, Dzsí még aludt a székében. Falfehéren belekuporodva a pokrócba, édesdeden horkolta ki magából az éjszakát. Szeretem Őt. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, azonban érdekes módon akkor kezdett kialakulni a baráti viszony, amikor egy általa már korábban átélt sorsfordulat következett be az életemben.

Jól esett kettesben lenni a fiammal. Odaálltam mellé és együtt spiccbotoztunk, azon versengve ki fog több dunai küszt. A nagy botokon úgy sem volt kapás lassan 18 órája, hiába a folyamatos csali frissítés. Jókedvűen snecizzgettünk, mikor Dzsí horgászbotját valami berántotta a vízbe. Szó szerint berepült és hullámokat verve siklott a vízen. Utoljára akkor láttam ilyet, mikor a Cápa első részében az Orca-t vontatta a cápa. A helyzetfelismerést nehezítette, hogy másnapos lévén nem igen voltak még saját gondolataim. Azért azt letudtam vezetni magamnak, hogy milyen hal lehet. A Dunában nincsenek cápák, szóval valami más. Nem volt sem erőm, sem időm végig pörgetni a dunai halfajokat. Mi az, ami ekkorára nőhet, hogy ellopjon egy botot. Az egyre mélyülő vízben a bot után szaladva egy valami azonban eszembe jutott. El is kiabáltam magam: “Dzsí, beluga baszd meg!”

Kis híján utolértem a botot, de mikor karnyújtásnyira kerültem tőle tempót váltott és távolodni kezdett. “Dzsí, elvitte!” – adtam hangot a kudarcomnak. Ami az én kudarcom volt, mert Dzsí ott termett mögöttem a parttól 15-20 méterre a semmiből és félre lökve szaladt, úszott a botja után. Soha nem láttam még ilyet tőle. Olyan könnyedséggel szökellt a lassan mellig érő vízben, mint egy Thomson-gazella a Maszáj Mara Nemzeti Rezervátumban. Hihetetlen volt. A két napi kapáscsend alatt felgyülemlett energiája öltött alakot, vagy valami durvát vitt be az éjjel? Nem tudom, de megcsinálta. Megcsinálta!

Nem hagyta veszni a veszni hitt botot, pedig vesztes helyzetből indult. A bot megszerzésének öröme nem tarthatott sokáig, hiszen még hátra volt a fárasztás, a hal szákba terelése. A fárasztás során hol a Dzsí, hol a hal irányított. Tanácsomat megfogadva az általam csak “orosz” módszernek hívott fárasztási technikát választotta. Derékig a vízben állva maga körül forgatta az amurt. Ugyanis időközben az is kiderült, hogy nem belugát akasztott, hanem egy szép dunai amurt.

A szakértők biztos tudják mi az oka, de így jóval hamarabb kimerülnek a halak. Így is 15 percig tartott a küzdelem, mire a partra tudtuk húzni. Nem emlékszem pontosan a súlyára. 14-17 kiló körül rémlik. Gyönyörű hal volt. Horog még nem ütötte a száját.

Bár szóban sosem mondtam Dzsínek, de bevallom, irigykedem rá a mai napig. Nem az amur mérete miatt. Fogtam már én is nagy halat. Sokkal inkább az elhivatottsága és a kitartása miatt, hogy napokig várt, míg végül a Folyam megajándékozta azzal a gyönyörűséggel.
Idén biztos, hogy én is megpróbálom!


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük