PÁLYÁZAT – FKKK IGAZGATÓI MUNKAKÖR


Fót Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

a kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatásának rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról szóló 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet 5.§-a alapján pályázatot hirdet a

Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ
igazgatói (intézményvezetői)

munkakörének betöltésére.

A munkakör megnevezése:  igazgató

A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Az intézményvezető feladata a Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ hatályos jogszabályoknak megfelelő vezetése, az ezzel kapcsolatos feladatok teljes körű ellátása. Ennek keretében felelős az intézmény számára meghatározott közfeladatok jogszabályban, alapító okiratban, belső szabályzatban foglaltaknak megfelelő ellátásáért, valamint az intézmény számára jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítéséért. Tevékenységével felelős az intézmény szakszerű, törvényes és hatékony működéséért az alapító okiratban megfogalmazott feladatkörökben. Tervezi, szervezi, irányítja és ellenőrzi az intézményben folyó közművelődési, közgyűjteményi szakmai munkát. Az intézmény munkavállalóival kapcsolatban gyakorolja a munkáltatói jogokat.

A munkavégzés helye:

Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ

2151 Fót, Vörösmarty tér 3.

Foglalkoztatás jellege:

teljes munkaidő

A munkakör betöltésének feltételei:

  1. szakirányú felsőfokú végzettség a 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet 3.§-ában, valamint az 1. mellékletében foglaltaknak megfelelően;
  1. legalább 5 éves szakmai gyakorlat a felsőfokú végzettségének és szakképesítésének megfelelő területen;
  2. államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó, legalább 120 órás képzés eredményes elvégzésének okirattal történő igazolása, vagy szándéknyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a képzést a megbízás kezdetétől számított két éven belül elvégzi;
  3. fennálló vagy a vezetői megbízással egyidejűleg létesítendő munkaviszony az intézménnyel;
  4. vagyonnyilatkozat-tétel.

Munkabérre és juttatásokra vonatkozó információk:

A javadalmazás a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rendelkezéseire is figyelemmel a felek megegyezése alapján történik.

Munkaviszony kezdő és befejező időpontja:

Vezetői megbízást az kaphat, aki az intézménnyel munkaviszonyban áll, vagy a vezetői megbízással egyidejűleg azt létesít. A munkaviszony határozatlan idejű, a vezetői megbízatás határozott időre, 5 éves időtartamra szól: 2021. szeptember 29-től 2026. május 31-ig.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, dokumentumok:

  1. fényképpel ellátott részletes szakmai önéletrajz (a pályázó személyi, valamint eddigi munkahelyei és munkaköreinek adataival);
  1. a megbízás időtartamára vonatkozó szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelések és az intézmény vezetésére vonatkozó program;
  2. iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata;
  3. államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó képzés elvégzését igazoló tanúsítvány másolata, vagy az elvégzéséről szóló szándéknyilatkozat;
  4. 90 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány;
  5. a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul;
  6. a pályázó nyilatkozata, hogy hozzájárul a jogszabályban meghatározott véleményezők részére a pályázati anyaga tartalmának megismeréséhez;
  7. a pályázó nyilatkozata, hogy a jogszabályban előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vállalja;
  8. a pályázó nyilatkozata arról, hogy pályázatának zárt képviselő-testületi ülésen való tárgyalását kéri-e.

A pályázat benyújtásának határideje:

2021. július 10.

A pályázat benyújtásának módja:

Postai úton: Fót Város Önkormányzata (2151 Fót, Vörösmarty tér 1.).

Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakor megnevezését: igazgató

vagy

Elektronikus úton: Zajzon-Veres Szilvia részére a hr@fot.hu

és

dr. Mihályi Zsolt Apor részére a jegyzo@fot.hu e-mail címen keresztül.

vagy

Személyesen: a Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Ügyviteli Osztályán (2151 Fót, Vörösmarty tér 1.). A borítékon kérjük feltüntetni a munkakor megnevezését: igazgató.

A pályázat elbírálásának módja:

A pályázatok formai és tartalmi megvizsgálását követően az érvényes pályázatot benyújtó pályázókat a kulturális intézmény alapfeladatait érintően szakértelemmel rendelkező tagokból álló bizottság hallgatja meg. Majd ezen szakbizottság véleményét, valamint az Önkormányzat Pénzügyi, Jogi és Gazdasági Bizottságának véleményezését is mérlegelve a pályázatokról Fót Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt.

A pályázati kiírással kapcsolatban további információt Koródi-Nagy Edina nyújt

(e-mail: nagy.edina@fot.hu, telefon: +3670-479-5780).

Az intézményről további információk a honlapján találhatók: www.vmh.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás