Emu tollából


Minden házasságban eljön az az idő, amikor a reggeli beszélgetések már nem olyan élvezetesek, mint a kapcsolat elején. Így történt ez nálunk is egy reggelen.  Nem bírtam megvárni, amíg megissza a kávéját, még fel sem ébredt és én máris kérdésekkel bombáztam. Természetes, hogy nem tetsző hangsúlyban válaszolt, ez azonban magával hozta az én nyűgösségemből eredő gyenge konfliktuskezelésem.

A reggeli feszült hangulatban való elfogyasztása közben, figyelmetlenségből, vagy talán tudat alatt rosszindulattól vezérelve, egy ütőkártyát adtam a kezébe: megettem a sajtot a zöldségek mellől, amit magának szeletelt fel. Gyermekeink tágra nyílt szemekkel figyelték szappanoperánkat, melynek fiunk vetett véget. Két halk, de annál impulzívabb szóváltás közti szünetben kicsit félve ugyan, de megjegyezte, hogy lassan iskolába kellene mennie.

Pedig már majdnem javamra fordítottam a szituációt. „Szerencséd” – gondoltam magamban. A napi rutin szerte foszlatta a zöldségek mellé szeletelt sajttal kicsúcsosodott konfliktusunkat.

A home office egyik előnye, hogy a munkád főnöködet kielégítő elvégzése mellett van időd elrágódni a vélt vagy valós sérelmeiden. Nagy töprengésemben azon kaptam magam, hogy feleségem igazát vélem felfedezni gondolataimban. Én is öregszem. Megettem a sajtját. Szereti a sajtokat és az nem is akármilyen sajt volt. Az egy sajt különlegesség volt, amit magának szeletelt a zöldségek mellé, és különben is túl korán kérdeztem túl sokat. Arról nem is beszélve, hogy a tejfehérje intoleranciám miatt nem is ehetek sajtot. Nem sajnálta, csak aggódott és én finoman, de mégis csak elhordtam őt mindenféle sajtot irigylő asszonynak.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, amikor megszületett a tökéletes megoldás: motorra kell pattanom. Az én Angelinem nyergébe.

El is határoztam, hogy a hét második felében, egyik nap nem megyek be a nappali sarkában kialakított munkahelyemre, hanem megteszem, amit meg kell tennem. Angelinevel töltök egy napot, vagy fél napot.

Elérkezett a nem titkoltan várt nap, és útnak indultam olasz hétötvenesemmel. Elsőnek a fóti Művelődési Házhoz kellett mennem. Valami adminisztrációs formaságra hivatkozva invitáltak oda. Nagy tragédia nem történt. Nem nagy kitérő és onnan is tovább tudok indulni eredeti úticélom felé.

Kilenc órás találkozót, és egy negyed tízes indulást beszéltem meg magammal. Szerencsére tényleg csak egy apró dolog volt, amit el kellett intéznem, így az indulásig még maradt egy cigarettára való időm. Nem jó szokás. Mentségemre szóljon, nem dohányzom rendszeresen.

A füstöléssel végezve elegánsan, nem törődve a szabályosan közlekedőkkel a Művelődési Ház kapujából egy intenzívebb gázzal ráhajtottam a Vörösmarty Mihály utcára, és megindultam Palócföldre.

Egy éve is van, hogy Fótról Mogyoródon keresztül mentem Gödöllőre. Talán emiatt ment ki fejemből, vagy csak egyszerűen nem voltam kellően figyelmes, de Mogyoródon a Gödöllői HÉV vasúti átjáróját a kelleténél nagyobb tempóban közelítettem meg. Lassítani nem volt idő, így hát kikönnyítettem az ülésből. Valamelyest segített, de így is felütött az első-hátsó kerék. Ezen az átkelőn fokozott figyelemmel és lassan kell áthajtani! Ha nem vagy elég óvatos, még gyalogosan is levered valamidet. Az aszfaltba karcolt húzásnyomok mutatják, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki elkövette ezt a hibát. Jobban kell figyelnem, ki tudja milyen úthibák keletkeztek az elmúlt télen. Gondoltam magamban.

Az időjárás merőben más volt, mint amit a meteorológusok az előrejelzésben jósoltak. Eszembe jutottak Nagyapám – Isten nyugosztalja – szavai. Mindig azt mondta: unokám, ha ilyen marad az idő, akkor nem változik”. Sokáig nem is értettem, amíg motorosként rá nem jöttem jelentésére: mindig rétegesen öltözködj, az induláskor tapasztalható időjárásnak megfelelően. Ahogy melegszik az idő, úgy tudsz a ruházatodon könnyíteni. Úgy tűnt, nem igen akar melegedni. Gödöllőre érve azonban elvékonyodtak a fellegek. A nap tavaszt üzenve próbálkozott áttörni a szürke felhőtakarón, árnyékomat halványan az úttestre satírozva. Bevallom jót tett a hangulatomnak.

Jó kedvvel folytattam az utamat a régi hármason a hatvani Tesco mellett lévő Shell kútra. Féltizenegyre kellett odaérnem. Egy guzzista cimborám megígérte, hogy elkísér egy darabon. A találkozóra – úriemberek módjára – mind a ketten pár perccel hamarabb érkeztünk. Nem is emlékszem, mikor találkoztunk utoljára. Üdvözöltük egymást, majd kikért kávénk kortyolgatása közben egymás motorját dicsérgetve beszéltük meg az elmúlt időszak eseményeit. Az utolsó korty kávé után felültünk motorjainkra és elindultunk északra, a kifogástalan minőségű 21-es úton, hogy aztán megérkezzünk a Cserhát keleti felén található úticélunkhoz.

Pásztó előtt Hollókő felé vettük az irányt. Kanyarokkal tarkított úton haladva 15 perc alatt meg is érkeztünk a célállomásra. Felsőtoldot elhagyva, még Zsunypuszta előtt Kecskéd pusztán található Szabó József termelői sajtboltja. A tanyára vezető bekötőút mellett álló árusító bódéban a legfinomabb kecskesajtokat és mézkülönlegességeket találjuk. Mind a ketten vásároltunk. Én medvehagymás, lágy kecskesajtot vettem és aszaltáfonyás, valamint aszaltszilvás akácmézet. A választék most kevesebb volt a megszokottnál. „Elkapkodják” – mondta büszkeséget sugárzó hangon Szász Úr.

Egy rövid pihenőt követően megvitattuk a hogyan továbbot. Választásunk a Felsőtold-Szurdokpüspöki-Gyöngyöspata-Gyöngyös útvonalra esett. A Szurdokpüspökit Gyögyöspatával összekötő út Mátrát mutató látképe csodaszép ebben az évszakban is. Gyöngyösnél még ittunk egy búcsú kávét, aztán ki-ki elindult a saját útján.

A tájat csodáló motorozásunk közepette elszaladt az idő, ezért haza felé az M3-as autópályát választottam. Jót is tett a kislánynak, hogy a komótos hegyi kanyarok után kiégettem kicsit. Sietnem is kellett, hogy feleségem érkezése előtt az asztalra készíthessem szeletelve a medvehagymás lágy kecskesajtot a frissen vágott zöldségek mellé egy pohár sauvignon blanc társasában.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás