Emu tollából


Megkönnyebbülés fogja el az embert amikor a rohanó, szürke hétköznapok alatt egy napsütéses reggelen arra eszmél a  kávéja szürcsölése közben, hogy aznap az égvilágon semmi dolga nincsen. A gyerekek már az iskolában, bölcsődében, a párod már dolgozik, az állatok ellátva, a fű se nő a kertben, mosatlan sincs, a ház is patika. Minden rendben. Marad az unalom, és a tétlenség, melynek nyomasztó érzését, valamint azt, hogy csak úgy elteljen ez a nap, szeretnéd elkerülni.   

A szerencsések ilyen váratlan alkalom esetén feltalálják magukat. Kihasználják a véletlen adódó szabadnapot, és kedvük szerint valami hasznossal töltik ki az idejüket. Sétálnak, olvasnak, hódolnak hobbijuknak. Igazából mindegy, hogy mivel csak feltöltődjenek. 

A kevésbé szerencsések pedig csak öregebbek lesznek egy nappal. Én aznap a szerencsések közé tartoztam. Minden adott volt egy jóízű motorozáshoz. Jókedv, jó idő, jó motor. És zene. Számomra a zene nagyon fontos. Segít a merengésben, segít a fantáziálásban, képzelgésben, álmodozásban. Van, amikor a megélendő pillanatot a fejedben szóló muzsika teszi teljessé. Így kezdődött ezen a reggelen is: kedvenc motoros zenéim hallgatva kedvem támadt egy rövid guruláshoz

Az ilyen hirtelen ötlettől vezérelt motorozásokhoz tökéletes úticél a Dunakanyar. Minden évszakban mutat magából valami szépet. Teljesen mindegy, hogy a Duna mely partját választjuk. Aki mindkét oldal szépségeit látni szeretné, annak sem bonyolult. Több, menetrend szerint közlekedő komp is biztosítja az átkelést egyik oldalról a másikra. 

Az útvonal kigondolása után el is kezdtem a készülődést. Elsőnek a táskát pakoltam be. Igyekszem mindenre gondolni, ami ilyen viszonylag rövid túrához kell: elsősegély készlet, szerszámkészlet, defektjavító szett, esőruha, tartalék aláöltöző, víz, kabala. 

A bepakolást követően kitoltam Angeline-t a garázsból. Keréknyomás, és a többi kötelező teendő elvégzését követően beindítottam. Mindig izgalomba jövök a hosszába beépített V2 hangjától. Igaz a szelepek fémes csattogása hidegen még nem az igazi. Be kell melegedniük, utána érzed igazán azt, hogy élnek. 

Amíg a motor melegedett magamra öltöttem a motoros ruhám. A megfelelő öltözet fontos! Mindegy, hogy autóval, motorral, vagy éppen gyalogszer indulunk útnak. 

Miután végeztem az elindulás előtti már-már unalmas, de kötelező teendőkkel, kitoltam az utcára, bezártam a kaput, majd elindultam. Az idő szép, napos de hűvös volt. Az első kilométerek után éreztem, hogy nem kellett volna még leszerelnem a túraplexit. A nulláson a hétköznnapihoz képest gyenge volt a forgalom. A száraz úttest és a ragyogó, kék égbolt feledtette velem a hideg aszfalt hordozta veszélyeket. Ráfeküdtem a menetszélre, elengedtem. Hadd menjen, többet állt mostanában, mint kellett volna. Szeretlek Angeline

Felbátorodott tempómban hamar elértem a fóti lehajtót. A lehajtó íve visszarántott a mostba. A kanyarban még nem akartam dönteni. Bármennyire is kellette magát nem lehetett. Fót felé menet azon gondolkodtam, hogy hol érdemes megállni. Első pihenőmet a Somlyó dűlőn ejtettem meg. A Fáy Présház Étterem ugyan zárva volt, nem tudtam inni egy kávét, de feljebb hajtva a Fót Somlyó Panoráma kárpótolt. Kirándulni vágyóknak tökéletes kiindulópont a Fóti Somyló Természetvédelmi terület peremén található étterem. 

Tovább indulva Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Csörög útvonalon az amúgy is óvatos tempót még inkább csökkentenem kellett. A tavaszias időjárás ellenére az út menti fák árnyékában nedves, fagyott volt az amúgy sem jó minőségű aszfalt. A kisebb sebesség lehetőséget adott arra, hogy élvezhessem a magyar vidék múltat idéző hangulatát. A 2-es utat elérve Vácon keresztül haladtam tovább a 12-es útig, mely a Börzsöny peremén, a Duna mellett vezet végig.

Aki csak áthajtana Vácon jobban teszi, ha az út minősége miatt elkerüli, s az M2 autóúton hajt el a Dunakanyar központjaként emlegetett település mellett. 

A 12-es úton haladva Kismarost elhagyván nem bírtam tovább magammal és kiléptem a komótos tempómból. Örömöm nem tartott sokáig. A Kismaros utáni, hosszú, enyhe bal kanyar végén a kóspallagi leágazás előtt kamerával felszerelt fémkapu várt. Az újdonság erejével hatott. „Elől nincs rendszám gondoltam magamban.” Második gondolatom azonban fékezésre kényszerített. Nem lenne jó egy csekkel kezdeni a szezont. Azóta sem jöttem rá, hogy mi célt is szolgálnak a felszerelt kamerák. 

Utamat megfontoltabb sebesség mellett folytattam, s ez lehetőséget adott a táj alaposabb megtekintéséhez. Kedvenc szakaszomhoz érve még visszább vettem a tempóból. A Szent Mihály-hegyet megkerülve, a Dobozi orom érezteti az emberrel halandóságát, bal oldalra pillantva pedig a Pilis magaslatai vonják magukra figyelmünket. 

Szobhoz közeledve némi izgalom fogott el. Az az érzés, amikor tudod, hogy valami lesz. Nem tudtam megmagyarázni, ezért betudtam annak, hogy évek óta nem utaztam kompon, és valószínűleg ezt az érzést váltja ki belőlem. El is hesegettem a magamban az érzést, de hiba volt. 

Kompátkelő Szobnál

A Rév utca vége felé közeledve gyanakvást ébreszett bennem a kompra várakozó autók hiánya. Későn ébredő félelmem beigazolódott. A komp nem közlekedett. A zárva tartó Zátony étterem teraszán egy idősebb bácsi merenget a Dunát nézve. Tanácstalanságom látva felvilágosított, hogy jégzajlás idején a komp nem közelekedik. Kedves volt az öreg, igaz jeget nem láttam a kellemes kora tavaszi időben, de megköszöntem segítő szándékát. Kissé csalódóttan, de a tanulságokat levonva vettem hazafelé az irányt: indulás előtt mindig tájékozódj!


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás