Kőszegi Réka könyvtárvezető írása
Az igazán nagy írók fantasztikus karakterábrázolók; regényeikben a nő ízig vérig nő, a férfi pedig ízig vérig férfi, mint Anna Karenina és Vronszkij Tolsztoj remekművében. Bárkit képesek hitelesen ábrázolni. A középszerű írók önmagukat írják meg ezerféle történetbe ágyazva. Képtelenek egymástól különböző, sokszínű személyiségek megjelenítésére; az összes szereplő az író klónozott másolata és egymástól nem sok minden különbözteti meg őket – nemüktől függetlenül. Isaac Bashevis Singer érdekes kivétel a szabály alól. A Nobel-díjas író szembe megy minden elméletemmel, amit a nagy írókról gondolok; többek között, hogy véleményem szerint az igazán nagy írók nem grafománok, nem ontják magukból a remekműveket, nem foglalnak el műveikkel két egész sort a könyvtár polcain és nem saját magukról szól az összes művük. Nos, az összes művét még nem olvastam; de a tőle eddig elolvasott 6-7 regény alapján azt kell mondanom: a főszereplőt Isaac Bashevis Singer előszeretettel mintázta saját magáról. A jellemrajz, a főhős külseje, szokásai, gondolatvilága minden regényében olyan hasonló, hogy már ismerősként hat a könyv lapjain felbukkanó jóképű fiatalember, aki rendkívüli hatást gyakorol a női nemre; aki zsidó származása folytán örök hazátlanságban kóborol a nagyvilágban – többnyire New York-ban -; akit mindegy, mely korban él, örökké üldöznek a világban tomboló gonosz erők. A lengyel zsidó menekült már nem hisz semmiben. Hite messzire szállt azoknak a füstjével, akik nem tudták elkerülni a véget Hitler gázkamráiban. Minden Singer-főhős megrögzött vegetáriánus; képtelen úgy elmenni egy hentesüzlet előtt, hogy ne megkínzott állatok testrészeit lássa: a halak rémülten kerek szeme, a disznók levágott combja, a megnyúzott állatok bőre, a koncentrációs táborok megcsonkított hullái, fejek, karok, lábak, hús, vér… Nem tud aludni, sem ő, sem a regényeiben ábrázolt többi zsidó menekült; de úgy élik az életüket, mintha soha nem történt volna meg a holokauszt, mintha nem hagytak volna túl az óceánon feleségeket, gyermekeket, férjeket, szülőket a névtelen tömegsírok feneketlen gyomrában. Szerelmesek és többnyire gazdagok, életrevalók és törtetők, cseppet sem elesettek, de képtelenek megszokni a zajos amerikai életstílust, eltévednek a számozott utcák és az egyforma felhőkarcolók közt. Főhőse igen gyakran író, hol cikkeket, hol regényeket gyárt. Singer írásait áthatja a szerelem; de ha valaki a századelő ártatlan romantikus lányregényeinek stílusában képzeli mindezt, az nagyon hamar mélységes megbotránkozással fogja becsukni a könyveit. A leplezetlenül és szókimondóan ábrázolt erotikus jelenetek miatt Singer könyveit szemérmetlennek tartották a maga korában és előfordult, hogy zsidó nyomdákban kerülték a kézirat megérintését is, mert nem tartották kósernek.
Az Ellenségek – Love story sem egy szokványos szerelmi történet; egy poligámista történeteként is szokták emlegetni, ami elég félrevezető lehet, amennyiben valamiféle kéjenc háremúr hálószobatitkaira volna kíváncsi az olvasó.
Herman nevű zsidó főhősünk történetesen cikkek és regények írásából él New Yorkban, nem szívesen eszik húst, Lengyelországból vándorolt ki a második világháború után, gyermekeit és feleségét agyonlőtték a holokauszt alatt. A házassága már rég kihűlt, hosszú évek óta külön éltek; így történt, hogy Herman megúszta a vérengzést, amelyben kiirtották a családját. Jadwiga nevű lengyel szolgálójuk, aki titokban szerelmes volt Hermanba, 3 éven át bújtatta őt a nácik elől saját otthonában a szénapadláson, halálos veszedelembe sodorva ezzel édesanyját és nővérét, akik mit sem sejtettek erről. A háború után a szőke hajú, pisze orrú, egyszerű parasztlánnyal együtt vándorol ki Amerikába; majd feleségül veszi őt, bár ezzel a héber törvények ellen vét, hiszen Jadwiga nem zsidó.
Felesége olyan, mint egy elveszett kisgyerek. Képtelen tájékozódni, retteg a metrótól, mindenben Hermanra van utalva. Jadwiga gyermekekről álmodozik, de a férfi nem akar többé gyermekeket nemzeni egy olyan világra, ahol egyszerűen agyonlőhetik őket.
Herman hosszú időkre elutazik. Felesége úgy tudja, hogy könyvekkel ügynököl; valójában egy rabbinál dolgozik újságíróként és ezeket a napokat a munkán kívül egy másik nőnél tölti. A zsidó származású Mashát a háborút követően egy németországi táborban ismerte meg, ahol amerikai vízumra vártak. Egymásba szeretnek, annak ellenére, hogy Masha férjnél van és Herman oldalán is ott van Jadwiga. Külön utakon jutnak el New Yorkba, ahol Herman megkeresi az időközben elvált Mashát és sorsuk újra összefonódik. A feltűnő szépségű, szenvedélyes és önpusztító nő teljesen rabul ejti a férfit, aki képtelen választani szerelme és megmentője között. Kettős életre rendezkedik be, ahol mindkét nőről és Masha édesanyjáról is gondoskodni próbál. Masha tud Jadwigáról, de Jadwiga nem tud Masháról. Hogy a bonyodalmakat tovább fokozzuk, váratlanul felbukkan Tamara; a halottnak hitt feleség. Csodával határos módon életben maradt annak ellenére, hogy két golyó is a testébe fúródott a tömegmészárlás során. Tamara épp olyan elveszett a nagy idegenben, mint számtalan menekülttársuk az odaérkezéskor és férje, akitől sohasem vált el hivatalosan, képtelen őt cserben hagyni. Hogyan lehet egy ilyen életet fenntartani? Lehet-e, kell-e választani szerelem és szeretet között? Elítélhető-e a férfi, aki egyre jobban belegabalyodik a hazugságok hálójába?
Singer mesterien szövi a cselekményt és az esendő emberi lélek legsötétebb bugyraiba visz le, miközben a szeretet olyan mélységeit is elénk tárja, amire csak azok képesek, akik megismerték életük során a mennyet és a poklot – mind odakint, mind odabent – és nem akarnak már ítéletet hozni mások felett.
Az Ellenségek – Love story 1972-ben született regénye, melyet 1989-ben megfilmesítettek. Munkássága elismeréseként Isaac Bashevis Singer 1978-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.
A regény kölcsönözhető a Fót Városi Könyvtárból. Az álomlátó címmel pedig Singer életrajzi történetét is hamarosan kézbe vehetik olvasóink.
„Herman nem is egyszer megígértette már Mashával, hogy nem maradnak fent sokáig, hiszen mindkettőjüknek korán kell kelnie, hogy munkába menjenek. De úgy tűnt, hogy Mashának nincs szüksége alvásra…Gyötrő álmai voltak, álmában kiabált; németül, oroszul, lengyelül beszélt, álmában megjelentek halottai…Halott apja is megjelent álmában, és a másvilágon írt verseit olvasta fel. A stanzák úgy megmaradtak Masha emlékezetében, hogy idézni tudta őket.
Mashának voltak ugyan a múltban szerelmi kapcsolatai, de soha nem tudta megbocsátani Herman korábbi szeretőit, még azokat sem, akik már halottak voltak. Szerette-e valaha is gyermekei anyját, Tamarát? Volt-e olyan vonzó Herman számára a teste, mint Masháé? És hogyan?… És Jadwiga? Valóban olyan frigid, mint amilyennek Herman mondja? És mi történne akkor, ha Jadwiga hirtelen meghalna, vagy ha öngyilkosságot követne el? És ha Masha halna meg? Mennyi ideig emlékezne rá Herman? Mennyi idő telne el, amíg valaki mást találna?
- És te meddig várnál? – kérdezte Herman.
- Nekem soha többé nem kellene más.
- És ez igaz?
- Ó, igen, te ördög, ez a színtiszta igazság! – És hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Ilyenkor olyan hosszú időre csend lett a szobában, hogy hallani lehetett a padló alatt az egerek kaparászását.”
„Tamara titokban gúnyosan vizsgálgatta.
- Akarod tudni? Mindet egyszerre?
- Nem kell elmondanod. De én becsületes voltam veled szemben…
- Volt más választásod?… A jog szerint a feleséged vagyok, és ez azt jelenti, hogy most két feleséged van. …De azt az egyet akarom, hogy tudd: a szerelem számomra nem sport.
- Nem mondtam, hogy sport.
- Karikatúrát csináltál a házasságunkból. Ártatlan lányként mentem hozzád, és…
- Hagyd abba!!!
- Az igazság az, hogy nem számít mennyit szenvedtünk, sohasem tudva, hogy megéljük-e a másnapot, vagy órát, szükségünk volt a szerelemre. … Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények között is vágyhatnak az emberek a szenvedélyre. Neked a semminél is kevesebb voltam, de más férfiak majd elnyeltek a szemükkel. Isten segítsen meg, a gyermekeimet megölték, és a férfiak kapcsolatot akartak velem… Mondtam is magamnak, hogy megátalkodott bolond vagyok, de ha egy férfi megérintett, ellöktem magamtól. Őrültnek hittek, és igazuk is volt. Azt mondták, képmutató vagyok… De te voltál az, aki újra megházasodott, nem én. Egyetlen dolgot tudok, hogy a könyörületes Isten, akiben mi hittünk, nem létezik.
- Tehát nem volt senkid?
- Csalódott a hangod. De nem volt, és nem is lesz már soha többé senki. Tisztán akarok állni a gyerekeim előtt.
- Ha jól értettem, azt mondtad, hogy nincs Isten.
- Ha az Isten képes volt végignézni minden szörnyűséget, és nem emelte fel a szavát, akkor ő nem Isten… Nem kérdeztél a gyerekekről.
Herman várt egy pillanatig:
- Mit kérdezhetnék?
- Ne kérdezz semmit.”
„Egy idő óta Herman azon gondolkodott, hogy vegetáriánus lesz. Minden egyes alkalommal rámutatott arra, hogy a nácik azt tették a zsidókkal, amit az emberek az állatokkal. Hogyan is lehetne egy szárnyast az emberi teremtmények vétkeinek jóvátételére használni? Miért fogad el a könyörületes Isten ilyen áldozatot?…
A két tyúk, az egyik fehér, a másik barna, lábuknál összekötözve, ott feküdt a konyha kövén, aranybarna szemük oldalirányba nézett. A rituális levágást Shifrah Puah végezte el. Ahogy elhagyta a házat, Masha könnyekben tört ki. Az arca kivörösödött és nedves lett. Herman karjaiba vetette magát és zokogott: Nem tudom soha többé megtenni, nem és nem!”
„Egyedül lévén a lakásban, Herman úgy érezte magát, mintha mind a három nővel, Mashával, Tamarával, Jadwigával lenne. Mint a gondolatolvasó, tudott a gondolataikban olvasni. Tudta, vagy legalábbis tudni vélte, hogy mi jár a fejükben: Isten elleni haragjuk összekeveredett az ellene való nehezteléssel. De az asszonyok imádkoztak az egészségéért, kérve a mindenható Istent, hogy fordítsa feléjük Hermant. Ezeken a napokon, amikor az Istenhez ennyi hódolat szállt, Hermannak nem volt kedve imádkozni hozzá.”
Forrás:
Világirodalmi lexikon (Akadémiai kiadó, 1996),
https://hu.wikipedia.org/wiki/Isaac_Bashevis_Singer,
http://est.hu/cikk/61240/ellensegek_-_szerelmi_tortenet,
Ellenségek – Love story / Isaac Bashevis Singer
