Jarabin Kinga írása
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, ha nem is túl, hanem innen, de tényleg volt, egy icipici házikó. Ott élt a kis Lencsilány és az anyukája egy nagy sűrű erdő egyik szélén. Az erdő másik szélén a Tündér lakott.
Történt egy nap, hogy a kis Lencsilány nagyon szomorú volt. Nem tudni miért, már reggel így ébredt és csak sóhajtozott naphosszat. Az anyukája mindent megpróbált, hogy felvidítsa. Megsütötte a kedvenc sütijét, megfőzte a kedvenc ételét, hívta játszani, biciklizni, labdázni, de mindhiába. A kis Lencsilány csak ült és bánatosan nézte a messzeséget. Mivel már nem tudott mit kitalálni a kis Lencsilány anyukája, elment Tündérhez és megkérte, hogy segítsen neki:
- Tündér, kérlek segíts nekem felvidítani a kis Lencsilánykám! Csak ül és sóhajtozik naphosszat. Olyan bánatos és szomorú, hogy megszakad a szívem, ha csak ránézek.
Nem kellett a Tündért kétszer hívni, azonnal indult. Útközben találkoztak Pillangóval.
- Hová mentek? – kérdezte Pillangó Tündért és a kis Lencsilány anyukáját.
- Megyünk, megpróbáljuk felvidítani a kis Lencsilányt, mert valamitől bánatos. Csak ül, és sóhajtozik naphosszat – felelte Tündér.
- Veletek tartok! – ajánlkozott Pillangó.
Amikor odaértek látta Tündér, hogy itt tényleg nagy a baj. Épp azon gondolkodott, mi tévő legyen, milyen jó kedvre derítő varázslat van a tarsolyában, amikor megjelent Róka.
- Ez az! – kiáltott fel Tündér, majd elővett egy furulyát a kis táskájából és odaadta Pillangónak. – Játszd a rókatáncot! – súgta Pillangó fülébe.
Abban a pillanatban, ahogy Pillangó játszani kezdett a furulyán Róka táncra perdült. Pedig Róka nem tudott táncolni, de nem csak hogy nem tudott, nem is szeretett, még soha életében nem táncolt! Mert hát ki látott már rókát táncolni? Még a cirkuszban sem táncolnak a rókák, nem hogy az erdő közepén. Na, erre már felkapta a kis Lencsilány a fejét, de a tekintete még mindig szomorú volt.
Egyszer csak arra jött Farkas. Meglátta a komáját, ahogy ropja. Nem tudta mire vélni a dolgot, mert hát rókát táncolni még ő sem láttot.
- Ej komám, hát te mit bolondozol itt? – kérdezte, majd ahogy hátán tenyerelte, hozzá ragadt, s táncra perdült ő is.
Erre már kikerekedett a kis Lencsilány szeme, de még mindig nem ült mosoly az arcára. Arra jött Medve:
- Ej brumm, brumm! Hát ez meg milyen mulatság itt? – kérdezte. – Róka, Farkas együtt járja, engem pedig meg se hívtak? – azzal hátán tenyerelte Farkast és hopp, hozzá ragadt! Már hárman táncoltak.
A kis Lencsilány épp felállt, hogy talán közelebbről megnézi mi is történik itt, amikor Bagoly doktor szállt le melléjük:
- Csak nem beteg itt ez a három jó madár, hogy így ropja a táncot? – kérdezte, majd ahogy megfogta Medve homlokát, hogy megvizsgálja van-e láza, hozzáragadt, és táncra perdült ő is. Már négyen táncoltak.
Erre a kis Lencsilány elmosolyodott. Ekkor repült arra Katica. Amint meglátta a táncosokat olyan nevetésbe kezdett, hogy már repülni sem bírt és egyenesen Bagoly doktor füle tövére pottyant, majd odaragadt. Amikor ezt meglátta a kis Lencsilány olyan kacagás jött rá, hogy még a könnye is kicsordult!
Pillangó abbahagyta a furulyázást, Róka a táncot, mind ki hozzáragadt, most leesett, és hasukat fogva együtt nevettek. A kis Lencsilány anyukája nagyon boldog volt, hogy sikerült elűzni a szomorúságot lánykája szívéből. Ezután valahányszor a kis Lencsilánynak rossz kedve lett, anyukája elővette a furulyáját, és eljátszotta a rókatáncot.
