Jarabin Kinga: Mesepszichológia – idézetek (1.)

Fotó: Jarabin Kinga

Kádár Annamária Mesepszichológia című könyve már-már tankönyvi mélységig taglalja és mutatja be a gyermeki személyiség mesével összefüggő fejlődését, valamint a mese személyiségre gyakorolt hatását. A szakmai okfejtések és gondolatok között számtalan, a hétköznapokat, a szülő-gyerek kapcsolatot, a feldolgozást, a megértését és a mesélést segítő kincset lehet találni. Ezeket gyűjtöttem és gyűjtöm össze nektek a következő hetek blog bejegyzéseiben.


„Ha el merem képzelni azt, ahova el szeretnék jutni – akár fizikai, akár lelki értelemben -, az fél siker, mert csupán az valósulhat meg kívül, amit belül már képes voltam megteremteni.”

“…az érzelmi biztonság megalapozása gyerekkorban történik, és bár nem lehetetlen, de nagyon hosszú és kemény munka ezeknek a korai negatív mintáknak az átírása. A mese az ősbizalom élményét erősíti meg – azt, hogy jó a világ, jó volt ide megszületni. Ezzel az alapvető érzéssel sokkal könnyebb elviselni a nehézségeket, kudarcokat, tragédiákat is, és könnyebb derűsnek, vidámnak lenni.”

“…a félelem nem valami rossz dolog, hanem az erőforrásaim aktiválásához szükséges érzelem.”

“A mese optimista életfilozófiája és a mesei varázslat olyan belső hitet, önbizalmat alapoz meg, amely segít abban, hogy a látszólag leküzdhetetlen akadállyal is szembeszálljunk, hogy a mindennapi nehézségek és problémák közepette a megoldás keresésében gondolkodjunk. Érdemes!”

“A mese egy biztonságos értékrendszer kialakítását segíti elő: tiszteletre, szeretetre, kitartásra, önmagunk iránti hűségre nevel. A józan valóságérzék és a kreatív fantázia kombinációja olyan erőt ad, ami felnőttként segít álmaink megvalósításában, az akadályok leküzdésében, céljaink elérésében – és olyan hitet, hogy bár az egész világot nem válthatjuk meg, a körülöttünk zajló eseményekbe, történésekbe igenis van beleszólási lehetőségünk.”

“A gyermek nem kicsinyített, tökéletlen, félig kész felnőtt, hanem életkorának megfelelően egy teljes és egész lény, akinek világlátása, gondolkodása és ítéletalkotása sajátos, és nem mérhető felnőtt mércével.”

“Az óvodás gyermek gondolkodását teljes mértékben az érzései vezérlik – még nem képes a tárgyilagosságra, könnyen becsapja a látszat, a felszín, emiatt ítéletei benyomásszerűek. még nem tud különbséget tenni lehetetlen és lehetséges között.”

“A sajátos gyermeki szemléletben a valóság, az álmok és a fantázia összekeverednek, a külső világ és a belső valóság közötti határ könnyen átjárható.”

“A mágikus gondolkodás jellemzője, hogy a gyermek azt hiszi, a dolgok és a jelenségek között varázslatos oksági viszony van, és úgy véli, hogy ezeknek a valóságban nem létező kapcsolatoknak a felhasználásával irányítani is tudja a világot. Például, ha párosával lép a járdaszegélyre, akkor teljesülni fognak a kívánságai. (…) Ezek a szabályok önkényesek, mindig a gyermek határozza meg, hogy mi az, amit neki teljesíteni kell ahhoz, hogy a varázslat működjön.”

“A gyermeki képzelet nem fejlettebb a felnőtténél, de mivel a gyermek kevesebb ismerettel, tapasztalattal, élménnyel rendelkezik, a hiányzó űrt vakmerően a képzelete segítségével tölti be.”

“A gyermekek a tökéletességről álmodnak, ami felnőtt fejjel persze utópisztikus törekvés, de ahhoz, hogy bármit valóra válthassunk, először álmodozni kell róla, hiszen a megvalósítás útjában álló korlátokat sokszor az töri át, hogy bátrak vagyunk elképzelni a dolgokat.”

“Valójában a gyermek is kis “hályogkovács”, aki úgy tájékozódik magabiztosan a világban, hogy nincs meg hozzá a “szükséges” tudása. (…) Nem kételkedik saját tudásában, képességeiben, vakmerően “operál”, nem tudja – s jó, hogy nem tudja még – a mögöttes magyarázatokat, mert ha megtudná, akkor nem a keze reszketne, mint a hályogkovácsnak, hanem a lelke. A szülők részéről tehát nem tudományos ismeretekre van szüksége, hanem bizalomra, szeretetre, feltétel nélküli elfogadásra.”

“A gyermek magyarázatai akkor jelennek meg, amikor véget érnek az ismeretei. Mivel a nem tudás bizonytalanságát csökkenteni szeretné, számára minden megmagyarázhatóvá válik, így próbálja megérteni a saját élményeire, tapasztalataira építve a körülötte zajló dolgokat.”

“A gyermeknek csupán egy szempontja van: a sajátja – nem tudja más nézőpontjából megérteni, és nem tud több nézőpontot egyeztetni. Az egész világot a saját perspektívájából értelmezi, és azt feltételezi, hogy mindenki úgy látja a dolgokat, ahogy ő. Hosszú ideig tanulja, hogy mások másként látnak vagy gondolnak dolgokat, és hogy a látszat nem minden – amíg ezt nem érti meg, könnyen összekeveri a saját nézőpontját máséval, nem világos számára a különbség önmaga és mások között.”

“Nagy tévedés önzőnek vagy irigynek nevezni azt a gyermeket, aki nem adja oda játékát a társának, vagy nem érti meg, miért nem veheti el mások homokozó vödrét. Hiszen még nem érti azt sem, hogy ugyanaz a dolog, ami számára kellemes, hogyan lehet valaki más számára kellemetlen. Csak fokozatosan ismeri fel, hogy más emberek gondolatai és érzései nem azonosak az övével.”

“A gyermek nehezen tesz különbséget a belső és a külső valóság között. Bár tudja, hogy a bábszínházban a boszorkány csak báb, egy a sok meseszereplő közül, mégis fél, mert azt hiszi, hogy bántani akarja őt. Ebben az életkorban jelennek meg a fantáziahazugságok, melyek a valóság és a képzelet összeolvadásai, s melyeket a gyermek maga is elhisz.”

“A mese képi világa és valóságábrázolása teljes mértékében megfelel a gyermeki gondolkodásmódnak, emiatt a mese tulajdonképpen a gyermek szemével nézett világ, és mese minden, ami a gyermeki képzelőerőt megmozgatja.”

“A gyermek folyamatos kíváncsiságát, miértjeit nem lehet kielégíteni természettudományos ismeretekkel. Arra, hogy otthonosan érezhesse magát a számára rejtélyekkel teli világban, a mesék adnak lehetőséget.”


Tetszett a posztunk? Nézd meg korábbi bejegyzéseinket a témában ITT.


Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük