Balogh Dávid írása


Előző írásomat ott fejeztem be, hogy az 1920-as évek drámai fordulatai után a Németh család elhagyta a Szepességet. A második részben a család Fóton eltöltött korai éveiről és Németh Kálmán szobrászművész trianoni emlékezetéről fogok hosszabban értekezni. Alkotásain keresztül megérthetjük, hogyan is élte át szülőföldjének elszakítását, a trianoni traumát.

Egy új kezdet

Az idősebb Németh Kálmán családjával mindent feladva elhagyta a Felvidéket, s a mai Magyarország területére költözött. Ennek egyik oka, hogy a családfőnek állami alkalmazottként le kellett volna tennie a hűségesküt az akkori csehszlovák kormánynak, azonban erre nem volt hajlandó, a magyar állampolgárságot választotta. Kiutasították, kényszerítették szülőföldjük elhagyására (oktrojálták őket). Eladták iglói házukat és elköltöztek. Egy rövid ideig Cegléden tartózkodtak, majd 1922-23-ban telepedtek le Fót Kisalag területén.  Feltehetően kedvező áron vették meg ezt a házat, hiszen akkoriban olcsón lehetett itt telkeket kapni. Az első világháború után egyre többen települtek ki Rákospalotáról, Újpestről az éhezés miatt. Itt Kisalagon kiterjedt kertgazdálkodás folyt, így az emberek meg tudták termelni maguknak a zöldséget és a gyümölcsöt. A gyönyörű, idilli környezet a fenyvesekkel egykori szülőföldjük emlékét idézték fel bennük. A kert végében akkoriban még őzek szaladgáltak. A telken álló villa pontos építésének dátumát nem ismerjük, de valószínűsíthető, hogy a 20. század első évtizedében épült, ugyanis a századfordulótól Kisalag folyamatosan kezdett kiépülni. Az 1800-as évek végén kezdték felparcellázni a területet. Németh Kálmán 1922-ben vásárolta meg az ingatlant a rajta álló házzal Kovács Kálmántól és feleségétől, Brezenszky Juliannától. Az épületről szerencsére fennmaradt néhány korabeli felvétel. A legkorábbi 1924-ben készült, s a Béke utca felőli homlokzatot mutatja, mely néhány építészeti tagozat kivételével változatlan formában áll mind a mai napig.

Németh Kálmán lakóháza (1924)

Az idősebb Németh Kálmán második feleségével, Cser Gizellával – aki 1884.10.7-én született Dömsödön –, a fiatalabb Németh Kálmánnal és Németh Juliannával költözött a kisalagi házba. 1922-ben született meg a házaspár közös gyermeke, Németh Endre is. Cser Gizella saját gyermekeiként szerette Kálmánt és Juliannát, nagyon jól bánt velük és a gyerekek is szerették őt.

Németh Kálmán szülőföldjét felidéző alkotásai

A szobrászművész lakóházának előszobáját a magyar történelem nevezetes eseményeinek, nagy alakjainak és szülőföldjének szentelte. Az utókor a „Szepességi-szoba” nevet adta a helyiségnek, mely a művész származására utal. A ház padlására felvezető lépcsősornál egy fa oszlop látható, melyen az 1923-as évszám mellett stilizált formában jelenik meg a „hármas halom”.

Az előszobában található oszlop a hármas halommal és 1923-as felirattal

A trianoni elszakadás fájdalmas élményéről több műve is tanúskodik, örök emlékként, sosem feledve. Egyik ilyen domborműve egyfajta elköszönés hőn szeretett szepesi városaitól (Podolin, Igló). A Búcsú a hazától című reliefjén a művész saját magát faragta meg, ahogy egyik visszaemlékezésében olvasható: „Ez a vándor a tarisznyával én vagyok, így jöttem ide.” A fél térdre ereszkedő kalapos fiú bal kezét arcához emelve búsul, miközben jobbjával egy botot tart. A hazáját elhagyni kényszerülő fiatal Németh Kálmán minden szorongását,  bizonytalanságát,  fájdalmát megfaragta benne. A dombormű izgalmas felületkezelését a véső metszette nyomokkal éri el. Az előszobában megtalálhatók azok a botok is, melyeket a Magas-Tátra túravezetései során használt.

Németh Kálmán: Búcsú a hazától, Németh Kálmán Emlékház

Két, pajzs alakú domborművére is felvéste a „Bánatom Trianon 1920” rövid tömör gondolatát, mely legjobban kifejezi fájdalmát. A felirat alatt szintén megjelenik a hármas halom, mely a magyar heraldika egyik jellegzetes szimbóluma. Az évszázadok során többféle jelentés társult hozzá. Egyes vélekedések szerint a különböző méretű hegyvonulatokat – a Tátrát, a Mátrát és a Fátrát – szimbolizálják. Alatta négy, a hazában zúgó folyót jelképező, stilizált hullámvonal látható.

Németh Kálmán: Bánatom Trianon 1920, Németh Kálmán Emlékház

Jellegzetes fába vésett gondolatain keresztül is megfogalmazza, milyen összetett lelkiállapotban is lehetett ekkoriban.  Az egyik fatáblára – jellegzetes rovásírásszerű betűtípusával – a következő gondolatokat jegyezte fel:

„Podolin szülőföldem zordon Kárpát kiüldözték szegény fiát hontalan lett hazájában itt kesereg magányában.”

A művészre jellemző tömörséggel megfogalmazott sorok az újrakezdés nehézségeire, a magányra és a kiszolgáltatottságra utalnak, illetve arra a lehetetlen helyzetre reflektálnak, hogy saját hazájában hontalanná vált.

Németh Kálmán: Podolin szülőföldem…, Németh Kálmán Emlékház

Hasonló gondolatkörbe tartozik, az „Ág, lomb, gyökér nélkül kiáltok” című alkotása. A megcsonkított fatörzs akár a kétharmadát elvesztett Magyarország szimbóluma is lehet. Ha egy fát megfosztunk ágaitól és gyökereitől, akkor elpusztul. A torzóként meghagyott fadarabon lévő veretes mondat Németh Kálmán kétségbeesett felkiáltása. Így érezhette magát szülőföldjének elhagyásakor, hiszen megfosztották gyökereitől, ami nélkül nehezen tud a jövő felé bizakodóan tekinteni.

Ág, lomb, gyökér nélkül kiáltok, Németh Kálmán Emlékház

Az ebédlő felőli falszakaszon néhány elszakított vármegye címere, pajzsképek és domborművek között a művész a saját mesterségére utaló fejszét (szekercét) is megfaragta. Németh Kálmán önmagát egyszerűen csak favágónak nevezte. Szintén hasonló ábrázolás az a  pajzs alakú színezett domborművön megjelenő fejszét (szekercét) tartó kéz, melyet stilizált fenyőfák, hármas halom, napkorong és Podolin felirat díszít.

Németh Kálmán saját „címere” a fejsze (szekerce), Németh Kálmán Emlékház
Németh Kálmán: Pajzs alakú domborműve (Podolin), Németh Kálmán Emlékház

A podolini favágók mindennapjait idézi fel egy másik reliefjén, melyen egy oldalnézetben ábrázolt, vállán baltát vivő, mozgásban lévő férfialakot faragott meg. Az erdők világát a háttér izgalmas felületeivel érzékelteti: egyenes vonalak mentén néhány kimetszett részlettel a fák törzseinek egyenetlenségét szemlélteti. A favágó lábánál középen egy kivágott fatörzset is megfigyelhetünk. A megkapó, zsánerszerű ábrázoláson a vertikális irányok hangsúlya érvényesül. Kellemes emlékkép, mely visszahozza a művész podolini asztalosműhelyben töltött éveit.

Németh Kálmán: Baltás ember (1943), Németh Kálmán Emlékház

Erőteljesebb megfogalmazású az a két domborműve, melyen kigúvadt szemű, nyitott szájú mérgeskígyó éppen testével rátelepszik három (piros, fehér, zöld) pajzsra, átvitt értelemben Magyarországra.

Németh Kálmán: Kígyóábrázolások, Németh Kálmán Emlékház

Németh Kálmán Szabó Dezsőről készített portréja

Ugyanabba a hatvanas években készített portrésorozatába tartozik, mint Lyka Károly, Leonardo da Vinci szobra. Az alul farönkszerűen hagyott talapzatból kimagasló éles arcvonású, mély ráncokkal árkolt arcú író idősebb korában jelenik meg. Haja oldalt választott, füleit szabadon hagyja. A véső metszette nyomokkal izgalmas felületet, egyfajta kristályos szerkezet hoz létre. A szobor ma a Magyar Nemzeti Galéria raktárában található.

Szabó Dezső (1879-1945): író, publicista, kritikus, tanár. A két világháború közötti magyar irodalom nagy hatású képviselője. Legismertebb regénye Az elsodort falu (1919) volt, mely tulajdonképpen az első világháborút és a trianoni katasztrófát vetíti előre, mindezt egy erdélyi falu és lakóinak szemszögéből mutatja be. A könyv óriási érdeklődést keltett, egy csapásra ismertté és híressé tette az írót, de volt olyan időszak, hogy tiltólistára került. Németh Kálmán házi könyvtárában is megtalálható ez a regény. Véleményem szerint a regény alapszituációja – egy faluban élő közösség életét a háború összezúzza, elszigetelődnek egymástól az emberek, jön egy idegen hatalom, amely leigázza őket – a közös szellemi kiindulópont, mely Trianon után az összes elcsatolt település lakóira igaz volt, így Németh Kálmán családjára is. Meghatározó irodalma volt azoknak az embereknek, akik ezt személyesen is átélték.

Németh Kálmán: Szabó Dezső, Magyar Nemzeti Galéria

 

„Az emlékezés albuma”

Évtizedekkel később is eleven emlékként élt benne szülőföldje. A szepesiekkel tartotta a kapcsolatot, a Magyarországon élőkkel pedig megalakították a Szepesi Kört, melynek aktív tagja volt. Jelmondatuk: „Csak el ne engedjük egymás kezét”. Havonta összeültek, találkoztak, beszélgettek, különböző kulturális eseményeket szerveztek és segítették egymást. Ennek egyik motorja Németh Kálmán volt. Kezdetben munkahelyén, a Szépművészeti Múzeumban találkoztak, azután egy szűkebb kört saját lakóházában fogadott, főként Kálmán napok alkalmával, ahol a szepesieknek külön asztaluk volt (a kisháztól a műteremig). Mindig megkülönböztetett figyelmet fordított rájuk.

A szepesiek egy különleges albumot készítettek számára szülőföldjéről Egy csokorra való Szepesség a mi Kálmánunknak címmel, hogy „az emlékezés őrtüzének lángja” ki ne aludjon. Az egyedi hangulatú album bevezető sorai a következők: „Elszakadtunk tőled mi már réges-régen, Tán nem is gondolsz ránk ott fenn a végeken! – Mégis…, szeretünk, – hogy áldjon meg az Ég! Mi hazánk, pátriánk: édes…szép….Szepesség”

Ezt követően különböző képeslapok, fényképek szemléltetik a szobrászművész hőn szeretett városait kezdve Podolin nevezetességeivel és környékével, folytatva Lőcsével, Késmárkkal, Iglóval, Popráddal, Szepesváraljával, egészen a természeti szépségek bemutatásáig: Tátra, Poprádi-tó, Csorba-tó. A fekete-fehér képekből álló album mindegyik oldalát könnyed pasztell technikával készített, az adott földrajzi területre jellemző virágok, növények, tájrészletek színesítik. Különösen megkapó a Csorba-tavat ábrázoló képeslapot közrefogó vízi-és erdőrészlet, ahogy a hegyi tájakat bemutató képeslapok melletti sílécek, hegyvonulatok, fátyolfelhők, havas fenyvesek is. A szobrászművésznek szánt egyedi versekkel, sorokkal válik teljessé az emlékezés albuma. Az egyik legszemélyesebb hangvételű vers, mely kimondottan Németh Kálmánnak szól, így hangzik:

„Ez tegnap volt…szűkebb hazája elveszett.

Ma már új otthon, új arcok, színek, új élet.

Csak munkája s szíve maradt meg a régi:

Holt fába formát, lelket, életet vésni

Alkotni, faragni Isten szent oltárán

Szepességünk múzsa-csókjával homlokán.”

Ez a néhány sor kiválóan összefoglalja Németh Kálmán művészetének lényegét, miszerint szülőföldjének meghatározó élményei végigkísérik életét, hatással vannak művészetére, belőle táplálkoznak. A vers mondanivalóját egy szintén pasztell technikával készült véső is nyomatékosítja. A szobrász Trianon után újrakezdte életét egy másik „földön”, egy másik otthonban, teljesen új embereket ismert meg, de mindamellett sosem feledte el Podolint, Iglót és az ott élő embereket.

A szepesi album egyik oldala
A szepesi album egyik oldala
A szepesi album egyik oldala
A szepesi album egyik oldala

Németh Kálmán szepesi emlékeiről is levelezett barátaival. Doktay Gyula ugyan nem a Szepességből származott, de egy ideig Iglón tanult (1916 körül). Itt töltött egy évéről 1964.12.21-én kelt levelében emlékezett vissza:

„Itt jártam a mi földünkön és lefotografáltam azt az iskolát, ahol a kedves Czablik mestertől tanultad a fafaragást, én meg a sok-sok szépet, amire fölhívta a figyelmemet, míg előhozta vésője a fából a szép szobrokat. Megdobbant a szívem, mikor újból megláttam az iskolánkat, hová egy évig tapsikáltam [jártam] nap mint nap, és rajzolgattam a fagéppuska alkatrészeket…”

Két fényképet is mellékelt a levélhez, melyek az iglói Állami Faipari Szakiskolát mutatják. A Németh Kálmánnál nyolc évvel idősebb Doktay Gyula katonai éveit töltötte ekkoriban és a Kassai Honvéd Kerület  géppuska tanfolyamán vett részt.

A visszatérés

A szepesiek, amikor csak tehették visszatértek szülőföldjükre. Mindössze néhány fénykép tanúskodik arról, hogy Németh Kálmán újból Iglón járt. 1956-ban egykori lakóháza előtt látható egy fényképen.

Németh Kálmán egykori iglói házuk előtt (1956)

„Emlékezés őrtüzére vigyázok”

Németh Kálmán fóti lakóháza kertjének végében található fatörzs egyik mélyedésébe kis mécsest helyezett, valamint törzsére faragta az „Emlékezés őrtüzére vigyázok” feliratot más elcsatolt városok nevével együtt (Pozsony, Kolozsvár, Podolin, Késmárk, Lőcse, Igló, Kassa), egy hosszú fadarab tetejére pedig lókoponyát helyezett. Számára Trianon egy feldolgozhatatlan veszteség volt, erre emlékezve barátaival gyakran körbeállta. A felirat is jól mutatja, hogy Németh Kálmán szívében őrizte szülőföldjét, gyermekkorát, az emlékezés lángja nála sohasem aludt el.

Németh Kálmán: „Emlékezés őrtüzére vigyázok”

Felhasznált irodalom:

Bicskei-Czinkota (szerk.): Németh Kálmán Emlékház, 2008.

Balogh Dávid: Németh Kálmán Emlékház, 2019.

Fedor Ágnes: A „céhmester” visszatekint…, in: Magyar Nemzet, 1964.október  15.

Juhász Erzsébet: Hogy megmaradjon a fa lelke, in: Pest Megyei Hírlap, 1965.

Nádor Ilona: A fa újra él, in: Nők Lapja, XIX. évfolyam, 1967. március 25.

Németh Kálmán Emlékházban lévő származási iratok, levelek, interjúk, fényképek.


 

 

 

Hozzászólás a(z) Fliffewly bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás