Balogh Dávid: Fótiak az első világháború sodrában

Balogh Dávid írása


TRIANON 100

„Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,”

(Juhász Gyula: Trianon)

 

Több, mint száz évvel ezelőtt kezdődött az I. világháború, idén pedig az egész ország Trianon 100. évfordulójáról emlékezik meg. Írásommal a háborúban harcoló fótiaknak, illetve családtagjaiknak állítok emléket, kiknek életét teljesen felforgatta ez a háborús helyzet. Az újabb dokumentumok, fényképek felkutatásával tovább árnyalhatjuk azt a képet, amit eddig tudtunk erről az időszakról.

Az I. világháborúban harcoló fótiak pontos számáról megoszlanak a rendelkezésünkre álló források: 600-880 fő közé tehető a számuk, ebből 98-an haltak hősi halált. Főként a szerb, orosz és olasz fronton teljesítettek katonai szolgálatot (csak az olasz fronton 700 fóti katona harcolt), de az adatok szerint egy-egy katona több helyen is állomásozott. A piavei és isonzói csata borzalmai a hazatért fótiak lelkében még sokáig elevenen éltek. Több katonának lelki sérülései mellett fizikai fájdalmaival is meg kellett küzdenie, hiszen sokan hadirokkantként tértek haza. A fájdalom és a veszteség szinte minden fóti családot érintett.

Klement Sándor I. világháborús katonai képe

Csapó István I. világháborús katonai képe

A.Tóth István I. világháborús katonai képe

Molnár István I. világháborús katonai képe

Béres Mihály I. világháborúban szolgált katonaként feleségével és kislányával

Cseri János I. világháborús katonai képe

Kovács András (1888-1962) fóti lakos első világháborúban használt M.95-ös (Mannlicher 1895) fegyvere. Az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének legnagyobb számban rendszeresített fegyvere volt az első világháborúban.

A fronton harcoló katonák igyekeztek hírt adni magukról tábori levelezőlapok segítségével, az itthon maradt édesanyák, feleségek, lánytestvérek pedig válaszlevelükben próbálták lelkileg támogatni szeretteiket ezekben a vészterhes időkben.

Így tett 1917 februárjában K. Szabó Jánosné, született Kalmár Julianna is, aki férjének, K. Szabó Jánosnak írt levelében reméli, hogy sorai épségben találják őt. Tájékoztatja férjét, hogy az itthon maradottak jól vannak és tiszta szívből ezt kívánja neki is.

K. Szabó Jánosné levele férjének, K. Szabó Jánosnak (1917. február 14-i keltezéssel)

K. Szabó János is többször írt feleségének a frontról. Az egyik levelezőlap egy szomorú eseményt mutat be, nevezetesen egyik főhadnagyuk temetését. Az 1917. augusztus 31-i keltezéssel írott levél szövege a következő:

„Kedves anyuskám! Ez a kép itten egy igen jó fő hadnagyunk temetését ábrázolja szegény 21 éves korában meghalt. Csókol apátok Isten veletek”

K. Szabó János levelén látható fénykép egy főhadnagy temetéséről (1917)

K. Szabó János a Magyar Királyi Népfelkelő Gyalogezred 4. zászlóaljának 14. századában szolgált, szerencsésen hazatért a háborúból és 1948-ban a község bírója lett.

1912-től folyamatosan vonultak be a különböző hadszínterekre fóti lakosok: a földműveseken kívül bolttulajdonosok (Rubes József), pékek (Pirók Károly, Lutye Lajos), vendéglősök, kocsmárosok (Botos László, Etl József, Dalmadi Győző), gyógyszerészek (Dvorák Alfréd) is.

id. Pirók Károly I. világháborús katonai képe

Gróf Apponyi Franciska, az I. világháború károsultjainak védelmezője

A háborús évek nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is hatalmas terhet róttak az itthon maradt családtagokra. A bizonytalanság és kétségbeesés közepén nyújtott segítséget gróf Károlyi Lászlóné, született Apponyi Franciska, aki életét a jótékonyságnak szentelte. A grófnő kiváló szociális érzékének köszönhetően 1914-ben Tanácsadó Irodát hozott létre, melynek ajtaja minden fóti előtt nyitva állt. A fótiak főként szociális gondjaikkal keresték fel őt: segélyezés, özvegyi nyugdíj, levelek, csomagok küldése a frontra, katonai felmentések és szabadságok intézése, beadványok megírása, okmányok igénylése. A Tanácsadó Iroda felkutatta a bevonult katonákat, az időközben hadifogságba esettek ügyeiről gondoskodott. Mindenről pontos adminisztrációt vezettek az iroda dolgozói.

Gróf Károlyi Lászlóné, született Apponyi Franciska (1879–1958)

A Tanácsadó Iroda a kastély kertjében

A grófnő már korán felismerte munkájának fontosságát és szinte az első hadba induló férfiakkal egy időben megszervezte a Fót községi segítő és népjóléti bizottságot, mely többek között a családfő nélkül maradt asszonyok megsegítésére alakult.

Apponyi Franciska a segélyek juttatása mellett munkalehetőséget is biztosított azoknak a fóti asszonyoknak, akiknek férje bevonult katonának. A kastély parkjában 25 hold felszántott földön a rászorultak kertgazdálkodást folytathattak. Emellett a nőknek foglalkoztató műhelyt is biztosított, ahol hadimegrendeléseket teljesítettek (cipőkészítés) pénzbeli juttatásért cserébe.

Apponyi Franciska A háborús évek Fóton (1914-1918) című naplótöredékében gyakorlati tapasztalatait jegyezte le a háború segélyezésével kapcsolatban, melyet a háború után rendszerezett. A napló 193 oldalból áll, különböző feljegyzésekkel, fényképekkel, grafikonokkal, ábrákkal, táblázatokkal, rajzokkal, s nem utolsó sorban a segítségnyújtás során elhangzott érdekes fóti vonatkozású történetekkel egészül ki.

A napló 168. oldalán a következő történetet jegyezték le A szentkép címmel:

„Beállít hozzám egy mogyoródi menyecske, fóti sógorasszonyánál járt, annál látott egy kis térképet, mit az irodán kapott, nemzetiszínű zászló jelzi rajta, hogy hol van az ura nagy Oroszországban.

– Tekintetes Grófnő Asszony, mit kóstál az a szentkép, amit Kovács sógorasszonyomnak szíveskedett adni?

– Olyat szívesen adok, jó asszony, de nem szentkép az, hanem térkép, azt mutatja, hol van az ura Oroszországban.

– Már csak szentkép azt, megkövetem, a Kovács sógorasszony is gyertyát éget előtte, meg imádkozik előtte az uráért, én is azt tenném, ha megajándékozna eggyel a tekintetes Grófné.”

A fentiek során ismertetett történet is jól példázza, hogy az itthon maradt asszonyoknak nemcsak anyagi, hanem lelki támaszt is nyújtott a grófnő és Tanácsadó Irodája ezekben a nehéz időkben.

A Tanácsadó Iroda kimutatásai szerint az 1920-as évek elején 86 hadirokkant, 20 hadiözvegy, 36 hadiárva volt. Apponyi Franciska továbbfejlesztette és kibővítette szociális rendszerét az 1921-ben elkezdett „Suum Cuique telep” nevű nagyszabású projektjében. A világ számos országának adományából épített hatvan ház segítségével lakhatást biztosított a rászorulóknak: hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák számára. Ezzel a kezdeményezésével teljesedett ki az első világháború károsultjainak megsegítése.

A Nagy Háború hőseinek emlékszobra Fóton (1924)

1914-1915 környékén megalakult a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB), mely az első világháborúban hősi halált halt magyar katonákról való megemlékezést szorgalmazta. 1917-ben törvénybe iktatták, hogy „Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.”. 1924-ben a Hősök Emlékünnepét is elrendelték. A HEMOB feladata volt a háborús emlékek koncepciójának kidolgozása, azok megvalósítása és ellenőrzése. Mintakatalógusokat adtak ki, melyekből kiválasztható volt, milyen típusú szobrot szeretnének készíttetni az adott község politikai vezetői. A városvezetők anyagi helyzetüktől függően megrendelhették – a több száz típusterv közül – a kívánt szobrot, s utána elkészíttették. 1924-ben megszűnt a HEMOB és feladatkörét a Hősi Emléktervek Bíráló Bizottsága vette át.

1924-ben készült Fóton az I. világháborús emlékmű, melynek alkotóit eddig nem tudtuk pontosan. Kutatásaim során sikerült kiderítenem, hogy két szobrász alkotta: Horváth Béla (1888-1973) és Kalotay Kreipel Ottó (1870-1938). Mindkét szobrász jártas volt az I. világháborús szobrok készítésében. A fóti szobrot megfigyelve megállapíthatjuk, hogy a mintakatalógusok valamelyik típusterve alapján készült. Az egykori községháza (ma városháza) előtt álló bekötött homlokú, lehajtott fejű, elgondolkodó, búsuló tekintetű férfi nem a harcos honvédőt, hanem az úgynevezett gyászoló katonatípust testesíti meg. Bal kezében gyűrött sapkáját szorongatja, míg jobbjában egy lefelé tartott zászlót tart, mely a vereséget szimbolizálja. A magyaros ruhában megjelenő, kontraposztban álló férfit a tüzérségre utaló katonai kellékek veszik körbe (egy fatörzsre támasztott törött kerék, ágyúcső). A szobor a lakosság belső fájdalmát, veszteségét fejezi ki, s a jövő nemzedékét emlékezésre szólítja fel. A kissé neutrális jellegű alkotás a kevésbé költséges kivitelezésű szobrok köréhez tartozik, hiszen műkőből, betonból készült. A szobor talapzatán  a következő sorok olvashatók: „Emeltette Fót község a hazáért hősi halált halt fiai emlékére 1914-1918“. A talapzat két oldalán márványtáblán olvasható a háborúban hősi halált halt fótiak névsora.

Kalotay Kreipel Ottó és Horváth Béla: I. világháborús emlékmű, Fót (1924)

A szoboravatás 1924. október 12-én vasárnap 10 órakor ünnepélyes keretek között zajlott, ugyanis ekkor leplezték le a fótiak hősi halottjai tiszteletére készített emlékművet. Az avató ünnepséget három templomban istentisztelet/mise előzte meg. Ezt követően zászlókkal vonult a község lakossága a szoborhoz. A fóti római katolikus dalárda fellépése után dr. Preszly Elemér, Pest megye főispánja mondott beszédet, melyet a református dalárda követett.  A Szentelt hantok című ének alatt hullott le a lepel a szoborról. Ezután dr. Thury Károly katolikus plébános, Balogh Ferenc református lelkész, Szeberényi Zoltán evangélikus lelkész áldásával és megemlékezésével folytatódott az ünnepség. Erdélyi Zoltán főjegyző a község nevében átvette a szobrot, végül P. Balogh József, a község bírója koszorút helyezett el a hősi szoborra. A bírót követte a lakosság és a környékbeliek „virágáradata”. A korabeli tudósításból kiderül, hogy az avatáson részt vett gróf Károlyi István az uradalmi tisztikarral, a vármegye képviseletében Kopa Károly, Wildner Károly tábornok, Rákospalota polgármestere, több község politikai vezetője. A Váci járásban a fóti volt az első ilyen hősi szobor, melyet elkészítettek.

Az első világháború kezdetének 100. évfordulója alkalmából 2014-ben az Önkormányzat a szobrot felújíttatta, az előtte lévő természeti környezetet parkosította, és a márványtáblát újabb nevekkel egészítette ki, immáron 92 fóti hős neve szerepel rajta.


Felhasznált irodalom:

Apponyi Franciska: A háborús évek Fóton, 1914-1918, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, kézirat.

Dr. Csáder Dezsőné: Fót története, 1977, Fót Városi Könyvtár, kézirat.

Rehák Ferenc: Fót története, Budapest, 2000.

Internetes hivatkozások:

Völgyesi Zoltán: A háborús évek Fóton, 1914-1918 Gróf Apponyi Franciska befejezetlen naplója.

https://archivnet.hu/a-haborus-evek-foton-1914-1918-grof-apponyi-franciska-befejezetlen-naploja

Völgyesi Zoltán: Gróf Apponyi Franciska és a fóti jótékonysági intézmények.

https://archivnet.hu/kuriozumok/grof_apponyi_franciska_es_a_foti_jotekonysagi_intezmenyek.html

Újságcikkek:

A fóti hősök emlékszobrának leleplezése, in: Magyarság, 1924. október 15, 8.

Hősök emlékének leleplezése Fóton, in: 8 Órai Ujság, 1924. október 14. 8.

Felavattuk a felújított I. Világháborús Emlékművet és megszépült parkját, in: Fóti Hírnök, 2014. június, 3.

Köszönöm, hogy kutatásaimat fényképekkel, dokumentumokkal segítették:

Bartos Sándorné, született A. Cselőtei Julianna, Csapó Jánosné, született Kolozs Lídia, Farkas István, Klement Mária, Molnár Krisztina, ifj. Pirók Károly, Varga Jánosné


Dávid korábbi bejegyzései megtekinthetőek blogunkon.

 

 

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük