Jarabin Kinga: Esti mese – A sikító sárkány

Jarabin Kinga írása


Kezeket fel, kinek a háztartásában él legalább egy sikító sárkány, aki hirtelen és hangos sikításával tud feszült pillanatokat okozni?

Nálam lakik egy, így írtam egy mesét, ami segít felismerni a kis sárkánynak, hogy milyen hatással van a környezetére, segít megérteni, hogy miért nem jó állandóan sikítozni, valamint segít neki megtanulni a különbséget a halk és a hangos között, valamint azt, hogy hogyan legyen ő maga is csendes.

A sikító sárkány

Egyszer volt, hol nem volt, egy ici-pici Lencsilány, ici-pici anyukával, ha nem is túl az Óperencián, hanem innen, de tényleg volt. Hogy Lencsi milyen volt? Okos, huncut, cserfes és igen eleven. Amikor jó kedve volt, lekacagta az égről a csillagokat és úgy ragyogott a szeme, hogy azt még a Nap is megirigyelte. Hosszú barna haját kibontva hordta, hogy legyen a tavaszi szélnek is játszótársa. Lencsi vékony és apró kislány volt, termeténél viszont sokkal nagyobb volt hite, jósága, igazlátása és szeretete, melyről messze földön híres volt.

A Lencsilány ici-pici házikója egy hatalmas nagy sűrű rengeteg szélén állt. A kertben virágok nyíltak, a kert végében patak csörgedezett, melyben apró kis halak úsztak. A patak partján, nyári estéken békák adtak hangversenyt, miközben vígan lakmároztak a szúnyogokból. Az erdőben mindenféle állat élt: volt ott róka, medve, farkas, sün, borz, mókus, bagoly, fakopáncs, fülemüle, kakukk, egy egész nyuszi család, őz, szarvas, vaddisznó, pók a fák ágai között és egy kolónia hangya a föld alatt. Az erdő másik szélén, pont a kis Lencsilány házával szemben – csak a másik oldalon – egy tündér lakott. Ő volt a fák, a virágok, a föld, a víz, a levegő, egy szóval a természet őre. Az ő feladata volt vigyázni az egyensúlyt az erdő lakói és a természet között.

Történt egy nap, hogy új lakó költözött az erdőbe. Kicsit furcsa volt az új jövevény, nem nagyon láttak még ilyet az erdei állatok. Testét zöld pikkelyek borították, feje búbjától a háta közepéig furcsa, hegyes tarajok mutattak az égre és négy mancsa mellett még hatalmas szárnyak is voltak a hátán! Ezek a szárnyak pedig nem csak úgy mutatóban voltak ám rajta, ez a furcsa állat még repülni is tudott! Így érkezett az erdőbe is. Helyesebben az erdei tisztásra, ami tökéletes leszállópályának bizonyult. Kitaláltad már milyen állat szállt le az erdő mellé? Igen, egy sárkány! De nem valami óriás sárkány, fiatal kora mellett a kisebb testű sárkányok családjából származhatott, mert termete épp csak akkora volt, mint a medvének. Ez a kis sárkány most kezdte az önálló életet és gondolta, hogy elmegy, megnéz más világokat is. Így került ide: az állatok erdejébe. Tele volt kalandvággyal, izgalommal és kíváncsisággal. Jó kedélyű kis sárkányként nagyon szerette a tréfát, a nevetést. Kifinomult humorérzékkel rendelkezett.

Miután leszállt, hatalmas mosollyal az arcán és reményteli szívvel indult be az erdőbe. Nagyon tetszett neki a kis erdei város, amit fentről látott. A sün mosodája, a farkas boltja, a játszótéren szaladgáló állat gyerekek és az erdei főtér, ahol időről időre összegyűlnek az állatok megünnepelni ezt-azt. Hol a tavasz beköszöntét, hol egy szülinapot. Máskor pedig azért találkoznak itt, hogy különféle előadásokkal szórakoztassák egymást.

Az erdei állatok messze földön híresek voltak vendégszeretetükről. Jó szívvel és barátsággal fogadták a kis sárkányt. A borznak épp volt egy kiadó lakása, ami mérte pont megfelelőnek tűnt. A kis lakás egyik szobájának ablaka a hátsó kertre nézett, a másik meg a főtérre és még egy kis terasz is volt hozzá, ahová ki lehetett ülni. Nagyon megtetszett a sárkánynak a lakás, ezért ki is bérelte a borztól. Csomagja nem volt sok. Csak egy kicsi bőröndöt hozott magával benne pár személyes holmival: a kedvenc alvós párnájával, egy puha takaróval, egy macival, és egy fényképpel a szüleiről, akiket nagyon szeretett.

A kis sárkányt gyorsan megszerették az erdőlakók. Kiderült, hogy nagyon finom kiflit tud sütni, a diós csigája meg egyszerűen mennyei. Így munkája is akadt. Ő szállította reggelente a friss pékárut farkas boltjába. De nem csak finomakat sütött, hanem nagyon segítőkész is volt. Ha látta, hogy valahol kell még plusz két mancs, rá mindig lehetett számítani. Beállt a róka mellé önkéntes tűzoltónak, segített nyúléknak a bevásárlásban, sünnek a tiszta ruhák kihordásában – repülve ki tudta kerülni a reggeli csúcsforgalmat -, és még arra is maradt ideje és energiája, hogy alkosson vagy sportoljon egy kicsit. Nagyon szeretett énekelni és táncolni.

Egyetlen rossz tulajdonsága volt a kis sárkánynak: folyton sikított. Ha kellett, ha nem. Sikított, amikor játszott, amikor örült, amikor sütött, amikor leszállt, amikor megijedt, amikor nevetett, de még fogmosás közben is! Nem is kicsit. Akkorát, hogy az erdőlakókra a frász tört rá. Eleinte tűrték. Hallgatták. Igyekeztek megszokni és elfogadni a kis sárkányt olyannak, amilyen, hiszen a sikítás volt az egyetlen rossz tulajdonsága, ami mellett csak jót lehetett róla elmondani. De akárhogyan is igyekeztek, nem sikerült megszokniuk a kis sárkány sikítozását. Napról napra azt érezték, hogy egyre fáradtabbak, feszültebbek és türelmetlenebbek a kis sárkánnyal, ugyanakkor nem akartak neki emiatt szólni, nehogy megbántsák.

Tanácstalanok voltak. Nem tudták, mitévők legyenek, ezért elhívták a kis Lencsilányt, az anyukáját és a tündért, hogy segítsen nekik. Találjanak ki valami megoldást, amivel az új barátjukat sem bántják meg, de a kis sárkány is megérti, hogy ez így nem mehet tovább. Muszáj megőrizni az erdő csendjét az ott lakók nyugalmáért.

Lencsi, az anyukája és a tündér sokáig tanakodtak, hogy mitévők legyenek. Végül úgy döntöttek, hogy az őszinteség a legegyenesebb és a legjobb út. Elmentek a kis sárkányhoz és elmondták neki, hogy az erdő lakói nagyon szeretik őt, örülnek annak, hogy köztük él, de nagyon megnehezíti az életüket, hogy folyton sikít. Igyekeztek az állatok elfogadni őt minden tulajdonságával együtt, de a sikítással nagyon sok gondot okoz. Legutóbb is nem csak a kis mókusokat ébresztette fel, akiket utána az anyukájuk alig tudott megnyugtatni és visszaaltatni, de a mezei pocok is úgy megijedt, hogy egy teljes porcelán teás készletet ejtett el, ami apró darabokra tört.

A kis sárkány nagyon elcsodálkozott, nem is tudta, hogy ennyi bosszúságot tud okozni a sikítás. Elmondta, hogy ő a Sikító Sárkányok Országából jött, ahol a sikítás teljesen természetes dolog. Sikítanak, amikor jó a kedvük, amikor játszanak, de még köszönni is sikítva szoktak. Ez pedig Lencsiék csodálkoztak el, de nagyon. Még soha nem hallottak sem a Sikító Sárkányok Országáról, sem olyan furcsa szokásról, hogy valakik sikítva köszönjenek egymásnak.

A kis sárkány nagyon sajnálta a történteket és megkérte Lencsiéket, hogy segítsenek neki megtanulni az erdei szokásokat, mert ő igazán nem akarja megzavarni senki nyugalmát. Szeret itt élni az erdőben és mindent megtesz azért, hogy be tudjon illeszkedni a közösségbe. A kis Lencsilány, az anyukája és a tündér nagyon örültek, hogy a kis sárkányban van akarat és hajlandóság a változásra, így biztosak voltak abban, hogy együtt meg tudják oldani a helyzetet.

Először megmutatták a kis sárkánynak, hogy mi a halk és mi a hangos. Bevitték az erdei óvodába, ahol megfigyelték, hogy amikor az állatgyerekek az udvaron szabadon játszanak és kiáltozva szaladgálnak, az hangos. Az ebédutáni csendes pihenő alatt, pedig halkan szuszogva alszanak az állatgyerekek. Elmentek a fülemüle énekórájára, aki hol alig hallható suttogással énekelt, hol pedig erős csiviteléssel. Meglátogattak egy építkezést is, ahol a nagy munkagépek zajától egymás hangját is alig hallották. Amikor pedig a munkások ebédszünetre mentek, akkor hirtelen olyan csend lett, hogy azt is meg lehetett hallani, ha valaki leejtett egy szöget.

A kis sárkány élvezettel tanulta a halk és a hangos közötti különbséget és már izgatottan várta a következő feladatot, amiben most neki kellett valamit hangosan vagy halkan csinálnia. Kapott egy fakanalat és egy lábas fedőt. Élvezettel püfölte. Hangosan csörömpölt bele a nagyvilágba. Aztán egyszer csak Lencsi az ajkához érintette a mutató ujját – így jelezte, hogy: psszt, legyél csendes! -, és a kis sárkánynak most olyan óvatosan kellett a fakanalat a fedőhöz érintenie, hogy azt szinte meg se lehessen hallani. Majd amikor Lencsi széttárta a karjait a feje fölött – így jelezte, hogy most lehet hangosan -, akkor a kis sárkány újra rákezdett a hangos csörömpölésre. Játszottak még ilyet kavicsokkal megrakott ásványvizes üveggel, zörgő gumicukros zacskóval és befőttes üvegbe szórt rizzsel is. Utána még ezeket is összehasonlították. Megfigyelték, melyikkel lehet nagyobb zajt csapni: a fedővel és a fakanállal, a kavicsokkal megrakott ásványvizes üveggel, a gumicukros zacskóval, vagy a befőttes üvegbe szórt rizzsel?

Amikor a kis sárkány már tudta, hogy mi a különbség a halk és a hangos között, akkor megtanították neki, hogy ő hogyan tud halk és hangos lenni. Amikor Lencsi a halk jelet mutatta neki, suttognia kellett, amikor a hangos jelet, akkor pedig tele torokból kellett kiabálnia, tapsolnia vagy épp dübögni a lábaival. Végül Lencsi, az anyukája és a tündér megtanították a kis sárkánynak, hogy mikor és hol szabad sikítozni, hangosnak lenni és mik azok a helyek és időszakok, amikor a hangos sikítással megzavarjuk mások nyugalmát. Elmondták a kis sárkánynak, hogy otthon a lakásban csendesnek kell lenni főleg ebéd után és este, amikor az állatgyerekek vagy a szomszédok már valószínűleg alszanak. Csöndesen kell utazni a buszon vagy ülni a sofőr mellett az autóban, mert a hirtelen sikítástól megijedhet, és könnyen balesetet okozhat. Épp ezét nem szabad sikítozni az utcán sétálás közben sem. Csöndesek vagyunk egy kórházban, amikor meglátgatunk egy beteget, hogy ne zavarjuk meg a gyógyulók nyugalmát. De csöndesek vagyunk a boltban is, hogy az árufeltöltők vagy a vásárlók ne törjenek össze ijedtükben semmit és a pénztáros se rontsa el a számolást. Ugyanakkor vannak helyek és alkalmak, amikor mindenki felszabadultan sikítozhat. Ilyen a fülemüle rock koncertje, az erdei focimeccs és lehet sikítozni akár még a szabadban is, amikor felszabadultan fogócskázunk, vagy hideg vízzel lepjük meg egymást a strandon a nyári melegben, ha ezzel úgy látjuk, hogy nem zavarjuk meg mások nyugalmát.

A kis sárkány kedvéért ezentúl minden évben egyszer sikító versenyt rendeztek, amire bárki benevezhetett és megmutathatta, hogy milyen hangosan és mekkorát tud sikítani. A kis sárkány értékelte az erdőlakók figyelmességét és bár könnyedén legyőzhette volna még a medvét és a farkast is, de mindig hagyta a többieket nyerni. Ő pedig már nem sikítozott, ha kellett, ha nem. Odafigyelt arra, hogy ezzel ne zavarjon meg senkit, és ha már nagyon hiányzott neki egy kis sikítozás, akkor vett egy jegyet a fülemüle koncertjére, vagy felhívta a sikító sárkány rokonait telefonon, akikkel kedvére sikítozhatott és még sikítva köszönhetett is el tőlük. A kis Lencsilány, anyukája és a tündér pedig boldogan tértek haza otthonukba. Sikerült megint megoldaniuk a rájuk bízott feladatott és vissza tudták adni az erdőlakók békéjét és nyugalmát.

(Jarabin Kinga)

 



Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük