Jarabin Kinga – Milyen gyakran mondjunk mesét?

Jarabin Kinga írása


A válasz egyértelmű: minden nap!

A mesék kiválasztásáról már született egy bejegyzés, amiben azt is leírtam, hogy a mesélés során az élményaktiválás, vagyis az, hogy a gyerek szívesen hallgasson mesét mindent felülíró szempont. Mikor fogja szívesen hallgatni a mesét? Akkor, ha mi játszunk a hangunkkal, a mimikánkkal, a gesztusainkkal. Adjuk elő a mesét, ne csak egy unalmas felolvasás legyen! A mesék rezonáljanak a gyermek meglévő ismereteivel, tapasztalataival, élményeivel, vágyaival, reményeivel. Ezekből lesznek a kedvenc mesék. A kedvenc meséket nem nehéz felismerni, hiszen ezek azok, melyeket a gyermek szívesen hallgat meg többször, ezt kéri, hogy újra és újra meséljük el neki.

A meseválasztás fontos szempontja a terjedelem. A túl hosszú meséktől a gyerekek hamar elfáradnak. Figyelmük, érdeklődésük lankad. Mocorogni kezdenek, ásítanak, kikapcsolnak, elkezdenek valami egészen másról beszélni. A kedvenc mesék mellett próbáljunk úgy meséket válogatni, hogy különböző típusúak, jellegűek legyenek, más-más tartalmi sémával rendelkezzenek. Így szívesen hallgatja majd minden nap.

A mesélés gyakorisága lényegesen hozzájárul a gyermek értelmi és szociális fejlődéséhez. Ezért érdemes időt fordítani rá akár naponta kétszer is. Mesélhetünk játék időben, az ebéd utáni altatás és az esti lefekvés idejében is.

Lényeges szót ejteni az illusztrációról és a sok vagy kevés képet tartalmazó könyvekről is. A mese cselekményét követő illusztráció sokat segíthet főként kisebb korban a mese szövegének megértésében, ugyanakkor a túl sok kép lassítja az egyes tanulási folyamatokat, mivel behatárolja a gyerek képzeletvilágát. Az illusztrált történet elveszti személyes jelentésének nagy részét, mindazt, amit akkor nyújthatna a gyermek számára, ha a történetet a saját vizuális asszociációival tudná követni. Bizonyára már mindenki járt úgy, hogy előbb olvasott egy könyvet, és utána megnézett róla egy filmet. Valószínűsítem, hogy kis százalékban sikerült eltalálnia a rendezőnek a mi fejünkben született képet. Épp így zavarja meg a belső képteremtést mesélésnél, ha képet rakunk a gyerek elé.

Minderről ugyanakkor megoszlik a szakemberek véleménye. Egyesek szerint népi mesemondóink sem használtak semmiféle segédeszközt, csupán a szavak, a hanglejtés, a mimika és a gesztusok segítségével érték el a kívánt hatást, így egyáltalán nem szükséges illusztrációk használata. Mások szerint a könyv, a könyv illusztrációi, a képek, bábok, játékok, diaképek, különböző tárgyak és használati eszközök segítségével a gyermekek képzetei konkrétabbá tehetők.

Én leginkább az illusztráció nélküli, vagy kevés szemléltető eszközzel átadott mesélés híve vagyok, melyek leginkább csak a figyelem felkeltését, fenntartását szolgálják, az egyes humoros fordulatok csattanóját sütik el. A bábok, játékok, egyéb eszközök használatát, valamint a vizuális tevékenységeket a rávezetésnél, illetve a feldolgozásnál tartom elengedhetetlennek a feldolgozó beszélgetések mellett.

Beszélgetés alatt természetesen nem a mese megmagyarázását értem, hanem rögtön a mese elhangzása után történő felidézést, amikor a gyerekek sokszor spontán kezdenek el arról beszélni, mi is tetszett nekik a legjobban a történetben, vagy ki miért okozott bennük feszültséget, keltet haragot. Vizuális tevékenységek alkalmazása is segíti az élmény elvezetését. Fontos, hogy ne legyen éles törés a mese végén, hiszen a gyerekekben felmerülnek a mese során kérdések, a fejükben még zajlik a történet és a könyv bezárásával nem lesz vége a bennük összegyűlt érzelmeknek és gondolatoknak sem.

Meséljünk sokat. Meséljünk minden nap. Legalább egyszer és bátran kezdeményezzünk beszélgetést a mesén keresztül. Egy külön világ fog gyermekünk lelkéből megnyílni előttünk!


Kinga korábbi posztjai a témában visszanézhetőek blogunkon.

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük